június 22., 17:08 Index Kultúr Kész kudarc, pocsék termékek lettek, ma mégis világhírűek Volt, amelyik hatalmas felháborodást keltett.
június 4., 19:02 Index Belföld Az elsősök körében a legmagasabb az évismétlők aránya Magyarországon Szakértők szerint ennek oka az Orbán-kormány jogszabály-szigorítása.
április 5., 20:20 Index Külföld Megkezdődött Orbán Viktor legfőbb szövetségesének politikai összeomlása Romokban a kormánypárt.
április 5., 13:38 Index Bringa Zúzódott a tüdeje, és légmellet kapott a sztársportoló bukása után Kérdéses, rajthoz állhat-e a Tour de France-on.
április 2., 18:00 Index Külföld Két év alatt két elnököt vitt el a korrupcióellenes harc Vietnámban A dologban kínos az is, hogy nem találják a megfelelő, tisztakezű utódot.
április 1., 19:11 Index Bringa Kórházba került az olimpiai és világbajnok sportoló Három szakágban, országúton, hegyi és terepkerékpárban is számos sikert ért el.
március 27., 19:08 Index Gazdaság Sok pénzt bukhat, aki nem mutatja be az igazolását a NAV-nak Nem érdemes az államnál hagyni a pénzt, ha már jár.
március 5., 21:17 Index Gazdaság Óriásit bukott Elon Musk, és ezért most súlyosan megfizetett Elképesztő, amit Zuckerberg művelt az elmúlt egy évben.
február 20., 10:10 Index Cinematrix Rég nem bukott ekkorát Marvel-film, a folytatást is elkaszálják A Sony új filmje finoman szólva is alulteljesített a pénztáraknál.
február 19., 15:08 Index Bringa Valter Attila bukott, majd rajta is többen átestek az év első versenyén A magyar kerékpáros csípőjét fájlalta a csúnya baleset után, de végül célba ért.
január 29., 18:20 Index Cinematrix Megosztó filmek, amelyek valamiért kaptak egy második esélyt Denzel Washington kultfilmje új köntösben tér vissza a vászonra.
január 2., 07:50 Index Belföld Elképesztő, hányszor bukott meg a KRESZ-vizsgán a magyar rekorder Öt éven át próbálkozott.
2023. december 23., 05:55 Index Külföld Nagyon inog a szék a német kancellár alatt Boris Pistorius védelmi miniszter viszont megtartotta első helyét a szövetségi elnök mögött.
2023. december 22., 21:40 Index Külföld A háború alatt is szégyentelenül kampányol Orbán Viktor szövetségese Ebbe belebukhat az izraeli miniszterelnök.
2023. december 12., 18:18 Index FOMO Újabb pofont kapott Harry herceg és Meghan Markle Nem lehetnek túl boldogok.
2023. december 12., 14:24 Index Godmode A videójáték-ipar egyik legnagyobb bukástörténetét hozta az év vége Éveken át hitegették az embereket.
2023. december 10., 14:55 Index Külföld Búcsúztatták a BL-győztest Libériában, így küldték a választók kispadra George Weah elnököt Hogyan lett a klasszis labdarúgóból népszerű elnök hazájában, és miért bukott meg?
2023. december 2., 14:09 Index Cinematrix A Disney vezérigazgatója elmondta, miért bukott meg a legutóbbi Marvel-film Ez a moziverzum eddigi legnagyobb fiaskója.
2023. november 28., 09:57 Index Cinematrix Durván beleállt a földbe a Disney új filmje Kellemetlen számok láttak napvilágot.
2023. augusztus 25., 16:11 Index Kultúr Mások is buktak már el adásban, nemcsak Pálffy István Összeszedtünk néhány emlékezetes esetet.
2023. június 21., 06:30 Index Külföld Fel kell készülni egy Putyin utáni Oroszországra A Nyugatnak arra kell számítania, hogy Oroszország autokrácia marad.
2023. április 12., 06:15 Index Külföld Fellázadhat Putyin ellen az orosz elit Alig egy év maradt hátra.
2023. március 25., 18:50 Index Gazdaság Több mint egymillió dollárt bukott el – kitálalt a bankpánik egyik nagy vesztese Nagyon sok ember veszítette el a pénzét a válságban.
2023. március 25., 14:33 Index Autó-motor Óriásit bukott a spanyol motorversenyző, súlyosak a sérülései Zúzódott a tüdeje, eltörött az állkapcsa és az egyik gerinccsigolyája is.
2023. március 11., 12:15 Index Mindeközben percről percre poszt A Solo csúfos bukása miatt óvatosabban nyúlna a Disney a Star Wars-filmekhez
2023. március 8., 16:17 Index Gazdaság Több mint egymilliárd eurónyi cipő maradt az Adidas nyakán Kanye West miatt A vállalat szerint még mindig van esély arra, hogy eladja a Yeezy termékcsalád darabjait.
2023. február 22., 08:54 Index Godmode Hatalmasat bukott a tavalyi év legfelkapottabb verekedős játéka Kár érte.
2023. február 11., 09:58 Index Gazdaság Akár egymilliárd eurót bukhat az Adidas Kanye West miatt A cég részvényei pénteken 11 százalékot zuhantak a frankfurti tőzsdén.
