Karanténba került az MU korábbi klasszisa, Wayne Rooney
A Derby County támadójának koronavírustesztje negatív lett.
A Derby County támadójának koronavírustesztje negatív lett.
Egy 14 éves angol lány megtalált csontjai bizonyítják, hogy az angol gyarmaton, a virginiai Jamestown városában előfordult kannibalizmus.
A koronavírus miatt zárt kapuk mögött játsszák a meccseket, jelentősen csökkentek a bevételek.
Elsősorban Manchester, Sunderland és Harrogate városban.
A norvégok Haaland vezérletével nagyon megverték a románokat, nyert a vb-ezüstérmes Horvátország is a Nemzetek Ligájában.
A hatalmas bírságra azért van szükség, mert egy kutatás megállapította, hogy a tünetekkel rendelkezőknek csak a 18 százaléka vonul karanténba.
Nem csak hatalmas zöldségei miatt imádja az idős férfit az internet népe.
A brit kormány törvényben írja elő azt is, hogy az éttermekben és a pubokban csak asztali rendelésfelvétel és felszolgálás lehetséges.
Jóval azelőtt kezdett lapra szerelt bútorokat árulni, hogy az IKEA elérte volna Nagy-Britanniát.
Két hétet kell karanténban tölteniük.
Több száz személyhez köthető emberi maradvány került a felszínre.
A fiatal fiú nagyon divatosan öltözködik, csak nem éppen ennek a századnak a trendjeit követi.
Másfél kilométerre kóborolt el egy faluban egy szökött pingvin.
Szinte percről-percre lehet tudni, mit csinált a közösség félmillió éve, miután levadászott egy vadlovat.
A brit miniszterelnök elhalasztotta a járvány elleni rendelkezések enyhítését.
Kiesett a Watford és a Bournemouth.
Ismét a 35 kilométerrel távolabb lévő Birminghamben talált albérletre a klub.
De továbbra is kötelező beszámolniuk arról, mely országokban jártak az elmúlt két hétben.
Eric Idle arra emlékeztetett mindenkit, hogy „hozzátok a halottakat!”
Magyarország szerepel a brit kormány listáján, de Romániából, az USA-ból vagy Svédországból továbbra is csak két hét karantén után lehet belépni a szigetországba.
Nemcsak gyönyörű metróállomásokkal és vonatállomásokkal, de buszállomásokkal is lehet találkozni.
Bezzeg Angliába na kutya sem tudja, ki az a ByeAlex, így húga, aki öt éve költözött ki, teljesen normális életet élhet.
Néhány múzeum már elkezdte a nyitást, mások még a biztonsági előírások kidolgozását véglegesítik.
Andre Wisdomot szombaton, Liverpoolban támadták meg.
A City pedig letarolta az Arsenalt. Visszatért az élet az európai fociligákba.
Deviáns viselkedésével és sokakat megbotránkoztató elveivel a világ történetének egyik leghírhedtebb alakja volt.
Arra figyelmeztette a résztvevőket, hogy ésszel kell fellépni mert mindenki azt várja, mikor cseszik el.
A brit pár alaposan meglepődött, mert rendszeresen jár a tengerparton.
Ha nincs a Fekete Halál, valószínűleg nem létezne a klasszikus brit pubkultúra.
Ha egy rendőr megállította volna, valószínűleg hazaküldi, de visszamenőleg nem fogják megbírságolni.
Különös történet maradt fenn a 12. századi Angliában - egy vámpír legendája él Buckinghamshire-ben.
A megkérdezettek kétharmada szerint le kellett volna mondania Dominic Cummingsnak.
Szent Eanswythe az első kereszténységet bevezető brit uralkodó leszármazottja volt.
Három csapat hat alkalmazottjáról derült ki, hogy elkapták a vírust.
A walesi adatokkal együtt közel tízezer elhunytról számolt be a brit Nemzeti Statisztikai Hivatal december 28. és május 8. között.
A kormány még zárt kapus meccseket sem engedélyez, de meghosszabbíthatják a tiltást.
A statisztikai hivatal a dolgozó korú lakosság csoportjaiban vizsgálta az elhunytak számát.
Új Banksy-alkotás jelent meg egy angol kórházban, a művész így köszönte meg a dolgozók munkáját.
Semleges helyszínen jóval egyszerűbb dolga lenne a rendőröknek és a mentősöknek is.
Legalább 2023-ig kell várni az új, 61 ezres Anfieldre.
Aquitániai Eleonóra a középkor legnagyobb hatalommal bíró asszonya volt. Kétszer volt királyné, régensként is uralkodott, és esze ágában sem volt a háttérbe szorulni férjei vagy fiai mellett.
Még I. Erzsébettel is találkozott, és nem volt hajlandó fejet hajtani a királynő előtt.
Az egészségügyi szolgálat vezetője egy hónapja még ezt nevezte lélektani határnak.
Mától több millió munkavállaló jelentkezhetne tesztelésre, de túl nagy volt az igény a hirtelen elérhetővé tett tízmillió tesztre.
Mostantól Norman Hunter nevét viseli az Elland Road déli szektora.
2022-ben lesz, így nem ütközik sem az olimpiával, sem a férfi Európa-bajnoksággal.
A szervezők idén is nézők előtt szeretnék megrendezni a versenyt.
A britek napi 100 000 teszt elvégzését tűzték ki célul. Idén elmarad II. Erzsébet születésnapjának ünneplése.
Nála hosszabban még senki sem uralkodott - ő pedig ennyi idő alatt számtalan nehézséggel nézett szembe uralkodása alatt. Megagaléria.
Késik a várt 84 tonna védőfelszerelés, már több mint 16 ezer halálos áldozat van az Egyesült Királyságban.
A legfrissebb adatok szerint 15 ezer fő felé emelkedett Nagy-Britanniában a halálos áldozatok száma.
Az elmúlt 24 órában 847-en vesztették életüket a koronavírus miatt.
A klub tulajdonosa, Roman Abramovics a szállodáját is felajánlotta a járvány elleni küzdelemhez.
Csak a húsvéti hétvége alatt 20 újabb toronyban tettek kárt Angliában, Walesben és Skóciában.
A 69 éves edzőt más miatt vitték kórházba, ott derült ki, hogy koronavírusos.
Gyönyörű virágoskerteket lehet találni Európa-szerte, tavasszal mutatják meg igazi pompájukat.
Ezzel már 5655-re emelkedett a a betegségben elhunytak száma.
Callum Hudson-Odoi mindenképp szeretne ott lenni a jövő évi Európa-bajnokságon.
Milyen az élet két tinédzserrel karanténban? Eszter Angliában él a gyerekeivel, képein a bezártság pillanatait örökítette meg.