Vb-történelem: 1930, 1934, 1938, 1950, 1954, 1958, 1962, 1966, 1970, 1974, 1978, 1982, 1986, 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014

A spanyolországi világbajnokság előtt a FIFA-nál hosszan vitáztak a létszám miatt, a kontinensek lakosságarányú reprezentációt követeltek. Ez nem volt megoldható, de úgy döntöttek, 24-re emelik a résztvevők számát. A lebonyolítás is változott, az első csoportkör után a továbbjutókat négy háromcsapatos középdöntőcsoportba sorolták, ahonnan a győztesek az elődöntőbe jutottak.

109 csapat indult el a selejtezőkben, ahol meglepetésre elvérzett az előző két világbajnokság ezüstérmese, Hollandia, és a rendszeres résztvevőnek számító Mexikó is. Öt ország is első vb-szereplésére készült, és voltak nagy visszatérők is. A magyar válogatott Mészöly Kálmán irányításával próbált szerencsét, első meccsén máig élő vb-rekordot állított fel, de végül nem jutott tovább.

Mészöly próbálta fiatalítani a csapatát, végül mégis 78-as kulcsembereire (Nyilasi, Törőcsik, Csongrádi, Csapó) építette a válogatottat. Hozzájuk csatlakoztak a feltörekvő játékosok (Garaba, Sallai, Pölöskei), és légiósaink, Fazekas, Bálint, Mészáros. A közvélemény sokat várt a csapattól, amely – szemben az argentínai tornával – nem is került rossz csoportba. Első meccsünkön a zaklatott körülmények között kijutó El Salvadort 10-1-gyel aláztuk meg (ekkora verést sem azelőtt, sem azóta nem kapott senki vébéken), Kiss László lett a vb-k első játékosa, aki csereként beállva ért el mesterhármast.

Következett Argentína. Mészöly hét védőjátékossal próbálta megállítani a Maradonával, Ardilessel, Bertonival érkező vb-címvédőt, ami ebben a felállásban nem sikerülhetett: 4-1-re kaptunk ki, így az utolsó körben le kellett győznünk Belgiumot. Varga József nagy góljával sokáig nyerésre is álltunk, de nem egész 10 perccel a vége előtt Czerniatinsky is betalált, az 1-1-gyel Magyarország kiesett. Egymás után második vébénken sem sikerült továbbjutnunk a csoportból.

Az első csoportkörben volt néhány meglepetés. Olaszország csak szerencsével kínlódta tovább magát a csoportjából - ha Roger Milla Perunak lőtt gólját nem érvénytelenítik tévesen, az olaszok kiesnek -, az NSZK pedig kikapott Algériától, és némi ügyeskedésre volt szüksége - fix 1-0-ra mentek a csapatok - az Ausztria elleni zárómeccsen ahhoz, hogy bejusson a középdöntőbe.

A kicsik a többi csoportban is jól teljesítettek, Kuvait a csehekkel, Honduras pedig a házigazda spanyolokkal játszott döntetlent, Észak-Írország még ennél is tovább ment, hiszen (többek között Spanyolország 10 emberrel való legyőzése miatt) megnyerte a csoportját. Igazán nagy csapat nem ragadt az első körben, az esélyesek mind ott voltak a középdöntőben.

Az 1. középdöntőcsoportból Lengyelország ment az elődöntőbe, az utolsó fordulóban már egy 0-0 is elég volt nekik a szovjetek ellen. A mérkőzésen a szurkolók vadul hajtották a lengyeleket, mert néhány hónappal a világbajnokság előtt Lengyelország kormánya drasztikus lépésekkel fojtotta el a nép lázongását, a Szovjetunió pedig az 56-ban, Magyarországon látott invázióval fenyegetett.

A 2. csoportból komoly izgalmak után az NSZK jutott az elődöntőbe, szűken legyőzte a házigazda spanyolokat, Angliával pedig 0-0-ra végzett. Az angolok továbbjutását egy másik gólnélküli döntetlen hiúsította meg, pedig elég lett volna egy góllal legyőzniük Spanyolországot. A 4. csoportból Franciaország könnyedén jutott tovább, a kor egyik nagy csapatával érkező franciák Észak-Írországot és Ausztriát is legyőzték.

A 3. csoportban a futballtörténelem egyik legnagyobb feltámadását láthatták a nézők. A tornán csak vergődő, bundabotránya után még önmagát keresgélő olasz válogatott legyőzte Argentínát, Claudio Gentile használhatatlanná rugdosta Maradonát, Gaetano Scirea pedig tökéletesen szűrte az argentin támadásokat. Az olaszok a következő meccsükön a nagy esélyes Brazíliát is legyűrték, méghozzá a tornán korábban semmit nem csináló, kétéves eltiltásból visszatérő Paolo Rossi mesterhármasával.

A csata azért sokat kivett a németekből, az olaszok a lengyelek után frissebben, a nagy esélyesek búcsúztatása - Brazília, Argentína - után magabiztosan kezdték a döntőt, ami nem is alakult olyan szorosan, mint a torna korábbi meccsei.

Rossi a második félidő elején megszerezte a vezetést Olaszországnak, Marco Tardelli - világhírűvé vált gólöröme az olasz győzelem jelképe lett - is betalált, a végén Breitner és Altobelli góljaival alakult ki a 3-1.

Olaszország harmadszor nyerte meg a világbajnokságot, ezúttal úgy, hogy szinte biztosan nem az övé volt a legjobb csapat. Gyalázatosan kezdtek, győzelem nélkül jutottak tovább, de fokozatosan belelendülve, kiváló védelmükre alapozva végül mindenkit legyőztek.

Az első három meccsen saját szurkolói is kifütyülték Rossit, aztán hat találatával gólkirály lett, az év végén Európában és a világon is a legjobbnak választották.

A bronzmeccsen az egyértelműen aranyért érkező franciák 3-2-re kikaptak Lengyelországtól.

(Borítókép:  Getty Images Hungary  / Index)