Az EU nekiesett Elon Musknak
„A nagy közönség nagy felelősséggel jár.”
„A nagy közönség nagy felelősséggel jár.”
Ukrajna ellen hangolják a közvéleményt, miközben Donald Trump malmára hajtják a vizet.
Nem lesz megosztottság és polarizáció.
Új szintre emelték a háborút.
Valójában a közbizalom aláásása a valódi cél.
Felhívták a figyelmet egy nagy problémára.
A mostani elnök minden eszközt bevet, hogy a fiát hatalomra juttassa.
A telefonhívásról egy négyperces hangfelvétel is nyilvánosságra került.
Az X beperelt egy gyűlöletbeszéd ellen fellépő nonprofit szervezetet.
Az uniós politikus szerint a kérdés igencsak időszerű.
Kemény fellépést ígér a digitális ügyekért felelős miniszter.
A cég nem adott le teljes jelentést az online félretájékoztatás elleni múlt évi tevékenységéről.
Az ukránok azonnal tagadták a kijelentést.
A brazil igazságügyi miniszter kemény üzenetet fogalmazott meg.
A Bard szerint már bezárták, és ezt tőle tudta meg a ChatGPT.
Deepfake hírolvasók tolmácsolják a Kína-barát üzeneteket.
A titkos szervezet évekig sikeresen beavatkozott az Ukrajnáról szóló európai politikába.
A mesterséges intelligenciával készített képek.
Szerintük Donald Trump jelentős szerepet játszott a magyarországi kampányban.
Szövevényes módon kapcsolódik össze a Kreml ukrajnai inváziója a világ leggazdagabb emberének befektetési hóbortjával.
Az új törvény értelmében akár három év börtön is járhat annak, aki szabályt szeg.
Az új uniós törvény teljesen átrajzolhatja az internet arculatát.
Folyik a dezinformációs háború is, de vajon melyik oldal él vele leginkább?
A háborúban újságíróvá vált Anna azt is elmondta, milyen problémákat lát a nyugati tudósításokkal kapcsolatban.
Így mossák át az emberek agyát az állami tévén keresztül.
Brüsszel indoklása szerint így állítható meg, hogy Oroszország hazugságokat terjesszen az ukrajnai invázióról.
A Kreml hadviselésének nem feltétlenül az a célja, hogy meggyőző legyen.
Így próbálják meg elejét venni a megtévesztő információknak.
A közösségi médiát is érintő digitális platform törvényt fogadott el az EP.
Több mint húszezer hamis fiókot használtak.
Néhány egyszerű lépéssel elérhető, hogy az információs környezet kevésbé legyen toxikus. Krekó Péter írása.
Továbbra is sokkal több reakciót és megosztást vált ki egy álhír, mint egy valódi.
Dübörög a Kreml dezinformációs gépezete.
Szerinte már a negyedik hullám küszöbén vagyunk.
Francia és német influenszereknek ajánlottak pénzt azért, hogy befeketítsék a Pfizert és az amerikai gyógyszergyártó vakcináját.
Az újságírói szervezet azt akarja elérni, hogy a szakmai normáknak való megfelelés (újra) értékké váljon.
Egy új jelentés szerint rendszerszintű kampányok folynak a Kreml-közeli médiában és politikai szinten is.
Moszkva nonszensznek minősítette a vádakat.
Minél kritikusabb hangot üt meg a brit média, annál intenzívebb a támadás.
Egy titkos kormányzati laboratóriumban készült a vírus, amely valójában biológiai fegyver. Ismerős? Lehet is, mert nincs új a nap alatt.
Az ukrán kormány szerint állami beavatkozásra van szükség.
Amerikai értesülés szerint azt követően erősödött fel a dezinformációs kampány, hogy a kínai vakcina eredményessége elmaradt a várakozásoktól.
Már 70 millió ember leszavazott, de kérdés marad, tisztességes voksolás-e ez az egész.
A Másodlagos Fertőzés hadművelet évekig folyt az amerikai titkosszolgálatok orra előtt.
Az álhírekkel szembeni hatékonyabb küzdelmet szeretne az Európai Bizottság. Azt mondták, nem akarják kikényszeríteni az alkotmány megváltoztatását.
Próbálják elejét venni az olyan dezinformációs kampányoknak, amelyeket az előző választásokkor folytattak az oroszok.
Mihez vezet, ha a tévé megkérdőjelezi a járvány veszélyeit?
Belső uniós iratok kiszivárogtatásáról, kínai befolyásolási kísérletekről, álhírekről beszélt az EU külügyi főképviselője az EP meghallgatásán.
Miközben a koronavírus ellen küzd a NATO is, figyelni kell Afganisztánra, Irakra, a terroristákra és az oroszokra is.
Pörög a dezinformációs gépezet, már előkerült a nanochipes oltásról szóló álhír is.
A NATO fejlesztette ki oroszbarát nyugati kormányok ellen és a pápát is megfertőzte, pedig nem is létezik – így tálalják a járványt.
Látnak részleges előrelépést, de többek várnak a dezinformációnak teret adó nagy techcégektől.
Ökofasiszták, Soros György, gyermekbántalmazás, zöld lobbi – ezek azok a kulcsszavak, amikkel a fiatal klímaaktivistát támadják.
Ennyit azonosított be 2015 eleje óta az Európai Unió külön erre a célre létrehozott munkacsoportja.
A szokásostól az abszurdig terjedtek azok az álhírek, amelyekkel az oroszok látták el az ukránokat az elnökválasztás előtt.
Ráadásul ugyanazok, akik a 2016-os amerikai elnökválasztásba is beleavatkoztak.
Kis mértékben viszont még hasznosak is lehetnek. Miért szeretjük őket ennyire? És milyen a tipikus magyar konteó?