Ezért nem rendelt el távoltartást a bíróság a Tamásiban meggyilkolt nőnél
A Szekszárdi Törvényszék szóvivője ismertette a részleteket.
A Szekszárdi Törvényszék szóvivője ismertette a részleteket.
A polgármester szerint több jel is elárulta a miniszter volt férjét.
A Momentum szerint eljött az idő, hogy a kormány meglépje ezt.
Sok kérdés maradt az ügyben.
A politikus az ATV-nek adott interjút.
Dobrev Klára pedig a bicskei gyermekotthonba látogatott.
Káoszt okozna, ha bejöhetnének a tehergépjárművek a városba.
Feldühödött gengszter rontott neki pisztollyal az akkor 27 éves Sean Connerynek, de mégis ő kerekedett felül.
Sokan csak gazdasági kényszerhelyzetből maradnak elnyomó, erőszakos társuk mellett, nekik mutat kiutat a segélyszervezet.
Az egyik ház alagsorában holtan találtak egy 66 éves nőt.
A nővel baba korában olyan dolog történt, amire csak nyolcvanévesen jött rá az agyában maradt "bizonyíték" miatt.
Visszaél-e a személyes adatokkal egy táskereső, ha pénzért kínál extra funkciókat?
Az ügy kivizsgálása végéig minden érintett biztonsága miatt született meg a döntés.
Az utóbbi időben több olyan gyilkosság történt, amelynek elkövetője már régóta ismerte áldozatát.
A kolumbiai gyerekek állítólag elbújtak a mentőcsapatok elől, mert attól féltek, apjuk meg fogja verni őket.
Célt is érhetnek a tiltakozások.
Önként nem mond le Boris Kollár, akinek állítólag eddig 10 nőtől 12 gyermeke született.
A Lea Otthonban jártunk ahol elmondták, milyen segítséget kaphatunk
Teljes körű vizsgálatot folytatott a liga.
Felmérések szerint a gyerekek mintegy 20 százaléka szenved el szexuális abúzust 18 éves koráig. A legtöbben épp a családjukban élik át a borzalmakat.
Az alapvetően falfestésben utazó provokatőr, Banksy most egy installációt épített egy fehérre mázolt téglafal elé.
Többek között családon belüli erőszakkal vádolják, egymillió eurós kártérítést is fizetnie kell.
Nem csendül fel többet a sláger a válogatott meccsein.
Az Indexnek nyilatkozott a tankerület.
A Megasztár egykori szívtiprójának nagyon mélyre kellett ásnia, hogy hiteles alakítást nyújtson a kamerák előtt.
Az általa alapított videójáték-fejlesztő cég éléről is távozott.
A közös gyermekük előtt verte meg élettársát.
Feltételesen sem bocsátható szabadlábra.
Az eljáráskor ártatlannak vallotta magát.
Válófélben lévő feleségére és a nő új barátjára támadt.
Sokszor a legközelebbi ismerősök és barátok sem ismerik fel, hogy valaki bántalmazás áldozata. Ezekre a jelekre fontos odafigyelni.
Brad Pittet továbbra is családon belüli erőszakkal vádolja Angelina Jolie.
A szomszédok szerint megesett, hogy Mazsi a folyosóra menekült, mivel attól tartott, férje megöli.
Háromnaponta megölnek egy nőt.
Felfüggesztett szabadságvesztést is kaphat.
A legtöbb nőt ebben az országban végzik ki a világon.
Az énekes örül, hogy fény derült az igazságra.
A nevelőapa a szomszédoknak dicsekedett azzal, hogy videót készített arról, amint közösül velük.
Családon belüli erőszakkal vádolt férfit próbáltak őrizetbe venni.
Azt egyelőre nem tudni, ki kérte.
Enyhítő ítéletet kapott másodfokon a férfi.
Az áldozat a gyerekeitől pár méterre könyörgött az életéért.
Barsi Judit a '80-as évek egyik legkeresettebb gyerekszínészének számított, alkoholista apja azonban pokollá tette az alig tízéves sztár életét.
A nő elájult, de túlélte a támadást.
A szülőbántalmazók négyötöde valamilyen pszichiátriai betegségben szenved, érzelmileg teljesen magányos.
A 36 éves színésznő hiányolta a PR-csapatától, hogy történetét jobban sulykolják a közösségi oldalakon.
Johnny Depp még Amber Heard nevét is magára tetováltatta.
Elképzelhető, hogy Angelina Jolie beperelte az FBI-t.
Az Ökumenikus Segélyszervezet miskolci krízisambulanciáján forgattunk.
Sokan telefonálnak azért, mert a szülő részeg, vagy mert koldulásra kényszeríti a gyereket.
Karácsony Gergely szerint komoly segítség lehet, hogy az Európai Parlament elfogadta a Cseh-jelentést.
Megadják a bántalmazó kapcsolat legjobb megoldóképletét.
Éppen ezért F. Lassú Zsuzsa szexuálpszichológus szerint a családon belüli erőszakról kellene szólnia a gyermekvédelmi törvénynek.
Az áldozatok nem jókedvükből szenvednek. Így segíthetsz hatékonyan, ha bántalmazást tapasztalsz akár gyereknél, akár felnőttnél!
„Ma Magyarországon az a legbiztosabb, ha a nyilvánosság felé fordulsz, és akkor van rá esély, hogy nem ölnek meg.” Mérő Vera mesélt Liliána ügyéről.
Szakértői vélemény a Szilágyi Liliána-ügy kapcsán.
A katolikus egyházfő emlékeztetett a családon belüli erőszak drámaian magas számára.
A családon belüli erőszak áldozatainak mind megvan a saját története.