'56-os szervezetek tiltakoznak Magyar Péter lépése ellen
„A TISZA Párt jelképe a mai naptól az 1956-os lyukas zászló” – közölte korábban.
„A TISZA Párt jelképe a mai naptól az 1956-os lyukas zászló” – közölte korábban.
Sajátos sztrájkolás.
A magyar lakosság 70 százaléka határozottan ellenzi a tervet.
Orbán Viktor politikai igazgatója is megszólalt az ügyben.
A lakosok azt kifogásolták, hogy a térkövezett szakasz teljesen elvágná a természetet a tótól.
Szombatig adtak időt a kormánynak, hogy végrehajtsák a követeléseiket.
Feloszlatták a parlamentet.
Az ukrán kormány brutális adókat vetne ki a lakosságra, a Nyugat tiltakozik.
Petíciót is vittek.
Egy nonprofit szervezet 5000 aláírást gyűjtött össze a szolgálat visszaállítása ellen.
A Szülői Hang online kiáltványát eddig több mint kétezer ember írta alá.
Az indoklásban azt is megemlítették, hogy az esemény nem emeli az ország imázsát.
Keveset beszéltek életében arról, mit gondolt a háborúkról.
A festék nem okoz tartós károkat az olasz főváros nevezetességében.
A feldühödött tömeg a Parlamentet is megrohamozta.
Nyílt levelet írtak a drámai kérdésben a döntéshozóknak.
Egy évfordulót idézett fel.
Az EMIH vezetője az Indexnek nyilatkozott a történtekről.
Nagyon úgy tűnik.
A fegyveres erők tagjai beálltak a demonstrálók mellé.
Szerintük megnő a közlekedésbiztonsági kockázat, a légszennyezés és a zajterhelés is.
A szomszédos Szerbiában a népharag űzte el a potenciális befektetőt.
Az amerikai énekesnő kizárólag Szingapúrban lépett fel, és ez felháborította a városállam szomszédait.
Videón a megdöbbentő jelenet.
A szerbek szerint a horvát külügyminiszter elfogadhatatlanul beszélt a szerb elnökről.
A francia gazdák újra bevették Párizst.
A helyi lakosság tiltakozása így hiábavalóvá válna.
Hangfal is volt az ellenzéki pártnál.
Nem csillapodnak az indulatok Magyar Péter interjúja után.
A pomáziak vagy hiába hívták a 1830-at, vagy nem kaptak megfelelő segítséget.
Tiltakoznak a kereskedők és a vásárlók egyaránt.
Hetek óta tartanak a tiltakozó akciók.
A szülők szerint távoznia kell a köztársasági elnöknek.
Olaf Scholz szerint a tömeges megmozdulás erős jelzés a demokrácia mellett.
Több sebesültje is lett a rendőri oszlatásnak.
Jövő csütörtöktől átalakul a megszokott ellátási rendszer.
Az sem tetszik a városvezetőknek, hogy nem kérték ki a véleményüket.
Nem kapta meg a szükséges orvosi segítséget sem.
A demonstrációra egy népszerű aktivista bebörtönzése miatt került sor.
A fuvarozók márciusig felfüggesztik a blokádot.
Inkább „ verőemberr, kihalgatótiszt, beépítetügynők” oktatást kell indítani.
Az egyházi iskolák pedagógusai is beálltak a tiltakozók közé.
Hatalmas a felháborodás.
Azt üzente, nem tudják megfélemlíteni.
„Sajnálom, és szeretnék elnézést kérni a kiváló futballistától a történtekért” – írta Horovitz Tamás.
A szervezők szerint 300 ezren vettek részt a belvároson áthaladó menetben.
A tiltakozók addig folytatják, amíg nem lesz változás.
Nem tetszett neki, hogy a dugóban kell ülnie.
Kútvölgyi Erzsébet és Lázár Kati is megszólalt az SZFE ügyében az Indexnek.
Több Kossuth- és Jászai Mari-díjas is van köztük.
A fesztivál szerintük már szembefordult eredeti céljaival.
Már a város zöld biztosa is lemondott.
A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint egyeztetni kell a gyógyszerellátási problémákról.
Az RMDSZ újragondolja a román kormánypártokkal való együttműködést.
Tompa Andrea, Földényi F. László és Závada Péter is aláírta a nyílt levelet.
Az esetről felvétel is készült.
Rishi Sunak nem tartózkodott otthon.
Az érintett két fasor védett volt.
A Korán-égetések számos iszlám országban tiltakozásoknak szolgáltattak okot.