
Szemkápráztató újdonságok érkeznek a Google Mapsbe
Teljesen átdolgozzák az alkalmazást.
Teljesen átdolgozzák az alkalmazást.
Alig tudjuk, hogy néz ki a Föld a tengerek alatt.
Reméli, hogy az igen borús jóslat nem válik valóra.
Komoly geopolitikai tényezővé válik Ausztroszlovákia, valamint a Jugoszláv–Dán Unió.
Hetek óta kereshetőek az amerikai cég oldalán a büntetőjogi felelősséget is felvető bejegyzések.
Az oroszok is támadhatnak, és az ukránok is.
A miniszter úgy véli, a történelemről sincs fogalmuk.
Sokak szerint azt sugallja, területi követeléseik vannak, a lengyelek az oroszokat hibáztatják.
Még véletlenül sem Kínában.
A múltban több, komoly pusztítást okozó földrengés sújtotta az országot.
Néhány millió évvel ezelőtt korántsem úgy nézett ki, ahogy ma.
Az ország összefogott a bajban.
Megmutatja, milyen és mekkora teljesítményű napelem telepíthető a tetőre.
És még csaknem 40 országban.
Az oroszoknak van egy elméletük, amely szerint nem miattuk veszíti el területeit Kijev.
A vásárlók véleménye alapján rangsorolták őket.
Nem is gondolná, melyek a legveszélyesebb kerületek.
Térképen látható, mely területek vannak orosz ellenőrzés alatt.
A brit hírszerzés szerint a Kreml csapatai folytatják az előrenyomulást.
Kövesse az április 3-i eseményeket az Index választási mellékletével.
A szakszervezetek képviselői az Emmi épülete előtt meséltek terveikről.
Itt tart a háború egy hét elteltével.
A legtöbben Lengyelországba és Magyarországra igyekeznek.
A legtöbben Lengyelország felé vették az irányt.
Moszkva hivatalos álláspontja szerint az ország területi ajándékokból épül fel.
Az élővilág megőrzéséhez szükséges növényzet minősége azonban tovább romlott.
Álnéven élt Spanyolországban, séfként dolgozott, megházasodott, boltot nyitott.
Egyre nő a töltőberendezések száma.
Az is kiderült, hogy mely úti célokra kerestek rá a legtöbben 2021-ben.
Frissültek az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) adatai.
Régi tervét valósította meg két pécsi geográfus.
A támogatásra jogosult magyarországi régiók mindegyike az EU leghátrányosabb helyzetű régiói közé tartozik.
Különböző színekkel látható rajta a Mississippi utazása térben és időben.
A megnövekedett csapadékmennyiség tette lehetővé a tiltás visszavonását.
Ezentúl pontosan megtudhatjuk, hogy hol mennyire zsúfolt és biztonságos.
Balatongyörök és Paloznak viszi el a pálmát.
Nem csak a nagy folyók felelősek a tengerbe kerülő műanyagokért.
Már 220 országban érhető el a Google Térkép szolgáltatása.
Virtuálisan is bejárható a Parlament környezete, és könyv is készült róla.
Megtalálható rajta minden XV. század végén ismert település – város, mezőváros, falu, puszta, vár, kolostor.
Ritka az állomány, de elkészült a kataszter.
Elsőként négy amerikai államban indul hamarosan az új funkció.
Szabolcs István 1979-es világtérképe a szakmai standard.
Mindenütt megjelentek a büdösbogarak.
A kozmikus háttérsugárzás segítségével készült térkép nem segít kideríteni, milyen gyorsan tágul a világegyetem.
A helyelőzmények 18 hónap után törlődnek, de a régi felhasználóknak ezt maguknak kell beállítaniuk.
Lassan a saját bolygónkat is alaposabban megismerjük, nem csak a többit.
Az ország határai csak évekkel Trianon után lettek véglegesek, most meg lehet nézni, hogy döntöttek a bizottságok.
Magyarországon még várni kell a funkcióra, ami nem csak a mozgássérülteknek lehet nagy segítség.
Az amerikai kontinensen és Ausztráliában szinte nincsenek B- vagy AB-vércsoportúak.
Az első amerikai kémműhold, a Corona elsősorban a Szovjetunió és Kína titkait fürkészte. De a szocialista Magyarország is érdekelte a hírszerzést, az ország 80%-át lefedik a CIA műholdas felvételei.
A hírfolyam tetején kérdezik majd a felhasználókat, a beérkező információkat egy interaktív térképen fogják ábrázolni.
Közzétették az igazolt koronavírusos megbetegedések megyénkénti eloszlását. A főváros és Pest megye után Baranyában a legmagasabb a betegek aránya, míg a legalacsonyabb Hevesben. Magyarország volt az EU-ban az egyetlen, ahol nem közöltek területi adatokat.
A Johns Hopkins egyetemi kórház térképe és adatsorai azonnal képbe helyezik az embert.
Az előrejelzések szerint Magyarországon gyakrabban lesz szélsőséges az időjárás, erdőtüzekre is lehet majd számítani.
Bekapcsolhatja az inkognitó módot, ha titkos helyre megy, a mozgássérülteknek pedig segít abban, mikor jön akadálymentesített járat.
A WeGo kültéren és beltéren is működne, és még azt is tudni fogja, melyik kaputól indul a repülőnk.