1362 találat az Indexről, és a környékéről.
Egy több mint tíz évig tartó hivatalos hatósági vizsgálat, számos szakértő és számtalan rajongó kereste a válaszokat, de biztosat továbbra sem tudunk.
A kidobók kivezették a fiatalt a szórakozóhelyről, súlyosan bántalmazták, majd a sínekre fektették.
A rendőrség továbbra is körözi őket segítségnyújtás elmulasztása miatt.
Mindössze 28 éves volt.
Eva Evans édesapja 2018-ban szintén öngyilkos lett.
Ugyanabból az épületből, amelyből egy hároméves gyerek zuhant ki pénteken.
Heten meghaltak, köztük egy nyolcéves kislány is.
A holttestet a tűzoltók találták meg az elszenesedett romok átvizsgálásakor.
A halál okát egyelőre nem hozták nyilvánosságra.
A játék egy internetes chatszobában zajlott, a fiatal édesanyja fedezte fel, mi történt.
A gép „vezetetlen repülési jelleget” mutatott a becsapódásig, a pilóta valószínűleg rosszul lett.
Munkagéppel kellett kiásni a roncsokat, akkora erővel csapódott a földbe.
Az elkövető bosszúból hajtotta végre a tettét.
Az ifjúsági csapatban játszott.
Az apa beszélt a gyilkosokkal, miközben a furgonban ott volt a kislány holtteste.
Holtan találták a félig elsüllyedt autóban a sofőrt.
A török hatóságok elfogatóparancsot adtak ki a lehetséges felelősök ellen.
A gyermek apja is ott volt a versenyen, ő felügyelte a biztonságot.
Ötre nőtt a halálos áldozatok száma.
Többször is figyelmeztették őket erre – közölte a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke.
Tömegszerencsétlenség gondatlan okozása miatt indult az eljárás.
Négyen haltak meg a balesetben.
1984. március 24-én történt a magyar autósport egyik legsúlyosabb balesete.
Szédülésre és hányingerre panaszkodott a 24 éves támadó, mielőtt összeesett.
A közönség vastapssal fogadta a gyászoló teniszezőt.
Újabb fordulat a világ egyik legjobb teniszezője párjának halála ügyében.
A tragikus baleset mindent megváltoztatott.
Érzelmes mérkőzés vár rá legjobb barátnője ellen.
A belorusz korábbi élsportoló 42 évesen vetett véget életének.
„Fájdalmunkra nincsenek szavak” – írta az intézmény.
Sajtóértesülések szerint autóbaleset okozta a tragédiát.
Vitray Tamás eddig óvta új feleségét a nyilvánosságtól, Ivens Éva mégis kivételt tett és egy interjúban vallott tragikus múltjáról.
A hollywoodi filmiparban igazi legendának számított.
A The Raspberries énekese. Erik Carmen 74 évesen tért örök nyugalomra.
48 órával a tűzeset után a katasztrófa helyszínén jártunk.
Olvassa el hétfő reggeli hírösszefoglalónkat!
A Habsburg Birodalom trónörököse önkezével vetett véget életének.
A gyors beavatkozás ellenére sem tudták megmenteni.
A 23 éves sportoló vasárnap délelőtt belehalt sérüléseibe.
Csupán 24 éves volt.
Mindössze két embert tudtak kimenteni a vízből.
Egy videón a gyilkos fegyvere is látható.
Éppen az óvodából tartottak hazafelé.
Rengetegen élnek táborokban.
A portugál szurkolók nem feledkeznek meg a klub korábbi játékosáról.
Bagdy Emőke fia 2023 októberében lett nyereségvágyból elkövetett rablógyilkosság áldozata az Egyesült Államokban.
A klinikai szakpszichológus a gyász feldolgozásáról is beszélt.
Egyiküket megölték, a másik öngyilkos lett.
A tragikus végkimenetelű karambolban egy motoros az életét vesztette.
A szövetség saját halottjának tekinti a spanyol edzőt.
Intenzív hajsza után sikerült elfogni a gyilkost.
Többen az ablakon kiugorva menekültek az épületből.
Az állami média szerint közel félszáz embert temetett maga alá egy földcsuszamlás hétfő reggel a délnyugat-kínai Jünnan tartományban.
Megrázó tragédiák a sport világából.
Az eset Belgiumban történt, az ügyészség nyomoz.
A szakember 46 éves volt.
A tragédia miatt nyomoz a rendőrség.
Az orvosok nem tudták megmenteni a rutinos motorversenyző életét.
A szomszédok videóra vették a tragédiát.
Arról is szó esett, hogy mi okozhatta a halálukat.