2023. január 27., 16:47 Index Mindeközben percről percre poszt Kétszer is nagyot bukott a Valentino modellje a párizsi divathéten
2023. január 17., 06:02 Index Godmode Rengeteg pénzt költöttek rá, mégis megbukott ez az új sci-fi játék Nagy bajban a készítők...
2023. január 8., 19:05 Index Külföld Elon Musk az éves magyar GDP-nél is többet bukott Az egész éves tevékenységében kódolva volt a pénzügyi bukás.
2022. december 28., 18:53 Index Mindeközben percről percre poszt Óriásit bukott a Geralt nélküli Vaják sorozat
2022. december 23., 14:46 Index Külföld Lemondott a pénzügyminiszteri posztról a volt miniszterelnök A parlament nemrégiben szavazott a kormány megbuktatásáról.
2022. december 16., 07:42 Index Külföld A bukott szlovák kormányfő nem távozik egyhamar, visszahívja az elnök Több lehetséges forgatókönyv van.
2022. december 15., 19:07 Index Külföld Megbukott a szlovák kormány Összesen 78 képviselő szavazott a bizalom megvonása mellett.
2022. november 30., 08:38 Index Külföld Ezért nem fog megbukni Vlagyimir Putyin A háttérben dúl, ez is egyfajta háború.
2022. november 3., 09:06 Index Belföld Gyurcsány Ferenc: Orbán Viktor bukásra van ítélve A volt kormányfő szerint ez elkerülhetetlen.
2022. október 31., 06:23 Index Vélemény Putyin bukásával a pokol erői szabadulnának el Lenin óta Vlagyimir Putyin az első orosz csúcsvezető, aki érti és ismeri Nyugat-Európát.
2022. október 20., 16:07 Index Külföld Csúfos kudarc! Így bukott meg 45 nap alatt a brit kormányfő Ilyen rövid ideig brit miniszterelnök még nem volt hivatalban.
2022. szeptember 20., 15:46 Index Külföld Kiderült, ki lehet az új montenegrói miniszterelnök Lejárt a határidő, ám az államfő még hallgat.
2022. szeptember 7., 10:51 Index Bringa Bukása miatt nem folytatja a Vueltát a címvédő Roglic – videó! A célegyenesben ütközött riválisával.
2022. augusztus 24., 10:00 Index Külföld Megbuktatta az ellenzék a thaiföldi kormányfőt Felülvizsgálták a miniszterelnök hivatalának időhatárát.
2022. augusztus 20., 11:53 Index Külföld Megbukott a montenegrói kormány Legutóbb februárban történt ilyen.
2022. július 27., 22:24 Index Külföld Bulgáriában előrehozott választást fognak tartanak a koalíciós tárgyalások kudarca miatt Megbukott a harmadik koalíciós próbálkozás is.
2022. július 19., 15:57 Index Belföld Elbukta a 150 milliós nyereményét a Jokeren egy magyar játékos Nem vette fel 90 napon belül, búcsút inthet neki.
2022. július 15., 14:34 Index Bringa Megőrültem a fájdalomtól – kutya miatt bukott a korábbi sárga trikós A csütörtöki királyetap elég vadul kezdődött.
2022. június 22., 21:50 Index Külföld A tévénézők szeme láttára bukott meg a bolgár kormány Élőben közvetítette a tévé az év politikai botrányát.
2022. május 7., 15:21 Index Godmode A Call of Duty készítői szerint senkit sem érdekel már a második világháború Magyarázza a bizonyítványát az Activision.
2022. április 27., 12:34 Index Gazdaság Bezárták az online borbárt Váradi Józsefék Május végéig rendezik a beszállítók felé fennálló tartozásokat is.
2022. április 25., 09:36 Index Bringa Törött lapocka, bordák és légmell – súlyosak Alaphilippe sérülései A vasárnapi Liege–Bastogne–Liege versenyen történt a tömegbaleset.
2022. április 22., 13:17 Index Külföld Kínai támadásról adott hírt egy tajvani tévé Nem létező természeti katasztrófákról szóló hírek jelentek meg.
2022. április 6., 15:47 Index Godmode Iszonyúan nagyot bukott a Halálos iramban videójáték Vin Diesel most nem lehet túl büszke magára.
2022. március 12., 13:51 Index Bringa Ilyen létezik? Egy ráboruló reklámtábla miatt kellett feladnia a versenyt – videó! Kevin Geniets a Párizs–Nizza hetedik szakaszának rajtja előtt bukott nagyot.
2022. január 31., 15:03 Index Külföld A piszkos autó miatt húztak meg a forgalmin egy tanulót A vizsgabiztos az anyósülésen radírdarabokat talált.
2021. november 11., 05:46 Index Godmode Megbukott az év egyik legjobban várt focis játéka Innen már nincs visszaút.
2021. július 30., 06:18 Index Tokio 2020 Kis híján tragédiákkal végződött az olimpiai BMX-verseny Két horrorbukás után a férfiaknál az nyerte az aranyérmet, aki elütött egy pályamunkást.
2021. július 2., 19:30 Index FOMO Jól elvan Dubajban, mégis visszatér a képernyőre Lindsay Lohan Hollywood után sikeresen lett a saját szerencséjének kovácsa, de újra szeretné azt csinálni, amit a legjobban élvez.
2021. május 29., 20:43 Index Autó-motor Kritikus állapotban van a horrorbukás után a fiatal motorversenyző – videó Mentőhelikopterrel szállították kórházba.