Kiverte a biztosítékot Svájcban az eutanáziát elősegítő kapszula
Felfüggesztették az engedélyét.
Felfüggesztették az engedélyét.
Több hiányosságot is tapasztaltak.
Mutatjuk, mennyibe kerül.
A természetvédők szerint nyugtalanító a kiadott engedélyek száma.
Bárkinek írhatnak fel bármilyen gyógyszert.
Több mint egy évtizede tartó vita áll a háttérben.
A politikus szerint akár halálos áldozata is lehet ezeknek a döntéseknek.
Hónapok óta húzódott az ügy, de most elhárulhatott az utolsó akadály.
Megnéztük, hogy áll a rákosmenti vidámpark, amely elméletileg már idén nyílhat.
Az amerikai elnök fiát három bűncselekményben is bűnösnek találták.
A biztonságpolitikai szakértő szerint még semmi nem dőlt el ebben a háborúban.
Elon Musk megint beletenyerelt.
Minden engedélyt megkapott a társaság.
Védőszemüveget is kapnak.
Egyre több embert támadnak meg.
Csak a botrány kirobbanása után kért engedélyt az üzemeltetésre.
A Párbeszéd szerint a civilek nyomására záratták be a telephelyet.
Mára 70 ezerre tehető a vadászok száma az országban.
Kezdetét vette a kétszázmilliós projekt.
Több tízezer Angliában élő nő kaphat belőle.
Megkapta az engedélyeket is.
Az amúgy sem olcsó városállamban már a jogosultsági igazolás is egy vagyonba kerül.
Az MNB elrendelte a végelszámolást.
A cégtől hitelt felvett ügyfeleknek ezentúl máshová kell utalniuk a pénzt.
A legmagasabb tornya 90 méter lehet majd.
Visszavonták az intézmény működési engedélyét, a tanulóknak más iskolákba kell menniük.
Az őszi szezonra kért engedélyt a hatóságoktól.
A minisztérium részletes és szigorú rendeletet fog kibocsátani.
Úgy tűnt, már mindenben megállapodtak a felek, aztán mégsem.
Még engedélyt sem kaptak az önkormányzattól.
Egymillió forintig terjedhet a bírság.
A románok állnak a lista elején.
A lakosság heves tiltakozása ellenére született meg a döntés.
A kormány szerint megalapozatlanok az akkumulátorgyárral összefüggő félelmek.
Engedély hiányában az országban megbüntethetik a kocsmákat, ha ez emberek táncolni kezdenek.
Magyarország „kifogyott” a munkaerőből.
Egy régóta húzódó ügyben született döntés.
A polgármester koncepciója a képviselő-testület ellenállásán kaphat gellert.
Az erdészetek előírásai szerint csak saját szükségletre lehet fát, gallyakat összeszedni.
A cél az, hogy lassuljon a távol-keleti cégóriás fejlődése.
Kijelölik az 5. és 6. atomerőművi blokkok biztonsági övezetét.
A rendelet a háborús vészhelyzet ideje alatt van érvényben.
Különben aligha lenne biztosítható az ellátás a szabadságolások alatt.
A külgazdasági és külügyminiszter a rezsicsökkentést is szóba hozta Isztambulban.
Arról döntenek, hogy hatéves kor felettiek megkaphatják-e.
Életében csak egyvalamit sajnál.
Lejár a veszélyhelyzet alatt automatikusan meghosszabbított okmányok érvényessége.
Az ítélet nem jogerős.
A szer közel kilencven százalékban hatásos a kórházi beutalás és a halál megelőzésében a magas kockázati csoportba tartozó betegeknél.
Munkaerőhiány és uniós adminisztratív kötelezettségek emelik a fuvarozók önköltségét, kérdéses, mennyire tudják majd ezt érvényesíteni.
Az iskolák közül kevés vállalja a kockázatot.
Szicíliában szállnak partra.
A tanulók védettsége az egyik feltétel.
Legalábbis a Debreceni Egyetem Klinikai Központ szerint igen.
Az előírt 10-11 ezer méteres magasság helyett valamiért 1000 méterre süllyedt le.
Megújították a kaszinók engedélyét.
Keresztény szimbólum elleni támadás vagy kisstílű trükközés történt a Remetehegyen?