Ezen a fotón a legtöbb az egy négyzetméterre jutó hatalomvágy
A demokrácia szellemei találkoztak Kínában.
A demokrácia szellemei találkoztak Kínában.
Az ellenzékiek tiltakozni próbáltak egy adónem ellen, amit a munkanélküliekre vetnek ki.
Fehéroroszország elnökének romlik a viszonya Putyinnal.
Elnökválasztást tartottak, és bemutatták, hogy működik a fehérorosz demokrácia.
Alekszandr Lukasenko ötödik elnöki mandátumát nyeri vasárnap Belaruszban. Brüsszel nem nagyon fogja támadni: Putyinnal szemben ő most partner lehet.
Az oroszok védelmére hivatkozó kelet-ukrajnai akciók miatt Belarusz és Kazahsztán is aggódik.
Kora délután száll le Budapesten az első Belavia-gép, mától közvetlen járattal repülhetünk Lukasenko birodalmába. A nagykövetük örül, hogy mi is kiábrándultunk a demokráciából és a kapitalizmusból, a gazdasági kapcsolatok mégsem fejlődnek.
A fehérorosz külügyminisztérium szerint 23 európai ország követ el emberi jogi vétségeket.
A fehérorosz elnök tudja, hogy a nyugat sok hibát lát a politikájában, de ő is a nyugatiékban.
Az orosz miniszterelnök-helyettes katonai-műszaki segítséget és kormányközi együttműködést ajánlott Lukasenkónak.
Milliók dolgoznak kommunista szombatokon ingyen, 11 éveseket is kiküldenek mezőgazdasági munkákra.
Dmitrij Ussz öt évet kapott, a börtönből elnöki közkegyelemmel szabadult.
Az utolsó európai diktátor eszméje világméretű fontossággal bír a szakszervezeti vezető szerint.
Alekszandr Lukasenko fehérorosz államfő azt mondta, nem tartóztatná a politikai foglyokat.
A belarusz deviza zuhanásba kezdett miután kitört az autóimportálási láz, az ország egyre közelebb kerül a csődhöz.
Orosz értesülések szerint a fehéroroszok készek átadni a Beltransgaz ellenőrzését a Gazpromnak.
A fehérorosz elnök szerint nagyon szeretnék destabilizálni országát, de beletörik a bicskájuk.
Minden letartóztatott fehérorosz állampolgár, harminc évnél fiatalabb és büntetlen előéletű.
Mindenkit ki kell hallgatni, semmiféle demokráciával nem kell törődni, mondja Alekszandr Lukasenko, az utolsó európai diktátor. A terrorakció feltételezett elkövetőit elfogták, de rengeteg a nyitott kérdés.
Mihalevics a decemberi fehérorosz elnökválasztáson indult Lukasenkóval szemben, utána letartóztatták.
Az unió egyetértett a beutazási tilalomban, a Lukasenko-klán bankszámláit is be akarja fagyasztani.
A fehérorosz elnök szerint Lengyelország 250 kilométerrel keletre akarja tolni határait.
A minszki hatóságoknak nem tetszett az mondat, hogy az ország sorsa az utcákon dől el.
Akik ott voltak a Lukasenko elleni, december 19-ei minszki tüntetésen, jobb, ha külföldre menekülnek. Lengyelország és Litvánia szívesen befogadná őket.
A fehérorosz választási csalások az 1981-es lengyelországi eseményeket idézik, Németország szerint felesleges közeledni a diktátor felé.
Nem lehet csak úgy internetezni: a politikusokon élcelődő és a polgárokat nyugatlanító tartalmak büntethetővé válnak.
Sok év börtön vár a fehérorosz ellenzéki vezetőkre, akiket tömeges rendzavarás szervezésével vádolnak. Alekszandr Lukasenko simán hozta az elnökválasztást.
Több elnökjelöltet agyba-főbe vertek, éjjel őrizetbe vették őket, a vád államcsíny szervezése is lehet.
Lukasenko elnököt újra megválasztják, az ellenzék utcára megy, lehet, hogy lesz valami csetepaté is. Fehéroroszországban azonban nem változik semmi.
17 elnökjelöltet regisztrált a fehérorosz választási bizottság, szavazni majd december 19-én fognak.