Szoboszlai passzából káprázatos gólt szerzett a Liverpool, a magyar középpályás remek választ adott a kritikákra
Az angol együttes két forduló után hat ponttal áll a Bajnokok Ligájában.
Az angol együttes két forduló után hat ponttal áll a Bajnokok Ligájában.
A világ összes pénzét el lehetne költeni, de szűkebb büdzsével is akadnak azért érdekességek.
A legügyesebb spanyol drukkert egy tálca sörrel ajándékoztuk meg.
Hamis jegyek és mindenre elszánt rajongók akciója árnyékolta be a londoni finálét.
A futballromantikától a futballkliséig: az Index Sportcastjében Hrutka Jánossal és Tromposch Ádámmal beszélgettünk.
A Bayern München elleni vereség után füttykoncert kísérte az öltözőbe Erik ten Hag játékosait.
Megvan a Bajnokok Ligája tavaszi, nyolcaddöntős mezőnyének fele.
Csaknem másfél milliárd ember figyeli majd világszerte minden egyes mozdulatát.
Korunk legismertebb magyar művésze.
Elszámolhatta magát az RTL, de valahogy pluszosra kell kihozni a mérleget.
A kedvencek egygólos hátrányból várják a BL-negyeddöntős visszavágót.
Minden idők legjobbja lehet a norvég sztár.
A keddi meccsek után két együttes is úgy döntött, ebből elég volt.
A Qarabag magabiztosan nyert a Groupama Arénában, az FTC az Európa-ligában folytatja.
Nemes bosszú a harminc évvel ezelőttiekért.
Minden a visszavágón dől el.
Tavalyhoz hasonlóan akár a svájci bajnokkal is összecsaphat.
A kazah bajnok küzdelmes mérkőzésen ikszelt az NB I aranyérmesével.
Diego Simeone az Atlético csapatmunkáját dicsérte.
Hiába a világ minden pénze, a nemzetközi siker csak nem akar összejönni a PSG-nek.
Megvan a hetedik hetes is, negyedszer is márciusban.
Az Inter hiába nyert Liverpoolban, a „vörösök” jutottak a nyolc közé.
Jön az elitsorozat kieséses szakasza, a Real Madrid–PSG a slágerpárharc.
A télen öten is elhagyhatják a katalánok klubot.
A válogatott kapus szerint mély a keret, bírnák a kettős terhelést.
Az észak-amerikai BL-döntőn úgy tűnt, hogy bedobásra megy ki a labda…
A PSG mestere úgy véli, Messiéknek még sokat kell dolgozniuk a megfelelő összhanghoz.
A debütáló Ajax-csatár 4 gólt lőtt. Fordított a Pool a Milan ellen. Utolsó perces Real-siker.
Az együttes norvég edzője úgy véli, a végén hibázó Lingard tanulni fog a hibájából.
Gulácsiék megkapták a két legjobbat, de a Milan sem járt túl jól.
Gnabry hátfájással, Lewandowski combizomhúzódással bajlódik.
A Fradi elleni meccsen kifeszített drapériájuk szerint gyalázatos, amit az UEFA csinál.
A cseh Slavia Praha ellen itthon kezdhet a magyar bajnok.
Uzuni első góljára még volt válasz, a végén viszont hengerelt a magyar bajnok.
Kedden délben rendezik meg a sorsolást.
Heti nyolc Bajnokok Ligája-mérkőzést közvetíthet élőben a csatorna.
A City- és a Chelsea-hívek legfeljebb 24 órát tartózkodhatnak Portugáliában.
A francia bajnok játékosa megérkezett az orvosi vizsgálatra.
A Száguldó Őrnagy Európa szeme láttára végezte ki a nyugatnémet riválist.
Hiába a 20 kapura lövés, a piros-feketék nem tudtak betalálni.
Solskjaer gyakorlatilag lemásolta Mourinho teljesítményét.
Guardiola a 7., Tuchel a 8., aki második csapatával is bejutott fináléba.
A londoniak ziccerek sorát hagyták ki, de ez is belefért a madridiak ellen.
A Manchester City fennállása első BL-döntőjére készülhet.
Sergio Ramos viszont valószínűleg már visszatérhet szerdán.
Az átokverésből 41 esztendő még hátravan.
Timo Werner bő két hónap után volt újra eredményes a bajnokságban.
A magyar másodedző szerint abszolút megérte a londoniakhoz szerződniük.
Vitte volna az MU és az Arsenal is, de ő a légióskodást választotta.
A futball ünnepét hozta a tavalyi két döntős idei párharca.
Fordulatos végjáték után minimális manchesteri előny a Dortmund ellen.
A középpályás pozitív koronavírustesztet produkált.
Az elődöntőben összecsaphat Pep Guardiola korábbi és jelenlegi csapata.
A Juventus felállt a padlóról, a portugál klasszis megállíthatatlan volt.
„A legjobb az volt, hogy senki sem láthatta, mennyire jó is lehet a német csapat.”
A Puskás Arénában szakadt meg az angol bajnok „hazai” vesszőfutása.
Orbán műtétje jól sikerült, a meccs előtt dől el, játszhat-e szerda este.
Az első mérkőzésen Gulácsiék két góllal kikaptak a Puskás Arénában.
A sorozatban a 19. tétmeccsét megnyerő City trénere nem saját csapatát tartja a favoritnak.