
Belelát a fejünkbe a mesterséges intelligencia
Hamarosan magnóra vehetjük az álmainkat, vagy megérthetjük, milyennek látja a világot egy állat.
Hamarosan magnóra vehetjük az álmainkat, vagy megérthetjük, milyennek látja a világot egy állat.
„Sokszor gondolok arra, hogy a legegyszerűbb lenne Gyuri után menni” – mondta az asszony.
A tartalomgyártás mellett emberségben is jeleskedik MrBeast.
A kis gombóc 220 millió évvel az első dinoszauruszok előtt tűnt fel a bolygón.
Nem követelmény a látókéreg gyerekkori tréningezése.
A szakorvos elmondta, mire kell igazán figyelni.
A vezérigazgatót lenyűgözte a saját terméke.
Egereknél a látás romlásával járhat.
Gabriella nem adja fel a küzdelmet, hogy visszanyerje a látását.
Sikeres birkakísérletek után szabad a pálya az emberbe ültethető mesterséges szemeknek.
Tönkrement a bionikus szemet gyártó cég
Hosszú távon a mikrogravitációban fellépő súlytalanság látásromláshoz vezet. Ez ellen tennének egy új találmánnyal.
Nagyobb eséllyel alakulhat ki a korhoz kötött makula-degeneráció.
A módszer egyik kidolgozója Roska Botond magyar kutatóorvos.
Lehet, hogy hamarabb búcsúzunk a mobiltelefonok kis kijelzőitől, mint gondolnánk: jönnek az okoslencsék.
A kutatások szerint a koronavírus idején a gyermekek látása jelentősen romolhat.
A virtuális valóság tengeribetegséget okozhat, ugyanakkor kiváltja a közelre nézés káros hatásait.
Egy svájci kutatás szerint átlagon felüli "gyors" látása lehetett kivételes alkotásainak egyik titka.
Ki ne szeretne infravörösben is látó, bionikus, élő egeret magának? A Svájcban dolgozó magyar biológusoknak vannak ilyen állataik.
Hogy ne függjünk olyan sok kijelzőtől, a Mojo Vision közvetlenül a szemre épít egyet.
Szemesnek áll a világ - no meg annak, akinek tele van a bőre fényérzékelő receptorokkal
Tényleg mindegyik vak volt? Ha nem, akkor miért takarták el a szemüket?
Fotókkal tanították meg a gépeknek, hogy a fal mögül érkező rádiójelek milyen mozgást jeleznek.
Igazi szuperképességet adhatnak a kémikusok az emberiségnek, ha infravörös fényeket láthatunk.
Az apró, retinába ültetett chip az elsorvadt fényreceptorokat pótolja.
Nem egészen, de kicsit tényleg színvakok. Nem Buksival van a baj, ha nem tudja, melyik a rikító narancssárga labdája.
A mikrogravitáció az összes testfolyadékot a fej felé szorítja, ettől megnő az agykamrák térfogata.
Minél kisebb egy élőlény, annál több információt tud feldolgozni ugyanannyi idő alatt. Hát ezért olyan nehéz röptében lecsapni a legyet!
Az öltözködési trükk mögött agy látókérgének működési jellegzetességei rejlenek.
Az Anton–Babiński-szindróma nem puszta tagadás, az érintett tényleg nem tudja, hogy vak.
Nem jó a kérdés, mert az emberi látás nem úgy működik, mint a digitális kamerák. Egyébként kb. 576 megapixel.
A jó hír, hogy a trükköt el lehet tanulni tőlük, a rossz, hogy felnőttkorra elmúlik a képesség.
Így úsztuk meg, hogy megegyen a tigris, de ezért nem látjuk a filmek kontinuitási hibáit.
Még közelebb jutottunk ahhoz a pillanathoz, amikor fölöslegessé válik az ember.
Nem csak a sötétített lencsék esetén fontos a hatékony UV-szűrés, ami a szemünket és a környékén lévő vékony bőrt is óvja. Utánajártunk, mennyire hatékony a hagyományos szemüveg ebből a szempontból.
Hogyan írjuk le azt a kéket, amire nincs is szavunk?
Magyar vezetéssel vizsgálják, hogy miként egyesül az agyban az aktuális és a korábbi információ.
Genetikai mutáció miatt van négy színcsatornájuk, és emiatt százmillió különféle színt látnak.
Bár nem látszik, minden lábán van egy szem.
A diszlexia az egyik leggyakoribb részképességzavar. Gyógyíthatatlan, de kezelhető, és a megfelelő tréninggel a tanulási nehézségek is leküzdhetők.
Mivel a szárazszeműség népbetegség, az elpárolgott folyadék nyomába eredtünk, és tanácsokat adunk visszacsempészéséhez.
Nagyobb felbontást, vezeték nélküli töltést ígér az emberi kísérleteket elkezdő francia vállalat.
Csak az agyunk elvégzi a korrekciós munkát, így ha nem figyelünk oda, fel se fog tűnni.
Magyar kutatók tanulmánya mutat rá a kutyás vizsgálatok hiányosságára.
Nem arra születtünk, hogy lapos felületeket nézzünk, mondják a svéd orvosok.
Az agyat veszik rá arra, hogy lásson.
Amerikai kutatók azt vizsgálták, a kezdők és a szakértők hogy dolgozzák fel az arab karaktereket.
Az egyikből hiányoznak a színek, a másik éjszaka látható, a harmadiknak fényes rojtjai vannak.
Kiderült, hogy az érzékszerveink sem megbízhatók, pedig a legalapvetőbb agyfunkciókhoz kötődnek.
BT egy súlyos balesetben elvesztette a látását és többszörös személyisége lett. De az alteregói közül néhányan mégis látnak.
Két módon is egyengetjük ilyenkor a fény útját. Bónusz: nem igaz, hogy elromlik a szemünk, ha sokat hunyorítunk.
Ezt abból gondolják a tudósok, hogy a REM-fázis szemrángása nagyon hasonló az éber látás szemmozgásához.
A sok falevél miatt a szemünk zöldebbnek látja a sárgát.
Gazdája egy nyolcvan éves férfi, aki alig várja, hogy látását visszanyerve újra kertészkedhessen.
Valójában örülnünk kell, hogy nincs infralátásunk, mert belevakulnánk egy délutáni alvásba.