292 találat az Indexről, és a környékéről.
7,2-es erősségű földrengés sújtotta Peru déli részét
Akár 3 méteres cunamik is kialakulhatnak az ország partjai mentén.
Máig rejtély, hogy élte túl: repülővel zuhant a dzsungelbe a 17 éves lány
Miután lezuhant a repülője, tizenegy napon át vándorolt a dzsungelben sérülten, enni- és innivaló nélkül.
Házkutatást tartottak a perui elnöknél, aki eltitkolta Rolex óráit
Boluarte ellen már folyik nyomozás „népirtás, súlyos emberölés és súlyos testi sértés” miatt is.
Egy kiszivárgott hangfelvétel miatt lemondott a perui miniszterelnök
Alberto Otárola ettől függetlenül is tagadja a korrupciós vádakat.
Battai Sugár a döntőig menetelt Limában, ezüstérmet nyert a világkupa-versenyen
Pusztai Lizát a legjobb nyolc között állították meg.
Eldőlt, hogy a brazilok ellen is pályára lép a magyar válogatott
Mexikóban bizonyíthatnak a mieink.
„Megölték a férjemet, maradjak nyugodt?”
Elszabadultak az indulatok, felvétel is készült arról, ahogy két nő megtámadta a perui elnököt.
Tudósok is megerősítették, hogy a „perui múmiák” nem földönkívüliek
Állati csontokból készült babák.
Tizenöt év börtön után szabadult Peru volt elnöke, Alberto Fujimori
A bíróság korábban 25 év börtönre ítélte korrupció és az emberi jogok megsértése miatt.
Több turista látogathatja Machu Picchu romvárosát januártól
Néha akár egyszerre 5600 ember is megtekintheti a romokat.
Peruban többen meghaltak és megsebesültek egy aranybánya elleni támadásban
A bányászok és a bűnözők tíz órán keresztül küzdöttek egymással.
Ezt a 10 ókori rejtélyt máig nem sikerült megfejteni
Az ókor legnagyobb rejtélyei nehezen adják magukat: több ezer éve találgatjuk némelyiket, még sincs meg a megoldás.
Hatalmas buszbaleset volt Peruban
Több mint harminc halálos áldozatról adtak hírt.
A NASA reagált a Mexikóban bemutatott „idegen lények” hírére
Nyilvános lesz a jelentés.
Sírkamrát találtak a Huaca Pucllana piramisban
A piramis Lima központjában található.
Új kígyófajt neveztek el Harrison Fordról
A tudósok tisztelegni akartak a színész előtt.
Ismét megválasztották a világ legjobb éttermét, komoly dicséret jött a zsűritől
A győztes egy barcelonai és egy madridi étkezdét is maga mögé utasított.
Őrizetbe vették Alejandro Toledo volt perui elnököt Kaliforniában
A volt államfőt korrupcióval vádolják.
Meghosszabbították a volt perui elnök letartóztatását
Az ügyészség Castillo és két korábbi miniszter ellen emelt vádat.
Múmiát tartott spirituális barátnőként a hűtőtáskájában egy futár
A férfi egy rendőrségi igazoltatás során bukott le.
Múmiát cipelt a táskájában egy perui futár
600-800 éves lehet.
Már a tengeri emlősökre is veszélyes a madárinfluenza
A fókák és pingvinek sincsenek biztonságban.
Halálos földcsuszamlás történt Peruban
A szükségállapot kihirdetését kérik az érintett régióban.
A nap képe: zászlóval tüntető kiskutyát fotóztak
Íme a nap képe!
Már idén megtarthatják az előrehozott választásokat Peruban
A megbízott elnök szerint ez segíthet kilábalni a mocsárból, amelybe belesodródtak.
Lemondatnák a perui államfőt a kormányzati erőszak miatt
A megmozdulások eddig mintegy 50 halálos áldozatot követeltek, köztük volt egy rendőr is.
Máig rejtély, hogyan élte túl a 3000 méteres zuhanást a kamasz lány
Egy hihetetlen túlélés története: a 17 éves Juliane Koepcke háromezer métert zuhant, majd 11 napon keresztül vándorolt magányosan a perui dzsungelben.
Eddig ismeretlen gyíkfajt fedeztek fel Peruban
A hüllőre 3250 méter körüli tengerszint feletti magasságban találtak rá.
