Nemzetközi helikopteres hadgyakorlat kezdődik Magyarországon
A háromhetes képzésen speciális harcászati feladatokat hajtanak végre.
A háromhetes képzésen speciális harcászati feladatokat hajtanak végre.
Már több mint ezren jelezték csatlakozási szándékukat.
Feszült helyzetet tisztázna Kínával az amerikai vezetés.
Ők az igazán bátor magyar katonák.
Nézzük a számokat!
Egyelőre csak két hónapra kell bevonulniuk.
Hatástalaníthatja az orosz támadásokat, és a fronton is jobban helyt tudnak állni.
Az állomány módosításával van kapcsolatban.
Az Egyesült Államok katonai egységeinek kivonulása már megkezdődött.
A Maga a pokol végre egy oldschool kommandós film.
Az EU stratégiai autonómiáját nemcsak az EU harccsoportjaihoz való hozzájárulással támogatjuk.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy látja, a reformoknak köszönhetően a katonaság egyre vonzóbb.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a toborzókampányról beszélt.
Folytatódik az országjárás a PzH2000-es önjáró löveggel.
Új képességet is szerez ezzel a hadsereg.
Arra is választ adtak, hogy miért.
Az illetmények növelésével akarják még vonzóbbá tenni ezt a pályát.
„Széles körű nyilvános vitát akarunk nyitni erről a kérdésről” – mondta Vucsevics.
Milos Vucevic szerint Szerbia nem készül háborúra.
Boris Pistorius szerint „5-8 évünk van arra, hogy felzárkózzunk”.
Tavaly több mint kétezer olyan felvétel került hozzá, amely 18 év alatti személyről készült.
Több ezer WhatsApp-üzenetet kapott.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő avatott be minket a részletekbe.
A miniszterelnök elárulta, szimatszatyra is volt.
Tartanak az információkkal való visszaéléstől.
A kadétot letartóztatták, az indítékot viszont még nem sikerült megállapítani.
A lakosság megértését és türelmét kérik.
Az illetékesek szerint bármikor kialakulhat egy, az ukrajnainál is durvább fegyveres konfliktus.
Több százan pedig megadták magukat a katonáknak.
Komoly büntetés vár azokra, akik mégis megpróbálják.
A kosaras karriercsúcsot produkált a mostani idényben.
A libanoni Hezbollah állásai ellen intéztek csapásokat.
Sokakat aggaszthat ez a lépés.
Büszkeség járta át a köztársasági elnök szívét.
Új szintre emelkedhet a háború, ha ezt meglépik.
Az állami média pozitív jelzőkkel halmozta el az észak-koreai vezető gyermekét.
Egy katonai létesítményt akartak megtámadni.
Kettő közülük az Indiai Légierő vadászgépe, a harmadikról még semmi biztosat nem lehet tudni.
A miniszter szerint az ország biztonságát szolgálja a most elindított folyamat.
Washington rá szeretne ijeszteni Pekingre.
Elfogadták az ENSZ Biztonsági Tanácsának belgrádi javaslatát.
A Honvédelmi Sportszövetség egyik rendezvényén vett részt a KDNP frakcióvezetője Győrben.
Nyomoz a katonai ügyészség.
A dróntechnológiát is fejlesztené a tárca.
A miniszterelnök szerint ezért nem dughatjuk strucc módjára homokba a fejünket.
Macron szerint Európa Lisszabontól Vlagyivosztokig tart. Jó lenne, ha legalább a kultúrában ez így is maradna.
Megbénította a légi közlekedést.
A balesetnek áldozatai is vannak.
Nem minden van ingyen Ukrajnának sem, a biztonságpolitikai szakértő szerint.
A honvédség főparancsnokával is találkozott.
Katonai menetoszlop indul Ausztriából, közölte a honvédség.
Árvízi segélyakció közben történt a tragédia.
A honvédség arra kéri a lakosságot, hogy kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket.
Az erdők védelmére is születhet határozat.
Ez már a sokadik hadgyakorlata a Kim Dzsongun vezette országnak.
Hétfőn kezdődik, mutatjuk, hol.