Till Tamás feltételezett gyilkosa közölte, szexuálisan bántalmazták gyermekkorában
Az is kiderült, felesége mit szól az ügyhöz.
Az is kiderült, felesége mit szól az ügyhöz.
Őszintén mesélt arról, milyen lelki megpróbáltatásokon kellett átmennie.
Gisèle Pelicot ügyvédje még sosem találkozott hasonló romlottsággal.
Az egész francia társadalmat megrázta az ügy.
Lauren Pisciotta szinte semmire nem emlékszik abból az estéből.
A lány csak a megbeszélt összeget akarta elkérni a férfitől, aki közölte, hogy nem tart magánál pénzt.
Naponta egy megkeresőről derül ki, hogy szexuálisan bántalmazzák.
A ferences szerzetes a kegyelmi botrány apropóján idézte fel a múltat.
A bíróság lezártnak tekinti az ügyet.
Kilenc év börtönre ítélték.
Hiába szólt édesanyjának, az nem hitt neki, és még meg is verte.
A nő gyermekét is bántalmazni akarta.
Egymást is bántották a szülők.
Felesége meggyilkolásáért is leültették már.
Az elemzéshez több mint 1000 résztvevő adatait használták fel.
A férfi ártatlannak vallotta magát.
Önkéntesek, egészségügyi dolgozók és tanárok is célpontok voltak.
Pont került az ügy végére.
11 és 14 éves fiúk voltak az áldozatai.
A szerzetesek elmondták, mi hangzott el a találkozón.
Az 54 éves férfi előtte több üveg sört is megivott.
Elmondta, hogy miként éli meg a történteket.
A 35 éves férfi a gyanú szerint egy erdős részen próbálta megerőszakolni áldozatát.
A Központi Nyomozó Főügyészség pedig büntetőeljárást folytat ellene.
Hátulról támadt, és avart tömött áldozata szájába.
Az eset 2008-ban, egy házibulin történt.
A sportoló jogi képviselőjének helyettese szerint nem kaptak három idézést.
A fiatalok naponta többször is erőszakot alkalmaztak.
Az első, kifejezetten a férfiak tragédiáira koncentráló tanulmányt jártuk körbe.
Vizsgálat indult ellene, kihallgatás céljából továbbra is őrizetben marad.
Nem egyedi eset, hogy arab nőjogi aktivistákat figyeltek meg az izraeli kémprogrammal.
Lénárt Ágota szerint az úszót ért abúzus komoly traumákat idéz elő, amiket megfelelően kell feldolgozni.
A gyermek halálát a fulladás következtében beállt agybénulás okozta.
Esmé Bianco, a Trónok Harcából ismert színésznő egy interjúban már beszélt a bántalmazásokról.
Emmanuel Macron elnök ígéretet tett a törvények szigorítására.
A 44 éves gyanúsított férfit letartóztatták, többszörös visszaeső.
A két pap 2005 és 2016 között bántalmazott szexuálisan gyerekeket.
Csak tavaly 45 millió erőszakos pedofil felvételt jelentettek az interneten. Ez brutális növekedés az elmúlt évekhez képest. Ráadásul a képekig nem kell a sötét webig menni, a közösségi média vezeti a listát.
Vári György a közösségi oldalon írt részletesen arról, hogy élt vissza pozíciójával évekkel ezelőtt.
Jogerősen helybenhagyták az elsőfokú ítéletet. A vádlott 26 évig volt intézményvezető, ebből 12 évig több kiskorú fiút is szexuálisan zaklatott.
Áldozataikkal szembesített plébánosok, hittanórák mocskos titkai: az egyházi vezetés megrendülve kér bocsánatot, mások a rendezőt vádolják homoszexuális propagandával.
A férfi egy 15 éves lányt bántalmazott Siófokon.
A férfi 26 évig volt igazgató, ebből tizenkét évig több, gondozására bírt fiatalkorú fiúval fajtalankodott.
Egy kutatás a magas vérnyomás, a depresszió és a súlyos alvászavarok gyakoribb előfordulását állapította meg az áldozatok között.
„Emlékszem a péniszre az arcom előtt" - mondja egy 35 évvel ezelőtti esetről Brett Kavanaugh vádlója. A férfi az a bíró, akit Trump a Legfelsőbb Bíróságban szeretne látni.
Nem vettek komolyan a nemi erőszakot, különben is csúnyán diszkriminálnak - mondja a vád.
A vádirat ismertetésével elkezdődött a bicskei gyerekotthon volt vezetőjének pere. A férfi 26 évig volt igazgató, most akár 22 évet is kaphat azért, mert több, gondozására bírt fiúval tartott fenn szexuális kapcsolatot.
A zaklatott áldozatok nem bíznak a rendszerben, aminek meg kellene őket védenie. Több képviselő is független vizsgálatot követel.
Az egyik nevelő is vádlott lett: 14 évesnél fiatalabb gyerekek ellen követhetett el szexuális visszaélést.
Több mint száz embert bántalmaztak szexuálisan.
Az egyházi intézményben 1945 óta összesen 547 egykori diákot bántalmaztak valamilyen módon.
A 70 éves férfi életfogytiglanra számíthat.
Tim Roth már korábban is beszélt arról, hogy gyerekkorában szexuálisan bántalmazták, de eddig soha nem árulta el, ki volt az elkövető.
A férfi 12 éves tanítványát zaklatta, az ítéletét másod fokon 2 év 6 hónapról súlyosították.
A gyanú szerint 9-15 éves gyerekeket zsebpénzért, édességért használták ki a nevelők.
Az 50 éves norvég férfi legtöbb áldozatát online chatelés közben szedte, bődületes kártérítést is fizethet.
A gyermekkori abúzust mutatják be és beszélik ki a Katona József Színházban.
A rendőrség szeméremsértés és gyermekpornográfia ügyében nyomozott a legtöbbször.