Még az elnökválasztásba is beleszólhatott volna az amerikai dokkmunkások bénító sztrájkja
Fizetésemelést és a munkahelyek megtartását követelték.
Fizetésemelést és a munkahelyek megtartását követelték.
A párt szerint megalázóan keveset keresnek a városvezetők.
Van olyan tárcavezető, akinek a bére 27 százalékkal emelkedett.
Pedig korábban ő maga is bíró volt.
A kabinet szerint nőttek a nettó bérek.
Szerintük tantestületen belül is óriási feszültségek lesznek.
Brüsszeli utalás érkezett magyar számlára.
A bíróságok fennállását féltik az alacsonynak tartott fizetések miatt.
Szerintük a bírák helyzete hátrányosan befolyásolja az igazságszolgáltatás függetlenségét.
Pedig egyikük szerint a bírósági személyzet egzisztenciális válságba került.
Sokan nem érzik a pénztárcájukon a korábban bejelentett emelést.
A főpolgármester-helyettes magyarázta el, hogy mi áll a döntés hátterében.
A kormány kiemelt célja a tanári hivatás anyagi és erkölcsi megbecsülése.
Idén nagyjából 4 milliárd forintot fordítanak bérfejlesztésre.
Három miniszter azonban nem kapott béremelést.
A helyzet belső migrációt eredményezhet.
A megemelt fizetésről szóló határozatot január 30-ig kapja meg mindenki.
Megalázónak tartja a bérét.
Nagyot ugranak az alapbérek az áruházláncnál.
Nagy kérdés, hogy van-e pénz rá.
De van egy feltétele.
Mások mellett a tanárok bérrendezéséről is beszélt az államtitkár.
Kereseti adatokat közöl a KSH.
A munkáltatók többsége idén sem tud inflációkövető bérfejlesztést biztosítani.
Visszamenőlegesen ad fizetésemelést a társaság.
A diplomások megint rosszul jártak.
Náluk is az infláció győzött.
Márciustól egyetlen képviselő sem kereshet másfél millió forintnál kevesebbet.
A magyar dolgozók fele számít fizetésemelésre 2023-ban.
Húsz sofőrt azonnali kezdéssel tudnának alkalmazni.
Ezzel szemben másoknak csak a legalapvetőbb szükségletekre futja.
Körülbelül 20-30 ezer szakdolgozó hiányozhat a rendszerből.
Tizenkét százalékos béremelést követelnek.
Itt a nagy uniós ranglista.
A 30 év alattiak jelenleg a megbecsülést és a stabilitást hiányolják a leginkább.
Jóváhagyták a fizetésemelésüket.
Értekezletet hívtak össze a munkások.
Több iskolában is egyhetes munkabeszüntetéssel tiltakoznak a tanárok.
Az infláció miatt egyre nagyobb a felháborodás.
A pedagógusok fenyegető levelet adtak át a Belső-Pesti Tankerület vezetőjének.
A fizetésemelés elmaradása miatt.
Orbánnál valami becsípődött: nincs esély váratlan gesztusokra, erre a NER logikája nem ad lehetőséget.
Hét olajfinomítóból hatban kitört a sztrájk.
A munkavállalók egyre többen követelnek béremelést Magyarországon.
Van olyan vállalat, ahol mindenki kap, aki bruttó egymillió forint alatt keres.
A megkérdezettek több mint 80 százaléka még váltana is a magasabb fizetés érdekében.
A francia elnök ígéretet tett.
Mindeközben a rezsiemelés véget vet a home office-nak egy szakértő szerint.
A brit egészségügy már így is létszámhiánnyal küzd.
Nagyok a különbségek a bérezésben.
Több mint negyvenezren sztrájkolnak.
A kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 15,6 százalékkal, 342 000 forintra emelkedett.
Hatalmas repülőtéri káoszt kerülnek el.
Jelentősen nő az illetménye annak a 16 államtitkárnak, akik parlamenti képviselők is egyben.
Megállapodtak a dolgozókkal.
Az alapbérek már nyolc éve nem változtak.
Sokan mégis elégedetlenek.
Fizetésemelést szeretnének.
Fontos döntések lesznek terítéken.