„Bokától nyakig csuromvizesen szálltam ki a Gripenből” – ezen mentek keresztül a magyar űrhajósjelöltek
Kapu Tibor fejlesztőmérnököt és Schlégl Ádám ortopéd sebészt többek között a legnehezebb feladatokról és a motivációikról kérdeztük.
Kapu Tibor fejlesztőmérnököt és Schlégl Ádám ortopéd sebészt többek között a legnehezebb feladatokról és a motivációikról kérdeztük.
Exkluzív interjút adott az Indexnek a négy fiatalember.
Egy női csapatnak másfél tonnával kevesebb élelmet kellene magával vinnie a Marsra.
Az űrhajózás nem csak a férfiaké, és ezt a nők be is bizonyították.
Célegyenesbe érkezett a magyar nemzeti kutatóűrhajós-program.
A következő holdra szállás demokratikusabb lesz az eddigieknél: az ehhez tervezett űrruha a női anatómiának is jobban megfelel.
Három vidéki és egy budapesti űrhajósjelölt kezdheti meg hamarosan a csaknem egyéves felkészülést – értesült az Index.
Most már mindenki megnyugodhat.
A második hazai asztronauta két év múlva juthat a csillagok közé.
Űrhajósokat kell menteni.
1961. augusztus 20-ára igazi világsztár, Jurij Gagarin érkezett Magyarországra. A szovjet űrhajós hőst világraszóló lelkesedés fogadta.
Buzz Aldrin példáján felbuzdulva összegyűjtöttünk néhány ismert színészt és politikust, aki elég későn házasodott.
A feleség egyébként 63 éves, és Aldrin a születésnapjára időzítette a szertartást.
Ferencz Orsolya szerint ez egyelőre csak álom.
90 éves volt.
A világ első női űrhajósa, Valentyina Tyereskova 48 alkalommal kerülte meg a Földet, de nem sokon múlott, hogy tragikus véget érjen a küldetése.
Miroslaw Hermaszewski 81 éves volt.
Több tízezren jelentkeztek az Európai Űrügynökség felhívására.
Az űr mindenkié.
Év végére négyre szűkítik le a számukat.
A Mercury 13 csak azért nem szállhatott fel, mert tagjai nők voltak.
Zábori Balázs, a magyar űrhajósprogram vezetője beszélt erről.
24 éve lett John Glenn a legidősebb űrhajós. Vajon még most is az?
Az űrhajós szex sokakat érdekel: és ki tudja, talán sor is került már rá, hiszen járt már házaspár odafenn…
Különleges programot indít a királyság.
Kutatásai segítettek bebizonyítani, hogy az ember akár a mélyűrbe is képes eljutni.
Vannak egyértelműen elismert emberek, akik az egész világ csodálatát kiváltják. Az imposztorszindróma lényege, hogy sokszor még ők sem érzik ezt megérdemeltnek.
Samantha Cristoforetti az első európai nő, aki a Nemzetközi Űrállomásról indulva a kozmoszban járt.
A közismert történet szerint a Holdra lépve Neil Armstrong egy bizonyos Mr. Gorskyt emlegetett: ki lehetett a rejtélyes figura?
Ha gyorsan szeretnénk megöregedni, irány az űr!
Az űrhajósok egy tízmilliárdos értékű WC-n „trónolnak”, ami vákuumos rendszerével kíméli meg őket a kellemetlen balesetektől.
Olyan ruha kell, amit nők is viselhetnek a Holdon.
Ő fogadta Farkas Bertalant 1980-ban a Szaljut–6 űrállomáson.
Ez lesz a 250. űrséta a Nemzetközi Űrállomásnál.
A kazahsztáni Bajkonur űrrepülőteréről híres, amiért az oroszok ma is bérlik a települést.
A világ első női űrhajósát, a szovjet Valentyina Tyereskovát 1963-ban küldték fel az űrbe, ezalatt 48 alkalommal kerülte meg a Földet.
A NASA szerint az űrhajósok elvégezték a legfontosabb feladatukat.
Éppen 60 éve volt a nem mindennapi küldetés.
Százan még versenyben vannak.
Három projektben működünk együtt, de az igazi cél újra magyart juttatni az űrbe.
Válogat az Európai Űrügynökség.
Új szakaszába lép az űrhajósprogram.
A 70-es évek óta nem látott szintre csökkent az űrhajósok száma.
Nyikolaj Csub elkezdheti a felkészítést.
A szerencsés 2024-ben mehet a Nemzetközi Űrállomásra.
Nyikolaj Csub jövő tavasszal repülne a Nemzetközi Űrállomásra.
Az Aurora-program célja, hogy 2030-tól európai űrhajósok szálljanak le a Marson.
Döbbenetes felvételt készített az Apollo–8 űrhajósa a Földről: a kép mégis apró csalással nyerte el végleges formáját.
A Mars-küldetések megvalósításában segíthet a menü.
Tényleg igaz a legenda, miszerint a kínai nagy fal még a Holdról is látható?
A súlytalanság miatt fejbe tóduló agyvíz okozhatja, de a pontos okok még ismeretlenek.
Chris Hadfield egy újabb könyvön dolgozik.
Űrhajóst keres az Európai Űrügynökség. Százötven magyar jelentkezett.
A külügyminisztérium honlapján lesznek a pontos tudnivalók.
Te is azt hitted, hogy az űrkorszak ihlette a XXI. kerületi Csillagtelep elnevezését?
Szijjártó Péter kapta a feladatot, hogy a magyar űrhajós eljusson a Nemzetközi Űrállomásra.
Egy francia űrhajós mutatta meg, hogyan is látják onnan fentről a magyar tengert.
A kvízben az űrkutatás izgalmas világába kalauzolunk el: vajon jól kiismered magad?
Lehet, hogy most teljesül leghőbb vágya.
Az Európai Űrügynökség másfél év múlva teszi közzé a kiválasztottak nevét.