Jobbulást és kitartást már elegen kívántak Karsai Dánielnek, ő jogvédelmet vár
Az alkotmányjogász már nem biztos abban, hogy megéri az újratárgyalás eredményét.
Az alkotmányjogász már nem biztos abban, hogy megéri az újratárgyalás eredményét.
Hamarosan megszülethet a döntés.
A támadóról azt írta a helyi sajtó, hogy „nincs szellemi képességeinek teljes birtokában”.
Már a 2011-es magyar elnökség is elismerést vívott ki Strasbourgban.
Tudja, hogy az óra ketyeg, és nem lassít a „szemétláda”.
A tárgyalás után tartott sajtótájékoztatót.
Felkavaró képsorokkal mutatta meg Karsai Dániel, mit tesz vele a betegsége. Csak azok nézzék meg, akik felkészültek egy megrázó videóra!
Szociológiai szempontból is megvizsgálták, milyen következményekkel járt az eutanáziát engedélyező országokban az enyhítés.
A súlyos betegségben szenvedő jogász bízik a számára kedvező strasbourgi döntésben.
„Európának határozottan nemet kell mondani a migrációra.”
Voltak, akik örültek az irányváltásnak.
Az ügyvéd utolsó perceiben nem akar amiatt aggódni, hogy a segítőit a bíróságon elítélik.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága mondja ki az ítéletet.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint egyértelmű a bántalmazás ténye.
A halálos beteg magyar ügyvéd ügyét november 28-án tárgyalják Strasbourgban.
Méltósággal szeretné befejezni életét, amire Magyarországon nincs lehetősége.
Közösségi adakozásból 44,7 millió forintot gyűjtöttek össze.
Az ítéletről a Háttér Társaság számolt be.
A tárcavezető Strasbourgban válaszolt Jurij Kamelcsuk ukrán képviselő kérdéseire.
A tárcavezető szerint ez Magyarország számára a lehető legrosszabb hír.
A járvány ideje alatt azt sem engedték neki, hogy másodállást vállalhasson.
A határozat szerint változtatni kell a választási törvényen.
Ilyen egy tipikus este egy nem tipikus strasbourgi napon.
Független bírói testületeket szeretnének.
Szijjártó Péter Strasbourgba utazott, és azt mondta: sürgős az ügy.
A hatósági árak szerkezete miatt.
Tiszta vizet öntenek a pohárba.
A parlament pedig átköltözne egy másik épületbe.
Hidvéghi Balázs úgy fogalmazott: az emberi élet szent.
A miniszter szerint jó úton járnak ahhoz, hogy a karácsonyfa alá már odatehessék az európai uniós forrásokat.
Az újabb diplomáciai körút fontos lépés lehet a több mint 37 milliárd euróhoz vezető úton.
A nyitvatartási napokon emellett 13 és 14 óra között a létesítményeknek zárva kell lenniük.
Embertelen és megalázó bánásmód miatt született meg az ítélet.
Emmanuel Macron, az EU soros elnöke beszédet mondott az Európai Parlament plenáris ülésén.
Az ellenzéki politikus mikrofonját beszéd közben kapcsolta ki a házelnök.
Súlyos égési sérülésekkel kórházba szállították.
Elutasította a volt grúz elnök kérését a strasbourgi bíróság.
A szervezők szerint ez már nem az első ilyen eset volt.
A román frakcióvezető lemondott, jövő héten választják meg az utódját.
Az orosz féllel kötött gázszállítási szerződés miatt kialakult vitában az ukrán külügyminiszter már békülékenyebb hangot ütött meg.
Délután felszólal Strasbourgban a köztársasági elnök.
A jogállamisági feltételek miatt.
Sok képviselő ennek ellenére továbbra is az online jelenlétet választja majd.
Egy friss tanulmány szerint naponta három támadás ér keresztény épületeket.
A panaszosnak előbb az Alkotmánybírósághoz kell fordulnia, és utána hat helyett csak négy hónapja lesz az indítvány megírására.
A strasbourgi önkormányzat 2,5 millió euróval támogatja a beruházást.
Próbaidőre bocsátották a véleményvezért rágalmazásért.
A szervezet emberi jogi biztosa messzemenően károsnak tartja a nemrég beterjesztett törvényjavaslat-tervezetet.
A francia áldozat hazafelé tartott, amikor megtámadták.
A holland nyomozóknak bizonyítékaik vannak arra, hogy a Buk rakétarendszer, amivel a gépet lelőtték, orosz segítséggel került a területre.
10, illetve 12 ezer euró nem vagyoni kártérítést ítéltek meg, amiért Franciaország nem nyújtott segítséget a fedél nélkül élő menekülteknek.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága kedden azt mondta ki, hogy Kövér László megsértette a sajtószabadságot.
Az újságírók kitiltogatása a Parlamentből sérti a szólás- és a sajtószabadságot, változtatni kell a szabályozáson.
A járványveszély miatt Brüsszelben lesz a plenáris.
Akik nem léptek ki a lakásukból a lépcsőházba, érintetlenül megúszták a tragédiát.
Strasbourg a héten 18. alkalommal szólította fel a kormányt, hogy adjon enni a menekülteknek.
Egy afgán férfi egy hete nem kap enni, és a terhes felesége ételmaradékain kénytelen élni.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságának Nagykamarája az elsőfokú ítéletet megváltoztatva kimondta: nem jogellenes fogva tartás, ami a zónában megy. Jogsértések viszont történnek a menekültügyi eljárásban, tette hozzá a bíróság.
A hétfői 5,4-es erősségű után kedden egy 3,3-as erősségű rengést észleltek az ország keleti felében.