Most már hivatalos, alapjaiban változik meg a lomtalanítás Budapesten
Az érvelés szerint az 50 éve jellemző lomtalanítási rendszer rendetlenséget eredményez.
Az érvelés szerint az 50 éve jellemző lomtalanítási rendszer rendetlenséget eredményez.
Ismertették az újrahasználati központok nyitvatartását is.
Most ingyen megszabadulhat a kukába be nem férő holmijaitól.
December 30-án az öt kiemelt forgalmú hulladékudvarban hosszabb nyitvatartás lesz.
A hétköznapi menetrend szerint történik a szemétszállítás december 25-től.
Alig bír vele az FKF.
Itt vannak a részletek.
Egy somogyi község megbízottjai leplezték le a sofőröket.
Megjelent a Fővárosi Közterület-fenntartó tájékoztatója.
Az új vállalat 2023 júliusától végzi a szemétszállítást az érintett településeken.
A Budapesti Közművek bírósági úton próbál hozzájutni a kukadíjakhoz.
Emellett a munkafeltételek biztosítására is garanciát szeretnének.
A főpolgármester öt pontja.
200 ezer forint rezsitámogatást kapnak a kukások.
Több mint egymilliárdról küldött számlát az FKF a kukaholdingnak.
Egyelőre nincs megállapodás.
A kukások és a BKM közti egyeztetésen a cég fizetési ajánlatot tehet, de ez a követelt összeget nem éri el.
Az alacsony bérezést kifogásolják, és a sztrájkot is kilátásba helyezték.
Összeszedtük, hogy az egyes szolgáltatások mikor és hogyan vehetők igénybe húsvétkor.
A hulladékszállítást a szokásos munkarend szerint végzik.
Nem lehet közlekedni a járdákon, elviselhetetlen a bűz és megjelentek a patkányok is.
A hulladékszállítás nem, ám az ezért felelős cég egyéb szolgáltatásai szünetelni fognak.
Gádoros gyászol.
Szembement-e az MVM elnöke Paks II kommunikációjával? Miért fizet az UEFA a budapesti szemetelésért?
A város polgármesterével beszélgettünk.
Az alkotmánybírósági vétó után benyújtott új javaslat már tartalmaz kompenzációt az értékkel bíró hulladékokért.
A lakók megértését és türelmét kérték.
A hatóságok vizsgálatokat folytattak a helyi hulladékkezelő cégnél.
Egy lépéssel közelebb a 2050-es klímasemlegességhez. Óriásvállalatok versenyezhetnek a hulladékkoncesszió megszerzéséért.
Hetvenéves a MÉH. Archív fotókat felhasználó összeállításunkból kiderül, hány tonna hajat, csontot gyűjtöttek évente, hogy lett a pesti szemétből bankjegy és évi 1,5 tonna ezüst.
A cég számláján kedden reggel még 0 forint volt.
A hulladékgazdálkodási cég a helyiek panaszaira azt válaszolta, nem kellene értelmetlen kényelmi szempontokhoz ragaszkodni.
Az év végéig nem importálnak több hulladékot.
Most már akarnak az emberek hulladékrakodók vagy köztisztasági takarítók lenni.
A kormány a településekkel fizettetné ki az illegális szemétlerakók felszámolását, pedig már a legális szemét elszállítása is problémákat okoz.
Olykor banális problémák miatt pazarló és szennyező a szemétszállítás, de van esély a reformokra.
Ha nem sikerül rendezni a helyzetet, fennakadások jöhetnek a szemétszállításban a fővárosi közterület-fenntartás egyik feje szerint.
Az állami díjbeszedő cég nem tudja kifizetni az FKF-et. Karácsony már novemberben az FKF kiléptetését tervezte, amely a Kukaholding végét jelentené.
Kötelező szelektíven gyűjteni a hulladékot Sanghajban, jutalmat kap, aki jól csinálja.
A kukaholding nem lát problémát.
A 24.hu értesülései szerint a menedzsment több tagja állásával fizetett az NHKV óriási veszteségei és a szemétkáosz miatt.
Szerinte ez ráadásul a katasztrófavédelemtől kapott forrást is érinti majd, és mindenért a kukaholdingot hibáztatja.
Majdnem 100 tonna műanyag és 200 tonna papír pár millió forintért. Hülyének is megéri.
Miért állt le a szemétszállítás két megyében is október végén és lesz-e még hasonló káosz? Erről beszélgettünk az Index gazdaság rovatának podcastjában.
Mindenki nyugodjon meg, senkit nem köteleznek arra, hogy kukásautóra pattanjon.
Azt mondja, ismeri a politikai helyzetet, ezért mondott le.
Gémesi György nem felelős azért, hogy nem szállítják el a szemetet.
A Zöld Híd Kft.-t tulajdonló társulás a saját elnökével vitetné el a balhét, a cég ügyvezetőjét is meneszthetik.
Az NHKV levélben tájékoztatta az önkormányzatokat, hogy a Zöld Híd helyett keressenek másik szemétszállítót.
Szerda reggeltől megint béke és üres kukák tarkítják az utakat.
A honlapról fog kiderülni, hogy a 116 településre mikor, milyen sorrendben érkezik a kukásautó.
Szeméttől kicsorduló kukák díszítik a Pest környéki települések utcáit. Mindenkinek van elképzelése, hogy mihez kezd majd a szeméttel, ha nem viszik el, virágzik a magyar lelemény. A helyszínen jártunk.
A Zöld Híd vezetője korábban indult az LMP színeiben, most ezzel magyaráznák a helyzetet. Nem derült ki semmi a sajtótájékoztatón, ahol még kérdezni sem lehetett.
A Katasztrófavédelem hamarosan tájékoztatót tart, amelyen kiderülhet, hogy oldják meg a problémát.
Ezért a Népszava szerint maradnak ők, csak máshonnan kapnak forrást. 30 településen már bekövetkezett a baj, az utcán áll a szemét.
Az NHKV működése óta a hatvani közszolgáltató egy drágább és alkalmatlanabb cég lett.
Miután 116 település kukások nélkül maradt.
Besokallt az egyik közszolgáltató, ez ismét ráirányította a figyelmet a témára. De sok más helyen is baj van, ezt mintha már a kormány is látná. A rezsicsökkentésből viszont nem engednek. Mi lesz most, tűzoltók fogják elvinni a szemetünket?
Jön a kukakáosz: az autók még a kórházakba és iskolákba megpróbálnak elmenni, de csak amíg az üzemanyag kitart.
A lepukkant autók nem indultak be, így 116 Pest, illetve Nógrád megyei településen a lakosok nyakán maradt a komposzt.