Már csaknem negyven áldozata van a perui tüntetéseknek
A hétfői összecsapásokban legalább 17-en meghaltak.
Szabadlábra helyezését kérte a menesztett perui elnök
December eleje óta van őrizetben.
Több száz turista ragadt a Machu Picchunál
Peruban felfüggesztették a vonatközlekedést.
Bemutatta az új kormányt a perui elnök
Nyolc női miniszter is lesz a kabinetben.
Letartóztatták a perui elnököt
A kongresszus nem sokkal korábban elmozdította hivatalából.
Kiderültek a részletek a perui repülőgép-balesetről
A LATAM Airlines egyik repülőgépe pénteken felszállás közben összeütközött egy tűzoltóautóval.
Megmagyarázhatatlan baleset történt a limai reptéren
Tűzoltóautóval szántotta fel a kifutópályát az egyik felszálló gép.
Több ezren tüntetnek Peruban a baloldali Pedro Castillo elnök lemondásáért
Az elégedetlenség egyre nő Peruban.
Kiszabadult a közel száz turista, akit túszul ejtettek a kormány tétlensége miatt
Környezetszennyezés miatt tüntettek.
Bennszülöttek 70 turistát ejtettek túszul az Amazonasban
Így akarják felhívni a kormány figyelmét.
Egy ősi civilizáció, amely feltalálta a telefont, és gyerekeket áldozott fel
Fejlett barbárok voltak az inkák elődei.
Mitől olyan karcsúak az perui nők? 3 zsírégető táplálék, amit rendszeresen fogyasztanak
A perui nők karcsúságának titka az életmódjukban rejlik, diétájuk bővelkedik tápanyagban gazdag szuperételekben.
Latin-Amerikával is jók a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének lehetőségei
Erről a Peruban tárgyaló Szijjártó Péter beszélt.
Újabb segítséget kap Kárpátalja
Nem lesz egyszerű hete a külgazdasági és külügyminiszternek.
Végül csak sikerült az emberiségnek visszafordíthatatlanul tönkretennie az Amazonast
Egy friss jelentés nem egy jövőbeli lehetséges forgatókönyvet vázol fel, ez már a jelen.
Két arany, egy ezüst, újra Magyarország a világbajnoki éremtábla tetején
Egy újabb arany pedig egyetlen századmásodpercen múlt.
Egy teherautóról leugró bika tört-zúzott Lima utcáin
Az állat két embert sebesített meg.
Elképesztő videón gyönyörködhet Peruban
Sebastian Klinger svájci operatőr egy teljes hónapot töltött a dél-amerikai országban.
Veszélyben a Machu Picchu, bármikor lángra kaphat a körülötte lévő erdő
Az utóbbi három napban küzdöttek a lángokkal.
Apunak hívják a hegyeket, és kiöntik a bort – magyar nőként Peruban
A Föld ötödik legalacsonyabb népének rendkívül jó a ritmusérzéke, a számtalan ünnepükön ezt bőven kamatoztatják.
Kivittek Peruba egy rendőrségi Audit Budapestről, egy 14 éves kislány kapta meg
Nemes cél érdekében kelt útnak.
7,2-es erősségű földrengés rázta meg Perut
Korábban 2021 novemberében észleltek hasonló erősségű földmozgást.
Lövöldözés tört ki Peru washingtoni nagykövetségén
Az eset körülményei még nem tisztázottak.
Mi dédelgetjük, Peruban feltálalják: ettél már tengerimalacot?
Már az inkák is imádták fehérjében gazdag húsa miatt, Peruban nemzeti eledel: te kóstóltál már tengerimalacot?
Kórházba került Alberto Fujimori
Fujimori 25 éves börtönbüntetését tölti az emberi jogok súlyos megsértése miatt.
Az ősi warik hatalmas birodalmat építettek ki bedrogozott sörrel: így szövetkeztek másokkal
Különös módját választották annak a wari törzs uralkodói, hogy megerősítsék hatalmukat.
Gyermekmúmiákra bukkantak Peruban
Feltártak egy ősi sírt, ahol ezeréves gyermekmúmiákat találtak.
Lezuhant egy repülőgép a Nazca-vonalak térségében
A szerencsétlenségnek nincsenek túlélői.
A méz menthet meg a kihalástól egy ritka medvefajt
A pápaszemes medvék komoly bajban lennének a nektár nélkül.