Jim Carrey CIA-kiképzést kapott, hogy el tudja játszani a Grincset
Kicsit azért a Bee Gees is segített a karácsonyt ellopni.
Kicsit azért a Bee Gees is segített a karácsonyt ellopni.
Gina Haspel a szenátus külügyi bizottságát és a hírszerzési bizottság vezetőit tájékoztatja.
Amerikai hírszerzők már a múlt héten kiszivárogtattak egy fontos dokumentumot.
97 terrorizmus miatt fogvatartott rabon végeztek kísérleteket, végül etikai aggályok miatt álltak le.
Trump nem elégedett, amit eddig hallott Hasogdzsi-ügyben.
A titkos terv némi pirotechnikára, egy mennyei kinyilatkoztatásra, és a kubaiak mély vallásosságára épített.
A kényszervallatásokban betöltött szerepe ellenére demokrata szenátorok is szavaztak Gina Haspelre.
A főleg fedett ügynökként dolgozó Gina Haspelt Trump emberei beszélték rá, vállalja el a posztot.
Mike Pompeo Kim Dzsongunnal is találkozott, akiről amúgy azt gondolja, hogy likvidálni kéne.
Persze szigorúan a tudomány nevében. Közben a főnök a tükör másik oldalán martinizett.
Gina Haspel lesz az első nő, aki a CIA-t vezeti. Több mint harmincéves szolgálatát az ügynökség egyik legnagyobb botránya árnyékolja be, de illik Trumpék profiljába.
Szerintük minden a terv szerint haladt, csak a szivárogtató zavart be. Akit le is csuktak, pedig lehet, hogy nem is ő volt. A CIA megalapozatlanul állíthatta, hogy Irán atomfegyvert fejleszt, hogy az elnök jóváhagyja az akciójukat.
A CIA, az SZVR, az FSZB és a GRU igazgatója találkozott a Washington Post szerint.
Mike Pompeo a BBC-nek azt is nyíltan kimondta, amit Trump hónapok óta hevesen tagad.
Őket fogják felelősnek tartani minden atrocitásért, amit Irakban amerikai katonák ellen követnek el.
Csak azokat nem, amelyek még élő emberek nevét vagy lakcímét tartalmazzák, jelentette be Trump.
Csütörtökön több ezer oldalnyi dokumentum titkosítása jár le. Trump nem akarná újabb 25 évre elzárni az iratokat, de a CIA nagyon győzködi, hogy legalább ne mindent adjon ki. Sok forgatókönyv lehet a háttérben.
50 éve ölték meg Che Guevarát, a szocializmus jóképű poszterfiúját. Életében sztálinista forradalmár volt, a halála után legendává vált.
A most megnyitott iratok szerint csak az amerikai közvéleményt lepte meg a világ első, szovjet műholdja, a hírszerzést és az elnököt nem.
A kínai atomprogram után akartak kémkedni, a műszerek radioaktív üzemanyagát elvitte egy lavina. Az egész hegyet lezárták 8 évre, hogy megkeressék, de hiába.
Az egyik decemberben letartóztatott orosz hírszerző összejátszhatott a CIA-val.
A WikiLeaks újabb szivárogtatása szerint a saját partnereitől is kémprogrammal gyűjtött adatokat.
Most oldottak fel a titkosítás alól egy csomó dokumentumot az 1953-as, zavaros eseményekről.
A négy éve kezdett program csak korlátozott eredményeket hozott.
Trump elfogadta, hogy Szíriában marad az oroszok által segített Bassár el-Aszad?
Walter C. Langler a CIA elődszervezetének készítette az ezer oldalas pszichoanalízist.
A volt titkos ügynök 25 ezer dollárért adott el dokumentumokat Kínának.
Az amerikai hírszerzésnek már az 50-es években egészen kreatív ötletei voltak a vasfüggöny túloldalán élők pszichológiai manipulálására.
Kormányzati dokumentumokat adott át 25 000 dollárért.
A legfrissebb Wikileaks-es dokumentumok szerint 2007 óta hekkeli az amerikai hírszerzés otthoni hálózati eszközök tucatjait.
Nem lehet kizárni, hogy az oroszoknak sikerült megvenni pár embert Trump kampánycsapatából.
Washingtonban nem kommentálták a lapértesülést.
Trump állítólag le akarta állíttatni a tanácsadója orosz kapcsolatai ellen indult vizsgálatot is.
Na, erre varrjon gombot ballisztikus és nukleáris rakétaprogram!
A Wikileaks szivárogtatásai kötik össze a Longhorn nevű csapatot az amerikai hírszerzéssel.
Azért, hogy a szoftvereiket a jövőben ne tudják feltörni a hírszerzés hekkerei.
Mi szivárgott ki? Ez az új Snowden-botrány? Az ön tévéjét is lehallgathatja a CIA? Lehet, hogy emögött is az oroszok állnak?
A CIA hekkerei által összegyűjtött adatok szivárogtak ki.
A WikiLeaks legújabb szivárogtató akciójában több ezer bizalmas dokumentum látott napvilágot.
A titkos börtönöket is újranyitná világszerte, ha az új CIA-elnök és védelmi miniszter ezt kéri.
John Nixon részleteket árult el a kihallgatásról.
De előtte még gyorsan felrakatott egy aranyfüggönyt az elnöki irodába.
Háttérhatalomnak lenni sem csak móka és kacagás, főleg ha teríteni kell a lapokat.
John Brennan szerint Donald Trump nincs tisztában az orosz fenyegetéssel, és túl sokat twitterezik.
Trumpot nem érdekli a titkosszolgálata, helyette Assange-nak és Putyinnak ad igazat. Egy ex-titkosszolga szerint Trump beiktatása után veszélyesebb hely lesz Amerika.
Több embert azonosítottak, akik kapcsolatban állnak az orosz kormánnyal, és adatokat adtak át a Wikileaksnek.
A forradalomban csalódott nő a CIA-nek is dolgozott, 50 éve Miamiban él, száműzetésben.
Irak ura tudta, hogy a népnek nem dögunalmas filozófia, hanem ponyvaregénybe csomagolt propaganda kell. De azért kötelező olvasmánnyá is tette.
Nixon és Ford napi kétszer kapott jelentést a titkosszolgálattól. Watergate, Izrael, Vietnam.
Rovarok, megjátszott élve eltemetés, pelenkázás.
Botrány Teheránban: az iszlám fundamentalista vezető 1961-ben még a CIA-vel állt kapcsolatban.
John Brennan szerint Abu Bakr al-Bagdadi ugyanolyan fontos, mint Oszama bin Laden volt.
Fedett műveletekben részt vevő személyek neve szerepel a Panama-iratokban.
A filmekben csak beadják a csodaszert, és az alany máris bevall bármit - ez a valóságban is így működik, és éppen az a baj vele.
Lengyel lapértesülések szerint a CIA Varsót, Berlint és Budapestet figyelmeztette.
A baloldali amerikai értelmiséget az amerikai titkosszolgálat finanszírozta, hogy kulturális háborút vívjanak a kommunista Szovjetunióval.
A szíriai rendezésről lehetett szó. Konfrontáció helyett párbeszédre váltana a két nagyhatalom.
Az egykori Bond-lány ismét egy kémfilmben játszhat. Ám ezúttal nem Pierce Brosnan mellett.
A CIA igazgatója szerint klórgáz és mustárgázt tudnak előállítani. Ezért is kell elvágni a csempészútvonalakat.