Figyelmeztetés, de nem nyom nélkül törlődnek a számítógépekről a vírusirtók
Valami más marad helyettük.
Valami más marad helyettük.
Nemzetbiztonsági kockázatra hivatkoznak.
Van, akik szerint a terézvárosi lakástulajdonosk lábon lőtték magukat a szavazással, mások szerint jót tesznek majd a csökkenő lakásárak.
Akár a Legfelsőbb Bíróságig is elmehet az ügy.
Kijelentették, értik a dolgukat.
Ön örülne, ha kitiltanák az Airbnb-zést a belvárosból?
Ezt a lépést tette meg most Magyarország is.
Csak a tiltás van tiltva, tűrni és támogatni lehet.
Beismerte, majd mégis tagadta tetteit.
Moszkvából kaphatták pénzüket az orosz propaganda terjesztéséért.
Egy általános iskola tanévnyitójára érkezőket kérdeztük az új szabályozásról.
A téma a szeptemberi testületi ülésen is napirenden lesz.
Az államtitkár szerint az intézmények felkészültek a hétfői tanévkezdésre.
A tantestület elfogadhatatlannak tartja a döntést.
Mások is követhetik a budapesti Madách Imre Gimnázium példáját.
Szerintük az életszerűtlen lenne.
Dávid Dóra tisztázta, mire van ráhatása a Metánál.
A testét azóta is keresik a vízirendőrök.
A holland titkosszolgálatot vezető Dick Schoof „magától értetődőnek” nevezte a rendelkezést
A kritikákra is válaszoltak.
A telefonhasználat engedélyezése az intézmények hatáskörébe tartozik.
A YouTube nem díjazza az életveszélyes helyzeteket.
Megelégelték a kolumbiai döntéshozók, hogy a maffiafőnök alapján ítélik meg az országot.
A cianobaktérium és kékalga komoly megbetegedéseket okozhat.
Igaz, sokan mellé álltak.
A felfüggesztés indoklás nélkül érkezik.
Az izraeli külügyminisztérium nem hagyta szó nélkül a lépést.
Sokan aggódnak az állatok egészsége miatt.
Azt nem tudni, hogy pontosan miért kaptak tiltást.
Ázsiában elsőként itt legalizálták a kannabiszt, de máris visszavonnák az intézkedést.
A dark weben terjedő úgynevezett pedofil kézikönyv terjedését is megállítanák.
Szólásszabadság vagy nemzetbiztonság – ezen múlik a TikTok jövője az Egyesült Államokban.
„A platform tilalma az ön hangjának a tilalma” – írták.
Több ország is bejelentette, ismét vizsgálják a kínai techóriás jelentette veszélyeket.
A kínai külügyminisztérium úgy véli, elfogadhatatlan folyamatok zajlanak.
Gyorsított eljárásban szavaznak.
Nagy többséggel szavazták meg a törvénytervezetet.
A tilalom részleteit az iskolák dolgozzák ki.
Legalábbis megpróbálják.
Újabban a műhúsok terjedését állítaná meg a kormány, de ez nem mindenkinek tetszik.
De nem akárkinek, és csak egyetlen helyen.
2022-ben, az ázsiai államok közül elsőként, az engedélyezés még történelmi léptékűnek tűnt.
Megoszlanak a vélemények a kutyahússal kapcsolatosan.
A jogsértők azonnali retorzióra számíthatnak.
Több európai országot érint a döntés.
A szabályszegés feljelentéssel és pénzbírsággal járhat.
A pirotechnikai eszközök használatát szabályozó fegyvertörvényt módosítanák.
A szexipar üldözése csak ronthat a szexmunkások munkakörülményein.
Skóciában van, ahol már 44 ezer forintos bírsággal büntetik az új szabály ellen vétő sofőröket.
Rájár a rúd a tenger naturista, iszákos és dohányzó szerelmeseire.
Változásokat követel a DK.
A lap munkatársai fellebbeztek a Facebookot üzemeltető Metánál a döntés ellen.
Egy kérdőív szerint a magyarok közel száz százaléka támogatná is az ötletet.
Indoklásuk szerint az azonos neműek közötti viszony sértheti a csapatok harckészültségét és ronthatja a fegyelmet.
Lapunk a tárca mellett a szakszervezeteket is megkereste.
A Ficsak javaslata a 18 éven aluliak védelmét szolgálná.
A szóvivő megjegyezte, „néhány mobilszolgáltató” biztonsági hiányosságokat fedezett fel az iPhone-nál.
Ez az első amerikai állam, ahol létrejött ez a tilalom.
Céljuk az, hogy az ország technológiailag önellátóvá váljon.