„Te semmirekellő sz*rházi!” – üzenték Tordai Bencének a Fradi-ultrák
Nem fogták vissza magukat.
Nem fogták vissza magukat.
Csapatuk ezzel együtt is búcsúzott.
Ismeretlenek üzenetet helyeztek el az új külsőbe burkolt padon.
Egy héten belül immáron hatodszor.
Korábban azért lopták el a Fiat Pandát, hogy távozásra bírják a trénert.
Néhányan a játékoskijáróba is bejutottak, ahol a játékosokkal konfrontálódtak.
Sokkoló jelenetek az ausztrál első osztályban.
Meglett az eredménye a másik hergelésének.
Húsz embert állítottak elő a rendőrök az események után.
Az igazi meccs nem a pályán, hanem a lelátókon zajlik. Elolvastuk az év sportkönyvét. ULTRA – Az olasz futball sötét oldala.
A német futballbajnokság hétvégi fordulójában történtek egy régóta érő konfliktust hoztak felszínre, aminek aligha lesz konszenzusos megoldása. A szurkolók együtt estek neki a Hoffenheim milliárdos mecénásának, a Bayern igazgatója a klubja szurkolóinak egy részét idiótázta le.
Holland, bolgár és lengyel ultrák érkeztek Szlovákiába. Közel 100 ember őrizetben, sérültek.
Félbeszakadt a holland U19-es csúcsderbi, a csapatokat edző volt klasszisok sem tudták megfékezni az indulatokat.
Látványos bosszút álltak a szektorbezárásért a holland ultrák.
Négy embert szúrtak meg Rómában, ketten súlyos állapotban.
15 főt vádolnak extrémizmussal.
Több tucat ultra rúgta, taposta Kubatov vezérszurkolóját.
A visszatérő ultrákkal közel húszezren voltak a Groupamában. Késelés, pirózás és rég látott meccshangulat az NB I.-es derbin.
Ketten súlyosan megsérültek. Információink szerint Kubatov ultrái verekedtek össze a visszatérőkkel.
Úgy látszik tényleg mindenre képesek a csapatért.
Elegük van, inkább kitolnak saját csapatukkal is.
Az oroszok rátámadtak az angolokra, a rendőrök könnygázzal próbálták szétválasztani őket.
A britek először az oroszokkal vívott krími háborúban találkoztak a símaszkkal.
Könnygáz, gumibot, vízágyú. A marseille-i ultrák az angol és orosz szurkolókkal csatatérré változtatták az utcákat az esti meccs felvezetéseként.
Az öreg bolondok várják a fiatalokat, de nem azokat, akik megbuktatnák az elnököt.
Kizárólag a fradistáknak kell a kupadöntőn vénaszkenner, Újpestieket vettek őrizetbe Debrecenben.
Újabb szurkolói ankétot szerveznek a ferencvárosiak.
Ha a Ferencváros engedett a szurkolóknak, akkor Nyíregyházától Zalaegerszegig is engedményeket kérnek.
Kubatov szerint nem egy, nem nem öt, hanem nyolc év múlva lesznek tele a stadionok
378 DNS-vizsgálat, számos email és Facebook-profil ellenőrzése után a nyomozás befejeződött.
Az AS Roma futballistáját saját csapatának ultracsoportja zsarolta, a maffia veszi körbe az olasz ultrákat.
Sz. Ferenc szurkolói koordinátort nyáron rúgták ki.
A német csapat szerint ez sem indokolta a görög rohamrendőrök értelmetlen brutalitását.
A Carpathian Brigade ezt közölte.
Néhány szurkoló dobálózni kezdett a rendőrök könnygázzal válaszoltak.
A Keletinél menekülteket ijesztgettek, petárdázva vonultak, könnygázt vetettek be ellenük.
Nem a kupaellenfél Poznan drukkerei voltak.
Nem véletlenül űzte ki őket az elnök a stadionból. Öten őrizetben: zsarolás, emberrablás, késelés.
Lehet kapcsolat a szerdai PSG elleni balhé, és a Spanyolországban bevezetett törvények között.
A spanyol klubok tényleg meg akarnak szabadulni az ultráktól. A Realnál most 17 embert tiltottak ki.
A spanyol klubok kérték, a szövetség listázni fog, büntet és kitilt, hogy ne legyenek ultrák és huliganizmus a hétvégi halálos tragédia után.
A vezérszurkolókat állítólag megfenyegették a munkahelyükön, ezért nem voltak gyújtó hangú beszédek.