Letette esküjét Panama legújabb elnöke, José Raúl Mulino
Hatalmas problémákat vett a nyakába.
Hatalmas problémákat vett a nyakába.
Az is kiderült, hogy mikor kerül sor az ünnepségre.
Egy jogász szerint legalább 35, frissen kinevezett végrehajtó nem is láthatná el a munkáját.
Szerinte élete egyik legfontosabb pillanatát próbálják bemocskolni.
A momentumos politikus közösségi oldalán bírálta a DK elnökét.
Félreérthető jelenetek játszódtak le az Országgyűlés hétfői ülésén.
Büszkeség járta át a köztársasági elnök szívét.
Lula már 2003 és 2010 között is Brazília államfője volt.
Újabb katonák tettek esküt csütörtökön.
Orbán Viktor már gratulált is.
Kezdődik az idei utolsó parlamenti ülés.
2023 nyarán kezdhetik meg szolgálatuk teljesítését.
Csak a legszükségesebb esetben fog bejárni.
Kövér László csak a Jobbik két új képviselőjének engedi az eskütételt.
Sőt már a magyar személyi igazolványát is átvehette.
A polgármester szerint a ceremónia teljesen megbénította volna a várost.
Újabb fordulat a határvadász-történetben.
A határvadászok eskütételéről sincs még döntés.
Az alpolgármester szerint hatalmas dugókra lehet majd számítani.
Nem szeretné a „magyar Navalnijként” végezni, mert nem bírná a szibériai környezetet.
Brenner Koloman szerint legyen retorziója annak, ha valaki politikai célzattal bojkottálja a képviselői eskütételt.
Novák Katalin és Orbán Viktor átadta a kinevezési okiratokat.
Közösségi oldalaikon reagáltak miniszteri kinevezésükre a kormány tagjai.
Percről percre közvetítés az Indexen.
Kálmán Olga színjátékról és törvénytelen kormányról beszélt.
Az Országgyűlés elnökétől megkérdezték, hogy a független képviselő mikor teheti le esküjét.
Összefoglaltuk, hogy 2010 óta milyen célkitűzések és ígéretek hangzottak el.
Hadházy Ákost nagyon elkeserítette a Momentum.
Az ilyen esetek sérthetik a választási törvény egyik alapelvét, ezért érdemes kifogást emelni az NVI-nél.
A fogyatékkal élő sportolók seregszemléjén 37+1 fős magyar sportolói delegáció vesz részt Magyarországról.
Kevesebb mint három hét van hátra az olimpiáig, úgy néz ki, már mindenkinek megvan a receptje a buborék túlélésére.
Király Linda és Király Viktor is fellép.
A koalíciós megállapodás szerint a két miniszterelnök ugyanannyi minisztert nevezett volna ki, de ez nem így történt. Az eskütételt többször megszakították az ellenzék közbeszólásai.
A köztársaság helyreállítására és egy új, demokratikus alkotmány megalkotására is megesküdött Sebián-Petrovszki László.
Kinevezték a szakértőkből álló átmeneti kabinetet, ami a szeptemberi előrehozott választásokig irányítja Ausztriát.
Egyedül a régi-új miniszterelnök fog felszólalni a parlamentben. Kövesse velünk élőben!
Ezután a parlamentben tesznek esküt.
Az államfő azt kérte a kormány tagjaitól, hogy tartsák tiszteletben a kisebbségek és a másként gondolkodók jogait.
A tárgyalások többször is összeomlottak, de hét hónap után felállt a négypárti koalíció.
A migrációs nyomás nem szűnt meg, csak két roham között vagyunk, mondta a határvadászoknak.
868 határvadász tett esküt, a kormányfő szerint szívre és izomra is szükségük lesz.
Rig Lajos leteszi az esküt, Hende Csaba és Vadai Ágnes mentelmi ügyéről döntenek. Parlament percről percre.
Tudja, mi a közös Rogánban, Selmeczi Gabriellában és Dúró Dórában? A képviselők száma eggyel nőtt. Parlament.