Vb-történelem: 1930, 1934, 1938, 1950, 1954, 1958, 1962, 1966, 1970, 1974, 1978, 1982, 1986, 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014

Az 1966-os világbajnokságot a futball hivatalos szabályainak 100 évfordulója miatt kapta meg Anglia, amely úgy érezte, a játék feltalálójaként (és szabályrendszerének lefektetőjeként) ideje volt már mutatnia is valamit. Az angolok 50-ben indultak először, de semmit nem értek el, 66-ban hazai pályán abban bíztak, hogy Alf Ramsey vezetésével helyreállíthatják az angol futball hírnevét – ahhoz azonban, hogy ez sikerüljön, kellett egy szovjet partjelző, Tofik Abramov is.

Rekordszámú csapat (70) indult a selejtezőkben, hogy megszerezze a szokásos lebonyolítású vébé 14 helyét (+ címvédő és házigazda), de már az első selejtezőkör előtt botrány tört ki, amikor az afrikai csapatok szót emeltek az ellen, hogy a kontinens bajnokának még egy selejtezőt kell játszania Óceánia, vagy Ázsia bajnokával. Végül 16 afrikai csapat bojkottot jelentett be, ezért Ázsia legjobbjának, Észak-Koreának csak az ausztrálokat kellett legyűrnie a kijutáshoz. Kiemelés ezúttal is volt, a négy amerikai, a négy nyugat-európai, a négy egyéb európai, és a négy outsider került a kalapokba, így alakult ki a négy csoport. A világbajnokság nagy esélyesének természetesen a címvédő Brazília számított, de a már profi bajnoksággal rendelkező németek, és a tokiói olimpia bajnoka, Magyarország mellett a Szovjetuniót is az esélyesek között emlegették. És persze Angliát is, amelyet minden egyes vébé előtt a legnagyobb favoritnak tartott – az angol sajtó. A torna felvezetéseként hőssé avattak egy kiskutyát, aki megtalálta az ellopott világbajnok trófeát.

Már a csoportkör elképesztő meglepetéseket hozott: Olaszország visszavágott ugyan Chilének, de kikapott a szovjetektől, és az utolsó meccsen Észak-Koreától. A Mazzolával, Riverával, Facchettivel kiálló olaszok kiestek, és nem mertek hazamenni, annyira tartottak – teljesen jogosan – a közönség haragjától, ami később mindenestül el is söpörte a válogatott vezetőségét. A koreaiak előtt a szovjetek nyerték meg a csoportot, és találkoztak a magyarokkal a negyeddöntőben.

A másik komoly meglepetés Brazília kiesése volt, amiben komoly szerepe volt a magyar válogatottnak. A tökéletes támadókkal, sziklaszilárd védelemmel, de kapus nélkül érkező magyar csapat az első meccsen kikapott ugyan Portugáliától, de a 2. körben 3-1-re legyőzte Brazíliát, és mivel a címvédő a portugáloktól is kikapott, Pelé, Garrincha, Tostao és Jairzinho ment haza. A magyar válogatott a 2. helyen ment tovább Eusebio Portugáliája mögött, és nem bánta, hogy a Szovjetunióval kell játszania a negyeddöntőben.

A masszív németek kiváló csapatukkal megnyerték a csoportot, de csak gólkülönbségükkel előzték meg Argentínát, amely a FIFA-tól figyelmeztetést kapott durva játéka miatt. A házigazda Anglia könnyedén nyerte meg a csoportját, bár a bemutatkozás nem sikerült jól: egy másik rugdosódó dél-amerikai, Uruguay ellen csak 0-0-ra végzett a házigazda. A franciák és a spanyolok ezúttal sem tudtak nyomot hagyni a vébén.

A negyeddöntőkben Észak-Korea igen közel került egy újabb bravúrhoz, hiszen 3-0-ra vezetett Portugália ellen, de Eusebio négy gólt vágva megfordította a meccset, a portugálok jutottak az elődöntőbe. Anglia nagy nehezen legyűrte a bő egy órát emberhátrányban játszó Argentínát, amely már a csoportkörben azon problémázott, hogy az európai bírók ellene fújnak (volt is némi igazság a panaszaikban).

Uruguay keveset focizott, inkább durváskodott, kilenc emberrel estek ki az NSZK-val szemben, Magyarország pedig kísértetiesen hasonló módon bukott el a Szovjetunió ellen, mint négy évvel korábban: rengeteg helyzetet hagytunk ki, végig jobban játszottunk, de a kapusaink hiányával nem tudtunk megbirkózni, mindkét gólt Gelei óriási hibájából kaptuk. Az angol lapok úgy fogalmaztak, ha a magyar kaput Lev Jasin védi, Magyarország világbajnoki címet szerez Angliában. A torna egyik pozitívuma Mészöly Kálmán játéka volt, a Szőke Szikla világklasszissá érett a világbajnokságon.

Az elődöntőben Ramsey nyerő taktikát választott Portugália ellen: Nobby Stiles, a pokróc védő (a csoportkörben végleg el akarták tiltatni egy Jacques Simon elleni szabálytalanságért, de a kapitánya megvédte) végig a későbbi gólkirály, Eusebio nyakában lihegett, a Fekete Párducnak csak egy 82. percben bevágott 11-esből sikerült szépítenie, de addigra Bobby Charlton két góljával már mindent eldöntött Anglia. A másik ágról az NSZK jutott a döntőbe, miután a 20 éves Franz Beckenbauer góljával legyűrte a Szovjetuniót. Érdekesség, hogy a németek ellenfelei a döntőig négy kiállítást kaptak, a szovjetek is emberhátrányban kaptak ki 2-1-re, ugyanannyira, mint a portugálok elleni bronzmeccsen.

A döntő minden idők egyik legvitatottabb mérkőzése lett. A szünetben 1-1-re álltak, majd az angolok másodszor is vezetést szereztek, de a németek a lefújás előtt újra egyenlítettetek. Az első viták már itt kialakultak, hiszen az angol játékosok szerint egy német játékos kézzel ért a labdába az egyenlítés előtt, de a játékvezető megadta a gólt, jöhetett a hosszabbítás, amelyben Geoff Hurst, akinek korábban csak egy válogatott gólja volt, duplázott, és megnyerte a világbajnokságot Angliának.

Anglia története első és eddig egyetlen világbajnoki címét szerezte, de öröme nem lehetett teljes, a győzelmet beárnyékolja, hogy Hurst gólja valószínűleg tényleg nem volt bent. A futballfolklórnak mindenesetre részévé vált a gól, a németek Wembley-Tornak hívják a szabálytalan, de megadott gólokat, több reklámot is rendeztek a gól köré, és még egy Beatles-számban is feltűnik.

(Borítókép: Getty Images Hungary / Index)