Ismeretlen anyagokat tartalmazó leveleket postáztak több amerikai képviselőnek is
Az FBI nyomoz az ügyben.
Az FBI nyomoz az ügyben.
Az Iszlám Állam tagját 9/11 ihlette meg.
A férfi indítéka továbbra is ismeretlen.
Jelenleg is folyik a vizsgálat.
Neki köszönhetjük a Backstreet Boyst és az 'N Syncet is. A Netflix most megmutatja, mi volt ennek az ára.
A királyi sarjnak két, a Profumo-ügyben érintett hölgyhöz lehetett köze.
A Profumo-botránnyal megszűnt a régi Anglia.
Tudták, hogy a merénylő a tetőn van, mégis engedték az elnökjelöltet színpadra lépni.
A nyomozás még kezdeti szakaszban van.
Ötven évvel később levelet kapott a San Franciscó-i rendőrség.
A dark weben kereskedett kábítószerrel.
Akár negyven évre is börtönbe kerülhet.
Besegítenek a briteknek.
Az amerikaiak és a szövetségeseik is veszélyben vannak.
A koronavírus-járvány idején aggasztó mértékben nőtt a bűnözés az országban.
Egyre nagyobb a feszültség és törékenyebb a világrend.
A kémfőnök szerint Kína nagy fenyegetést jelent, és bármikor sor kerülhet egy ilyen akcióra.
Az amerikai emberek fizikai biztonságát is veszélyeztetné.
Három embert tartóztattak le a zavargások évfordulóján.
Teljesen nyoma veszett a 2700 oldalas anyagnak.
„McGonigal dollármilliókat remélt az üzleteiből, de néhány hónap után meghiúsították tervét.”
Manuel Rocha kolumbiai és bolíviai nagykövet is volt.
Egyre nő a feszültség az amerikai diákok körében az izraeli konfliktussal kapcsolatban.
Továbbra is intenzív hajtóvadászat folyik, a helyi iskolákban tanítási szünetet rendeltek el.
Akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik.
Rendszeresen adott értékes információkat a szervezetnek.
Terrortámadásokra figyelmeztettek.
Rudy Giuliani kapcsolatban állhatott egy orosz oligarchával is.
Az FBI is segíti a nyomozást.
Fenyegető üzeneteket találtak a közösségimédia-oldalain.
A nyomozás közben két FBI-ügynököt is megöltek.
Az FBI szerint a Hunnia Mozgalom veszélyt jelenthet az Egyesült Államok biztonságára is.
Minden idők legrettegettebb hackeréről azt gondolták, hogy egy vonalas telefonnal képes atomháborút kirobbantani.
2010-ben és 2011-ben a rendőrség összesen 11 ember maradványait találta meg.
Az eset komoly vitát váltott ki az amerikai politikában.
A cellájában találtak rá.
Hiába akarták eltüntetni a dokumentumokat.
Ez jelentősen súlyosbítja a volt elnökkel szemben felhozott vádakat.
Az Ír Köztársasági Hadsereg célpontjában volt a néhai királynő.
Nyilvánosságra került egy bírósági határozat.
Négy éve folyik a vizsgálat vizsgálata.
Nem akarják a lakosság felét kizárni a munkából olyan dolog miatt, amit akár elnökök is megtettek.
Feladatuk állítólag az emberek zaklatása és elhallgattatása volt.
Harminc évvel ezelőtt Egyesült Államok kormánya a saját polgárai ellen indította a páncélosait.
A nyomozók az ügynökök által leadott lövések körülményeit vizsgálják.
A férfi ellen az Interpol is kiadott egy nemzetközi elfogatóparancsot.
Az egész országban mozgósít a rendőrség.
Hongkongban 959 nap után oldották fel az utolsó járványkorlátozást. Ez volt a világon leghosszabb ideig érvényben lévő, koronavírus miatti szigorítás.
Szerintük a kínai kormányzat próbálja megakadályozni azt, hogy kiderüljön az igazság.
A nyomozás még folyamatban van.
Miután a légtérvédelmi parancsnokság úgy nyilatkozott, semmilyen lehetőséget nem zárnak ki.
Titkosított iratokat keresnek.
Az amerikai elnök teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal.
Ne túszejtésre gondoljunk.
Az új-zélandi férfit 2019 novembere óta keresik.
Az FBI ismeretlen tettes után nyomoz.
Kémkedhet a kínai kormány.
Az elnököt csak Szaddám Husszein izgatta.
Rács mögé került a Hushpuppi néven elhíresült szélhámos.
Jásztelekről tűnt el 21 éve.