Sulyok Tamás: A közösség, amely képes tanulni a történelemből, az bölcsességről tesz tanúbizonyságot
A köztársasági elnök azt kívánja, hogy a román–magyar kapcsolatok jövőjét 1989 Temesvárának szellemisége határozza meg.
A köztársasági elnök azt kívánja, hogy a román–magyar kapcsolatok jövőjét 1989 Temesvárának szellemisége határozza meg.
A romániai forradalom kirobbanását előidéző püspök elmondta, addig nem pihenhet, amíg nem lesz autonóm Erdély.
Hívein akart segíteni, de nem tudta, ez mivel jár majd.
A zenész, aki hangfalakban csempészte ki társait a kommunista Romániából.
Járványügyi szakemberek tartottak vizsgálatot.
Átadták a repülőtér új terminálját.
Hideglelős történet.
A színésznőt kórházba szállították, az előadást félbehagyták.
Megemlékezésen vett részt az egykori temesvári lelkész.
79 éves volt.
Már meghaladta a világjárvány előtti szintet.
Bűnvádi eljárást indítottak a román hatóságok.
A segélyhívóra negyedórával napnyugta előtt érkezett riasztás.
Több vita is megelőzte a rendezvénysorozat előkészületeit.
Korábbi síremlékét megrongálták, kifosztották.
A rendőrség nyomozást indított.
Temesvár megint kikötővárossá alakulhat.
Szerencsére résen voltunk, hamar eloltottuk a tüzet – mondta a műtétet végző orvos.
A román szélsőségesek elüldöznék a temesvári német polgármestert.
A szolgáltatás az ország 27 megyei jogú városában van veszélyben.
Egy hétre biztosítják a meleg vizet és elsősorban az éjszakai órákra a távfűtést.
A fizetésképtelenné nyilvánított szolgáltató elzárta a gázcsapot.
Komolyan vették a bejelentést.
Két hétre minden bezár.
Régóta nagyon rossz viszonyban voltak.
Nyolc darab cserepes vadkendert találtak a rendőrök a sofőrnél. Jogosítványa sem volt.
Kolozsvár is az akart lenni, de a polgármestere még nem állt elő tervvel.
Az újszerű megoldás az „éhségvonatnak” nevezett Jászvásár–Temesvár és a Bukarest–Nagybánya járatokat érinti.
A város kórházainak az intenzív osztályai megteltek koronavírusos betegekkel.
Bukarestben és Temesváron is tiltakoztak.
A vesztegzárat két hétre rendelték el.
Dominic Fritz ellen a fő érv, hogy német, és nem is Romániában született.
A virágárusokat, Valentin-nap előtt, még az ág is húzza.
Az aszfalt egy ponton hirtelen eltűnik, és sáros földúton folytathatják útjukat a gyanútlan sofőrök.
A magyarul is beszélő Dominic Fritz-nek még román állampolgársága sincs.
Pisztolyt adott egy emberének, aki terepszemlére is elment arra a környékre, ahol az újságíró lakott.
49 újszülöttet és édesanyjukat tesztelték, az anyák közül senkinél sem mutatott fertőzöttséget a teszt.
A vevők a holttestet kerülgették vásárlás közben.
Az idősebb testvér tejet akart melegíteni, de kigyulladt a temesvári lakás, a 6 éves, 3 éves, 2 éves és 3 hónapos gyerek bent égett.
30 éve tört ki a romániai forradalom, ami elsöpörte Ceauşescu diktatúráját. Az eseményeket a magyar közvélemény és a titkosszolgálatok is egészen közelről követték.
A miniszterelnök szerint készen állunk egy új Közép-Európa építésére.
Nicola Robut egy, a temesvári piacon készült videó bőszíthette fel, ebben manele szól és a dalt neki küldik.
Erdélyt is elérte a klímaváltozás.
A kártevőirtást végző magánvállalkozó feketepiacon szerzett be alumínium-foszfid tablettákat.
A támadó a film végénél kezdett kiabálni, majd késsel hadonászni.
Vezető nélkül indult el üresen, két személygépkocsit lökött félre, majd két megállónyi zötyögés után belement egy másikba.
Szerinte a levegőben futó kábelek rontják a városképet. A polgármesteri hivatal is internet nélkül maradt.
A termékeik maradnak a román piacon.
A megállás nélkül a garázs felé hajtó sofőrt a pszichiátriára vitték.
A német hatóságok értesítették a magyarokat és a románokat, hogy a város az embercsempészet új központja lett.
Nem ez volt az első ilyen megszólalása, az újságírók bojkottot hirdettek.
Itt összpontosul több kamionos hálózat, a problémát már jelezték a magyar kormánynak is.
Pár percig tartott a vihar, de sokan meghaltak, és rengeteg a sérült.
Hiába próbálják velünk sokan elhitetni az ellenkezőjét, a színház lehet baromi izgalmas is, és szólhat nagyon érdekes és fontos dolgokról.
„Le a bűnözőkkel!” „A PSD a vörös pestis!” – skandálta a tömeg.
„A Polival mindhalálig, és azután is!" – reklámozza magát a román csapat szponzora.
A spanyolok kiütötték Litvániát a csoportunkban.