Felfüggeszti a Róma és Debrecen közötti járatát a Wizz Air
Kevesebb mint egy év működés után.
Kevesebb mint egy év működés után.
Az énekesnő szerint a történések kimerítik a gyűlölet-bűncselekmény fogalmát.
A légitársaságok is kerülik az országot.
A légitársaságot kiütötték a fapadosok.
Eddig négy európai cég erősítette meg, hogy köztük van.
Csaknem száz repülőgép indulása módosult.
A repülőtéri szövetség több mint félezer járatkieséssel kalkulál csütörtökre.
Kilencezer utas járt rosszul.
Ötvenezer utast is érinthet a munkabeszüntetés.
Mintegy 120 ezer utas terveit húzza keresztül stewardess-ek munkabeszüntetése.
A légitársaság kétnapos munkabeszüntetést hirdetett Frankfurtban és Münchenben.
Az utóbbi időszakban többször tartottak munkabeszüntetést.
A német légitársaság járatainak mindössze 10-20 százaléka közlekedik.
Ez a budapesti járatokat is érinti.
Az érintett utasokat e-mailben vagy a mobilapplikációban értesítették.
Csak figyelmeztető sztrájkról van szó, az ünnepekre minden újra normális lesz.
Januártól már nem tudnak kifárasztásra játszani a fogyasztóvédelmi panaszukat intézni akaró ügyfelekkel a cégek – végrehajtás kérhető ellenük.
Másodfokú égési sérüléseket szenvedett, gyógyszert kellett szednie.
Pórul járt utasok mellett légi közlekedési szakértő is nyilatkozott lapunknak.
Újabb magyar utas a kárvallottak között, kártérítésre aligha számíthat.
Rengetegen járnak hasonló cipőben.
A cég megegyezett az olasz gazdasági és pénzügyminisztériummal.
A vételárnak tükröznie kell a légitársaság veszteségét.
Nehéznek ígérkeznek a bértárgyalások.
Nagy bejelentéseket tett a légitársaság.
Visszatér az Alitalia?
Több ember kórházba került.
Nem tudni, meddig tart még.
A hatalmas szél miatt nem kockáztattak.
Tapasztalt szakember érkezik a pozícióra.
Michael O’Leary nem érzi a recessziót, de mondott valami nagyon különöset.
A halottat a frankfurti repülőtér dolgozói találták meg.
A járatok az elkövetkező napokban a terveknek megfelelően indulnak.
Automatikus inflációkövető bérezést akarnak kiharcolni.
A Lufthansa várhatóan akár összesen 800, péntekre tervezett járatot is törölni fog.
Nem elégszenek meg a fizetésemeléssel.
Kidomborodtak a korábbi problémák.
Vezető szerepet játszik majd a légi közlekedés szén-dioxid-mentesítésében.
Több fizetést követel a sztrájkoló személyzet.
A német munkaadók szövetsége bírálja az esetet.
A légitársaság munkaerőhiánnyal küzd.
A légitársaság elnök-vezérigazgatója szerint a sztrájkolók csupán a konfrontációt keresik.
Hetente négyszer indulnak majd járatok.
Antiszemitizmussal vádolják a légitársaságot.
A légitársaság a járvány előtti kapacitását amúgy is már 60 százalékra csökkentette.
Még nem döntötték el, milyen kifejezést fognak használni.
Ez addig tart, amíg Oroszország nem engedélyezi a Lufthansa légitársaság járatait.
Csökkenti a légellenállást és a károsanyag-kibocsátást a BASF és a Lufthansa újítása.
Heinz Hermann Thiele, a Knorr-Bremse és a Lufthansa résztulajdonosa 79 éves volt.
Mélyponton a Liszt Ferenc reptér forgalma, és tovább csökken.
Ha ez nincs, napokon belül fizetésképtelenné vált volna Európa egyik legnagyobb légitársasága. De a Ryanair megtámadja a döntést.
A válság alatt 87 ezer embert rövidített munkaidőre állítottak át. 700 repülőt pedig ideiglenesen kivontak a forgalomból.
A járvány súlyosan érintette a német céget, kikerülnek a DAX-ból.
Egy negyedév alatt vesztettek 1,2 milliárd eurót.2023-ig tarthat nekik a válság.
Cserébe 20 százalékos részesedést szerez a légitársaságban.
A légitársaság vezérigazgatója szerint 10 ezer dolgozót kell majd kirúgni. Mindeközben a Virgin Atlanticnál 3000 munkahelyet szüntetnek meg.
Ez a légitársaság dolgozóinak több mint negyede. A cég 535 millió font veszteséget szenvedett el a járvány miatt.
Egymilliárd eurót meghaladó veszteséggel zárták az első negyedévet.