
A MÁV figyelmeztet: az életével játszik, aki így tesz
Már többen szenvedtek súlyos égési sérüléseket.
Már többen szenvedtek súlyos égési sérüléseket.
Csökkenést három település mintájában tapasztaltak.
Az idei év legkeresettebb belföldi útja egy inárcsi pihenés volt.
A rendőrök összehangolt akciót tartottak pénteken a belvárosban.
Nem ez az első eset.
Szándékosan akadályozta a mentősök járművét.
Szívügye a posták megmaradása.
Több ügyben is vádat emeltek Szabó Bálint ellen.
Ilyen volt október 23-a idén: Orbán Viktortól a diákokon át Dobrev Kláráig.
Fekete-Győr András után Tóth Endre is éveken át családi pótlékával támogat egy rászoruló gyereket.
A tankerület így próbálja megspórolni az energiaköltséget.
A munkanélküliség növekedése várható.
Az árak Budapesten és Gyulán drágultak a leginkább.
A német gazdasági miniszterrel a megszokottakon kívül két új témáról is tárgyaltak.
Ilyet is rég láttunk: szerdán nem az amerikai dollár és a svájci frank, hanem az euró viszi a prímet.
A rezsicsökkentés megváltoztatása a kiváltó tényező.
Az állateledelek drágulása miatt egyre többen adják le házi kedvenceiket.
A reggel még hűvös lesz.
A Raiffeisen Bank senior elemzője szerint semmi jóra sem számíthatunk.
A projekt kivitelezése 2026 áprilisáig fog tartani.
Számos felszámolási eljárás és egyéb követelés van a Dunaferrel szemben.
Legfeljebb négy lakás után vehető igénybe a kedvezmény.
Hódmezővásárhely polgármestere 2,3 milliárd forint többletkiadással számol.
284 beruházás kivitelezését ütemezték át, ezzel 2100 milliárd forinttal marad több az államkasszában.
Újabb európai gyártó kínál hidrogénüzemű vonatot.
Az elítélt nem tanúsított megbánást édesanyja meggyilkolásával kapcsolatban.
Az MSZP politikusa kifogásolta a gyakorlatot.
Egy kudarc, és ami mögötte van.
A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 32 fok között alakulhat majd.
Korabeli bélatelepi családi fotók tanúsága szerint nem egyedi a Balaton alacsony vízállása.
Rezsitámogatást nyújtanának a rászorulóknak, valamint szorgalmazzák a bérlakások építését.
Közösen keresik a válaszokat a nehézségekre és a kihívásokra.
Egy óvodamegnyitón beszélt az államtitkár.
Kiállították a biciklist a forgalomból.
A húszezres taglétszámú köztestület felajánlotta közreműködését is.
Az is kiderült, hol a legrosszabb a helyzet.
Mindenre felkészítették őket.
Gondolkodni és vitatkozni kell azon, hogyan induljanak majd el a 2024-es választásokon.
A lakóknak már nagyon elegük van a szippantóautó látványából.
Ellepték az emberek a szállásokat júniusban.
Ideje elengedni azt a sztereotípiát is, miszerint egy női vezető ne tudna határozott döntéseket hozni.
Szerdán késő este csapódott a szalagkorlátnak az M4 autóúton motorkerékpárjával a 40 éves mendei férfi.
A gyógytornász szerint fejlődésében az akaratereje is szerepet játszik.
Videóüzenetben tette közzé a harcosok klubját.
Több esetben helyszíni bírságot szabtak ki.
Az igazságügyi miniszter szerint alapvető fontosságú továbbra is küzdeni a föderációs törekvések ellen.
A Semmelweis Egyetem rektora egy áprilisi bulin önfeledten ünnepelt a hallgatókkal.
A pedagógushiány miatt sok olyan ember kap lehetőséget, akit korábban alkalmatlanság miatt nem vettek volna fel.
Nem ismerik el tisztességesnek a választást.
Az elmúlt 24 órában 27-en haltak meg koronavírusban.
A Független Benzinkutasok Szövetsége reagált az Indexnek Orbán Viktor bejelentésére.
A magyarországi utazási irodák kétszer annyi tengerparti charterjáratot tudnak megtölteni, mint tavaly.
Az otthon 13 lakóját ideiglenesen az épület másik szárnyába költöztették, két ember kórházba került.
Mutatjuk, hol és mennyiért vannak még szabad szálláshelyek.
Nagy Dávid csalódott, hogy érvénytelen lett a gyermekvédelmi népszavazás.
A feladat elvégzésével megbízott külsős cég munkatársa viszont tavaly meghalt, így már nem lehet meghallgatni.
A kormányfő szerint ha a baloldal nyerne vasárnap, akkor lenne megszorítás, ha pedig a jobboldal nyer, akkor nem lesz megszorítás.
Közel 260 ezren már négy oltást kértek.
Kövér László is többet vihet haza márciustól.
A BAFTA-díj után az Oscart is megkapta a magyar berendező.