Kenőpénzzel „irányíthatta” a személyzetét Mohamed Al Fayed, hogy hallgassanak a visszaéléseiről
Állítólag egy egész vezetői struktúra volt kialakítva arra, hogy az emberek ne beszéljenek.
Állítólag egy egész vezetői struktúra volt kialakítva arra, hogy az emberek ne beszéljenek.
6 millió eurós költségvetésből próbálhatják befolyásolni az unió működését, mégpedig a lobbira vonatkozó szabályozások kikerülésével.
„Bosszantó és felületes” a kérés a vád szerint.
Az ügyben állítólag hat uniós állam politikusai érintettek, köztük magyarok is.
Összesen 54 gyanúsítottja van az ügynek.
Kenőpénz elfogadásával gyanúsították a sportolót a kínai hatóságok.
Egy gyanúsítottat is kihallgattak.
A korrupció azért merült fel, mert gyorsított eljárással akarták jóváhagyatni a földek bérbeadási szerződését.
Előfordult, hogy egy-két óra alatt 1000 lejt is megkerestek kenőpénzből.
Akár ötmillió forintot is hajlandó lett volna fizetni az MKKP jelöltjének.
Az uniós csatlakozásnál is tényező lehet.
Mindeközben kilométeresre duzzadt a dugó a román–ukrán határon.
Egy kormánytisztviselőt gyanúsítanak korrupcióval.
Ha bűnösnek találják, soha többé nem praktizálhat.
Nem létező befolyásos kapcsolataikkal üzérkedtek.
Tettét elismerte.
Velük együtt már tizenötre nőtt gyanúsítottak száma.
Az ügyben eddig megszerzett összes információt egy nyilvános dokumentumban teszi közzé Zugló polgármestere.
Hadházy Ákos szerint vissza kellene lépnie a szocialista városvezetőnek a közös listáról.
Karácsony Gergely informatikai főtanácsadójaként hivatkozva magára kért pénzt.
Völner Pál aznap fogadott el először pénzt, amikor felesküdött Magyarország szolgálatára.
Végül beérte a pénzzel, de rajtakapták, amikor átvette a bankjegyeket.
Állítólag kenőpénzt kell fizetnie az egykori Megasztár-énekesnek.
A férfit a pénz elfogadása közben érték tetten.
A csempészek 18 ezer dollárral vesztegették meg.
Az összeget nejlonszatyorban kapta meg a közvetítő.
A brit nagykövetet és az FBI képviselőjét is meghívták.
Több ezer euró és 20 liter fehérbor a követelés.
Valerij Cepkalo kiadatását kérték Lettországtól.
A volt elnök ellen csalás, kenőpénz elfogadása és korrupció miatt folyik eljárás.
A Transparency International új jelentése szerint más jellemzők befolyásolják a hétköznapi és az állami szintű korrupció megítélését.
A román képviselőház korábbi liberális elnökét, Bogdan Olteanut egyelőre nem jogerősen ítélték el.
A vádalkut kötő személyeket ítélték el, súlyosabb büntetések ez után várhatóak. 6 személy ellen.
A gyomirtóját és vetőmagját egészségkárosítással vádoló hangokat akarta így elnyomni a cég.
Alan García akkor fordította maga ellen a fegyverét, mikor a rendőrök le akarták tartóztatni.
Összesen 400 ezer eurónyi kenőpénzt tettek zsebre a megfelelő ítéletekerét cserébe.
Az embert nem tanítják meg eléggé vezetni, hogy biztosan átmenjen a vizsgán. Így előáll az a helyzet, amikor mindenkinek a kenőpénz a kényelmes megoldás. Út a jogosítványhoz – riport.
Három volt perui elnököt vizsgálnak korrupció miatt. Egyikük másfél évig nem hagyhatja el az országot.
Egy 820 millió eurós vasúti tenderből esett le neki egy millió a vád szerint. Ennyit is kell leszurkolnia, hogy elkerülje az előzetest.
Első fokon ítélte el a legfelsőbb bíróság Cristian Davidot, amiért 500 ezer euró kenőpénzt fogadott el.
Társa erre bősz iratmegsemmisítésbe kezdett, de ez sem védte meg a vádemeléstől.
A szocialista Molnár Zsolt egy sor állami szervet kifaggatna az azeri baltás gyilkos kiadatása után érkezett pénz miatt.
Közmunka-pályázatok miatt ment a vesztegetés, Ármós 20 milliót vett át titokban.
Pénzmosás és kenőpénz elfogadása miatt ítélték el.
Hangfelvétel is van arról, hogy kenőpénzt fogadott el a világ legnagyobb húsfeldolgozó cégének vezetőjétől.
Nagyot romlott a helyzet, az EY felmérése szerint a hazai vezetők 78 százaléka tapasztalja, hogy a kenőpénz az üzleti élet mindennapos része lett.
Túlságosan megbíznak a dolgozóikban, pedig sokat buknak azon, hogy hülyére veszik őket.
Több mint százezer forintért kiadta egy magánszemély adatait.
Átütötték régi gépek sorozatszámát. A védelmi minisztérium korrupciója lehet a dolog mögött.
Akár tizenkét évet is kaphat érte.
Kenőpénzt fogadtak el az autósoktól.
A hadititkokért cserébe kenőpénzeket, szexuális szolgáltatásokat és egyéb javakat is elfogadott.
A francia cégnél teljesen elfogadott gyakorlat volt a kenőpénz tíz éven át.
A volt elnököt egymillió euróért megvehették az oroszok, hogy kenje el a doppingügyeket.
Sorin Oprescu ártatlannak vallja magát.
A Blatter-bukatatás egyik koronatanúja vallott.
4 millió dollár kenőpénzt fogadott el, akár száz év börtönre is ítélhetik.
A Klik azonnali vizsgálatot rendelt el, az osztályfőnök tagad.