Az elhallgatott amerikai emberkísérletek még mindig itt kísértenek
Foglyok, gyerekek és pszichés betegek voltak az áldozatok a drágább majmok helyett.
Foglyok, gyerekek és pszichés betegek voltak az áldozatok a drágább majmok helyett.
Több millió gyereket terveznek beoltani.
Három évig nem volt malária a térségben.
Kezelés nélkül akár halálos is lehet a betegség.
Az eljárással még senki sem próbálkozott, a következményei azonban felmérhetetlenek.
A kór visszaszorításában évek óta nem történt előrelépés.
75 százalékban is hatékony lehet a betegség megelőzésében.
Senki nem menekülhet tőlük, és most kezdenek beköltözni a lakásba is.
A malária visszaszorítására tett erőfeszítéseket jelentősen megnehezítheti.
Az ukrajnai háború sokat ront a helyzeten.
Bizakodásra adnak okot az eredmények.
Akár a malária is ismét elterjedhet.
Vannak kockázatai a felmelegedés elleni harcnak.
130 évvel a malária felfedezése után még mindig nincs rá megnyugtató megoldás.
Ez az első vakcina, amelyet egy élősködő által okozott betegségre valaha is engedélyeztek.
A világ leggyilkosabb fertőző betegsége elleni oltásokat évtizedekig kudarcok kísérték. Az új oxfordi oltás 77 százalékban véd.
Pierre-Emerick Aubameyang hazájában, a válogatott szünetben fertőződött meg.
Az infektológus szerint sokan utaznak egzotikus helyekre, több maláriagyanús esettel találkozott.
Akadozik az ellátás, és nem jutnak el a rovarölővel kezelt ágyhálók sem az érintett helyekre.
A klorokintesztek közben ketten meghaltak, és több embernél szívritmuszavart tapasztaltak a brazil kutatók.
A leghatékonyabbnak gondolt rovarölőnél is jobb szer négyszer gyorsabban öli a szúnyogokat. A környezeti ártalmait viszont nem ismerik, ráadásul az eredeti fejlesztők nácik, háborús bűnösök voltak.
Vietnámban már a betegek többségénél hatástalan a leggyakoribb gyógyszer.
A pókméreggel módosított gomba a maláriaszúnyogok 99 százalékát elpusztítja.
A malária kórokozóját 1880-ban, pont Algériában azonosította egy francia orvos. 2013 óta nem volt maláriás megbetegedés az észak-afrikai országban.
Először Malawiban próbálják ki az évente százezrek életét megmenteni hivatott oltást.
De a kanyaró és a malária is fenyeget a katasztrófa utáni szörnyű higiénia miatt.
Malária, dengue-láz, zika, chikungunya-láz terjedhet el szerte a kontinensen a venezuelai egészségügyi ellátórendszer csődje miatt.
Az esetek 98 százalékában helyes eedményt ad, és semmi sem kell hozzá, ami egy ugandai iskolában ne lenne elérhető.
A géndrive félelmetes fegyver, ugyanakkor ígéretes eszköz is lehet. Egy új kutatás szerint nem eszik olyan forrón a tömegpusztító kását.
A korábbi csökkenő tendencia megfordulni látszik, 2016 után 2017-ben is nőtt a maláriával fertőzöttek száma.
A zokniból áradó szag segít nekik.
Maláriás lehetett, a föld alatt kellett tartani.
A tafenokvin valódi áttörést hozhat a malária kezelésében, de megvannak a kockázatai is.
Betegségek felismerését gyorsítja fel a forradalmi CRISPR-génszerkesztésre épülő eszköz.
550 millió beteg gyógyszerellátásán segíthet a felfedezés. Egynyári ürömben van az orvosság.
Portugáliában edzett a többiekkel.
Nem tudtak sem Paintsillal, sem ghánai orvosával beszélni, miközben a Genk szívesen szerződtetné.
A ghánai Paintsil hazautazott, most kórházban van. Ő lőtte az év gólját, miután megforgatta Fiolát.
Szinte biztos, hogy Magyarországon újra lesz malária és más trópusi betegségek is: a klímaváltozásnak félelmetes ára lesz, ha nem készülünk fel már most a legrosszabbra.
Csak Bibionében volt nyaralni. Az orvosok attól félnek, hogy valaki behurcolta az országba a kórt.
Háttérhatalmi összeesküvést kerestünk a világ legnagyobb vakcinagyárában, de a malária ellenszerébe botlottunk. Bónusz szkafanderviselési etikett!
2018-ban próbálják ki, tízezrek életét segíthet megmenteni.
Több évtizede próbálnak oltóanyagot kifejleszteni, de most először százszázalékos az immunitás a klinikai teszteknél.
A magyar kutatók részvételével kifejlesztett oltást aktív, gyengítetlen maláriával megfertőzött önkénteseken tesztelték, teljes sikerrel.
Kambodzsai, laoszi, thaiföldi és mianmari betegek vérmintáit elemezve találtak rá a mutációra.
Hiába fordít a világ milliárdokat a malária elleni küzdelemre, a felszámolását célzó ENSZ-program nem elég hatékony.
Egyetlen dózis elég belőle, egereken már sikerrel tesztelték. Évi félmillióan halnak bele a betegségbe.
Azt mondták, nincs szüksége malária elleni gyógyszerre, mégis maláriás lett és kómában fekszik.
A rovarok szaglással keresik a legjobb áldozatukat, és úgy tűnik, a csirkék nincsenek köztük.
De nem tiszta forrásból fogyasztja, hanem a vért konzerváló szúnyogokból.
De a szövetséges haderő helyett egy olasz várost sikerült megfertőzni a betegséggel. A háború után öt évig tartott még a járvány.
Kicseréltek benne egy gént, hogy ne tudja továbbadni a betegséget, ha megcsíp valakit. Ez milliók életét mentheti meg.
Véletlenül, terhes nőket vizsgálva találhatták meg a rák gyógymódját dán és kanadai kutatók.
Az észak-vietnami hadsereget segítették volna, mert több katona halt meg maláriában, mint ahányat az amerikaiak lőttek le a csatákban
Ezt állítja Bill Gates és az ENSZ is. 11 millió embert menthetnek meg a betegség kiűzésével.
Évente több százezer gyerek hal meg maláriában, de most jóváhagyták az első malária elleni oltást.
A gyógyszer segíthet a lépnek, hogy sikerrel szűrje ki a fertőzött vörösvérsejteket.
Évente több millió megbetegedést előzhet meg.
A gyilkos parazita Délkelet-Ázsiában jelent meg először, és már India határa közelében jár.