Így áll a magyar válogatott a legfrissebb FIFA-világranglistán
Továbbra is a világbajnoki címvédő Argentína vezeti a rangsort.
Továbbra is a világbajnoki címvédő Argentína vezeti a rangsort.
A 20 éves játékos ollózva bombázott az Everton kapujába tavaly novemberben.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség Thaiföldön zajló kongresszusán lett hivatalos a döntés.
A gyors és szakszerű segítségnyújtást is megköszönte.
A FIFA hivatalos találkozónak ismerte el az összecsapást.
A hátvéd klubja szerint „aránytalanul felfújták” az ügyet, az angolok ellenben üdvözölték a döntést.
A döntéssel a futballisták érdekeit is megvédik.
Már tájékoztatták a büntetésről és annak hétfői hatálybalépéséről.
A palesztinok szerint megsértették a nemzetközi szövetség alapszabályát.
87 évet élt a korábbi FIFA-játékvezető.
Meglátszik a legutóbbi, két szeptemberi meccs rossz teljesítménye.
A futballista már a FIFA-széria 1996-os kiadásában is szerepelt.
Ők hoztak aranyat az Esports World Cupon, a félidőnél a hazaiak dominálnak.
Döntött a NOB.
A DVTK abban reménykedik, hogy nyáron szerződtetett labdarúgóik megkapják a játékengedélyt.
A több mint száz játékos augusztus végéig játszik Rijádban.
Skóciát jóval a mieink mögé rangsorolta a FIFA.
Az olasz szakember a visszavonuló Toni Kroosról is beszélt.
Reformok ugyan születtek, de a saját zsebre dolgozást nem lehetett kigyomlálni.
Tíz stadionban zajlanak majd a mérkőzések.
A javaslatot állítólag több ország is támogatja.
Az Arsenal BL-vereségével jutottak kvótához.
A vonatkozó PL-rekordok tízes listáján három találatnál az MU volt a szenvedő fél.
Belgium újra a világ három legjobb nemzete között található.
A koronavírus-járvány óta ez lett volna az első nemzetközi sportesemény az országban.
Szombaton világcsúcs született Pozsonyban.
Az élen továbbra is Argentína áll, megelőzve Franciaországot és Angliát.
A FIFA a finálé helyszínét is kijelölte.
Nem ez az első botránya.
Egy pillanat néma csönd – és annak következményei.
Most először Szaúd-Arábia is bekerült az öt legtöbbet költő ország közé.
Radikális javaslattal állt elő a FIFA elnöke.
Szoboszlai Dominik és Marco Rossi értékítélete rendben volt.
Káprázatos góllal hódították el a Puskás-díjat.
Nem szerepelhetnek a nemzetközi versenysorozatokban.
„Már az elején megfogadtuk, hogy a labdarúgás által generált bevételeket a sportágunk javára fogjuk fordítani.”
Az Európai Unió bírósági döntése után sok a kérdőjel.
Bár az EU bíróságának ítéletét az UEFA és a FIFA merőben másként értelmezi, ők startra készülnek
Az UEFA vereséget szenvedett, feltámadóban a Szuperliga!
A világ legbénább focicsapatával támadja a rekeszizmainkat.
Brazília nagyot bukott, Uruguay a top 10 kapujában.
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy biztonságosan nézzen meccset.
A gyerekeknél és a fiataloknál már alkalmazzák.
Ezen a ponton szinte biztos, hogy az arab állam rendezi a 2034-es FIFA-tornát.
Lecsapott a nemzetközi szövetség.
Korábban még sosem rendeztek labdarúgó-világbajnokságot három kontinensen.
Megvannak a szervező országok.
Hatalmas meglepetést szerzett.
Oroszország az Ukrajna ellen indított háború kezdete óta nem szerepelhet FIFA-eseményeken.
Sokba került a szájra puszi.
A sportvezető szavai ellentmondásba ütköztek, nem érdekli a női világbajnokság.
Javában zajlik a női labdarúgó-világbajnokság, innen pattant ki a botrány.
Pedig még ki sem jött.
A FIFA a pályára lépő játékosok számának függvényében fizetett a kluboknak.
Most már tudjuk, hogy néz ki a fiatal középpályás virtuális koppintása.
Nem teljesítettek egy korábbi fizetési kötelezettséget.
A borítón kiszivárgott információk szerint Erling Haaland lesz.
Továbbra is a világbajnok Argentína áll az élen.