
A polgármester lemondása miatt időközi választást tartanak a Somogy vármegyei településen
Csupán néhány hónapig vezette a községet.
Csupán néhány hónapig vezette a községet.
Öt kérdésre kértek jóváhagyást a Nemzeti Választási Irodától.
A parlamenti választás országos listás eredményét az NVB fogja megállapítani legkésőbb április 22-ig.
A végzés szerint a felülvizsgálati kérelem megalapozatlan.
A külképviseleti névjegyzékben 65 480-an szerepeltek, közülük 57 623-an el is mentek szavazni.
A 200 ezer felbontott levélszavazatból 139 ezer volt érvényes.
A választásra jogosultak 1,82 százaléka adta le voksát az első órában.
Ebben a sorrendben dolgoznak a szavazatszámláló bizottságok.
A kitöltött szavazólapokat építkezési törmelékek között találták meg.
Harminc százalékkal kevesebben, mint négy évvel ezelőtt.
Több mint 456 ezren szerepelnek a választói névjegyzékben.
A magyarországi lakcímmel nem rendelkezők levélben szavazhatnak, amennyiben március 9-ig felvetették magukat a névjegyzékbe.
Az adatokat a Nemzeti Választási Iroda közölte.
A helyi postákhoz meg sem érkeztek a borítékok.
Két pártszövetség tudott mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet állítani.
Ívenként ezer forint a bírság.
A főpolgármester szerint az ellenzék népszavazási kérdéseiről is dönthetnek a választók.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési választásra.
A posta nem találta a választópolgárokat a központi névjegyzékben szereplő címeken.
Vége a tesztüzemnek, indul az NVI szolgáltatása.
A választás tisztaságát segíti a fejlesztés.
A főpolgármester szerint lassan számolnak.
Szombaton reggel indul a kampány.
Szavazókörönként 30 ezer forintos pandémiás normatíva áll rendelkezésre a helyi választási irodáknak.
Ha valaki nem kapja meg, forduljon a jegyzőhöz.
Hétfőn kezdik kézbesíteni a választásra és a népszavazásra szóló értesítőket.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke kiadta az utasítást a Magyar Közlönyben.
Leadták az íveket.
Az ellenzék bizalmatlan, mert legutóbb éppen a voksolás napján fagyott le az állami honlap. A lebonyolítók ígérik, idén átláthatóbb lesz minden.
Az NVI szerint informatikai problémákra sem kell számítani.
December 13-tól bárki számára elérhetők lesznek az adatok.
Ahogy közelednek a választások, megint előkerült a téma.
Megbízatása kezdete óta először adott interjút Nagy Attila.
Rádi Péter 2018 augusztusától töltötte be a tisztséget.
Az ellenzéki párt úgy véli, a tesztek árát már többszörösen kifizették az emberek az elmúlt években.
Bár 2022-ig szólt a megbízatása, mégis távozott a Nemzeti Választási Iroda elnöke.
Nemcsak Áder János fizetése duplázódik meg, több mint egy tucat intézmény vezetőjénél is emelnek.
Településenként változó, ki hány szavazólapot kap. És mi a zöld boríték rejtélye? Pár hasznos tudnivaló a választáshoz.
Még ma is feltűnhetnek új arcok a Nemzeti Választási Iroda honlapján.
Az októberi önkormányzati választásról küld levelet minden választókorú állampolgárnak az NVI.
Egy 16 éves is szavazhat az EP-választáson, aki házasságkötéssel lett nagykorú.
Egy hete még arra panaszkodott a választási iroda vezetője, hogy alig delegálnak megfigyelőket a pártok.
A levélszavazatok feldolgozását figyelhetik majd.
Az NVB nem függesztette fel azt, így továbbra is szünetel az EP-képviselő ellen korábban indult büntetőeljárás.
Az NVI eddig nem kapott olyan jelzést, hogy egy választópolgár a nyilvántartásban szereplő adattal ellentétben valamely pártra nem adott le ajánlást.
Fegyelmit kaphat a jegyző, ha elnyúlik a szavazás. Ellehetetlenítik a kamupártokat, bármilyen borítékot használhatnak a határon túliak. Kétharmaddal módosították a választási szabályokat.
Azzal érvelnek, hogy az eltűnő szavazatokat minden pártot érintettek, csak a Fideszt nem.
Hiába a sok furcsaság és az ellenzék ígérete, hivatalosan senki nem tett még panaszt. Igaz, még nem is lehet.
Az MSZP, a Jobbik, a DK és az LMP is kivizsgáltatná, hogy tiszta volt-e a választás.
Folyamatosan érkeznek a Nemzeti Választási Irodába a 200 ezer átjelentkező, 300 ezer levélszavazó és 51 ezer külképviseleten szavazó borítékjai.
A külföldön élők nem kapták meg időben a szavazólapjaikat tartalmazó levélcsomagot, így nagy valószínűséggel nem tudnak időben szavazni. Az Egyesült Államokban, Norvégiában, Ausztráliában, Kanadában többekkel ez a helyzet.
A legtöbben persze Londonban. Ők levélben nem tudnak voksolni, csak külképviseleten.
Az NVI vezetője szerint a magyar választás papíralapú, nem félünk az orosz hekkerektől. Legfeljebb csúszik az eredményhirdetés.
Beadta a kérdéseket az NVI-nek. Polt Pétertől a hatalmat, Orbán rokonaitól a közbeszerzéseket venné el.
A nehezen összeszedett aláírások negyede-ötöde érvénytelen volt az eddigi kampányoknál. Hány aláírást kell gyűjtenie a Momentumnak, ha biztosra akar menni? Kiszámoltuk.
Hová kell menni, ha el akar menni? Mikor érvényes? Mi a tétje? Mennyibe kerül? Válaszok egy helyen.
Táblahekkeléssel, iratmegsemmisítéssel tüntetett a választási iroda döntései és persze a népszavazás ellen az MSZP és a PM.
Az érvénytelen szavazatokat át lehet nemre javítani? Ha nincs ellenzéki delegált, azt csinál a Fidesz, amit akar? Végigvettük, veszélyben van-e a kvótaszavazás tisztasága.
Két egymást metsző vonal, csak ennyit mondunk. hazugságvizsgáló a kvótanépszavazásra.
Nagyjából 4 millió 130 ezer szavazat kell az kvótaszavazás érvényességéhez. Pontos számot nem tudunk, mert a névjegyzék napról napra változik. A szavazókörök kétharmadában nem lesz ellenzéki delegált, hogy ellenőrizze az érvényességet.