Az új Joker-film nem akar senkinek megfelelni, és pont ez a legnagyobb erénye
Ennél bevállalósabb folytatást még sosem láttunk.
Ennél bevállalósabb folytatást még sosem láttunk.
Bűnösnek találták őket, mert a járvány alatt korlátlanul kölcsönöztek digitális könyveket.
Aáry-Tamás Lajos szerint ha kiszolgáltatottá teszik a hallgatókat, bármi megtörténhet.
Nincs több munkaidőn túli zavargás.
A gyülekezési törvény alapján nincs olyan, hogy egy nyilvános esemény csak részben nyilvános, de ezt a legtöbb párt elfelejti.
Szezonálisan lennénk csak jók?
A mesterséges intelligenciáért felelős igazgató szerint a 90-es évek óta ez a helyzet.
Az Alkotmánybíróság tette közzé a beadványt.
Az adatvédelmi hivatalok kérték, hogy ne használják fel az európai felhasználók adatait.
Az elsők lehetnek, akiket a digitális piaci törvény megsértése miatt megbírságolnak.
Védelmet kérnek, mert a cég igyekszik kibújni az ellenőrzés alól, és nem tűri a kritikát.
Az amerikai elnökjelölt hozzátette: szerinte a közvélemény nem nyugodna bele ebbe.
A rakéták által szétfújt anyag komoly veszélyt jelent a közelben található technikára.
A szervezetek fontos fejleménynek tartják a döntést.
Élőben közvetítették a történéseket.
Már korábban is megjelent információkat igazolt a parlament keddi döntése.
Rengeteg pénz forgott kockán.
A vád szerint Trump egy felnőttfilmes nőt fizetett le és kampányköltségként számolta el.
Megtalálták kiadatlan dalait.
Fokozzák a készültséget a határon.
Az egykori vállalkozó sok milliárd dolláros károkat okozott az ügyfeleknek, befektetőknek.
A hélium-3 drágább, mint az arany.
Mi lesz a Magyar Péter által megosztott hangfelvétel sorsa?
Illegális monopólium építésével vádolják a céget.
Korábban is csak úgy sikerült letartóztatni, hogy bátyja rábeszélte, adja fel magát.
Előtérbe kerültek a polgárok jogai, nő az átláthatóság, eltűnhet a deepfake.
Az uniós adatvédelmi hivatal megkongatta a vészharangot.
A Vatikán már reagált is a fejleményre.
A versenyjog több mint egy évszázados múltra tekint vissza belföldön.
Bárkinek szabad, aki képes eltalálni a Holdat?
Védői amellett érvelnek, ha kiadnák a kémkedéssel vádolt Julian Assange-ot az Egyesült Államoknak, akkor lényegében a halálos ítéletét írják alá.
Akár egy évig is eltarthat a kérelem elbírálása.
Öt jogkezelő egyesület mintegy negyven perben fordult a bírósághoz.
Emelkedik a bírságok összege.
Sürgősségi eljárással tárgyaltak három tervezetet is.
Azok a nagyvárosiak, akik a francia vidékre költöznek a vidéki élet bájáért és nyugalmáért, nem fognak örülni a legújabb francia törvénynek.
Bene Lajos bíró írása a Karsai Dániel-ügyről.
Állítólag a záróbeszédet az MI írta a rapper ügyében.
A kormány nem ért egyet ezzel.
Az amerikai hivatal szerint leginkább a SpaceX tehet erről. A cég tiltakozik.
Az ITBN konferencia előtt a hangklónozás következményeiről kérdeztük Gyires-Tóth Bálint mesterségesintelligencia-szakértőt.
Kiesett a hallgatóktól származó bevétel.
A gyártósor helyett sokkal inkább az irodai székekbe ülnének be.
Akár 400 ezer forintnak megfelelő pénzbírságot is kaphatnak a szabályszegők.
Egyszerűen zseniális.
Vlagyimir Putyin is él a voksolási jogával.
A 2020-as elnökválasztással összefüggő bűncselekmények ügyében.
Felhasznált mindent, amihez hozzáfért. Írók is perelik szerzői jogaik megsértéséért.
A szimulált barátnő jó ötletnek tartotta a támadást.
Csak egy kis kén-dioxid kibocsátásáról lenne szó. Mi gond lehet?
A választottbíróságok lehetnek a megoldások.
Az állami nyilvántartásból is eltüntetik a politikai szerveződést.
A Totalcar szakértője elmondja, hogyan juthat hozzá az önnek járó pénzhez.
Cégeket bíztak meg, amelyek kamu hozzászólások özönével érték el, hogy eltöröljék a netsemlegességet.
Nehezen helyezkedhetnek el jogászként.
A magyar kormány menekültpolitikáját marasztalta el az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Több mint 650 induló közül értek a csúcsra.
Alapvető hatást gyakorolnak az életünkre.
A választékos szöveg többé nem lehet a hitelesség biztosítéka – hangzott el az ELTE tudományos minikonferenciáján.
Ferenc pápát idézte a köztársasági elnök.