A Vasas nagy pofont kapott Barcelonában a férfi vízilabda BL nyitókörében
A vendéglátónál Vigvári három, Burián egy gólt szerzett.
A vendéglátónál Vigvári három, Burián egy gólt szerzett.
Ezúttal hazai pályán szenvedtek vereséget az angyalföldiek.
Annyira hajtották a sikert, bele sem gondoltak, mi jön azután, ha tényleg nyernek.
Két megyei első osztályban szereplő csapat biztosította a helyét a legjobb 32 között.
A szakember fia, Pintér Filip jelenleg is az angyalföldiek játékosa.
Ő az első számú jelölt a vezetőedzői posztra.
Az edző elnézést kért a klub szurkolóitól a szerinte méltatlan játék miatt.
PL-gólok sora, Aranylabdák és világbajnoki címek sem jelentenek garanciát.
Vele együtt a másodedző, Csizmadia Csaba is elhagyja a klubot.
A Vasas és a Kazincbarcika labdarúgócsapatok mérkőzésén jártak.
Fotó is készült az alkotmányjogászról.
Az ETO labdarúgócsapata kilenc év után lesz újra tagja az NB I mezőnyének.
Nagy bajba kerültek az angyalföldiek.
Csupán az első negyed volt szoros.
A dunai flottillát nem különösebben érdekelte Gedó György veretes sportmúltja.
Az éllovas Nyíregyháza előnye már tíz pont az angyalföldiekkel szemben.
Az angyalföldiek kihasználták az ETO hétvégi botlását az NB II-ben.
Fordulatos mérkőzésen a tolnaiak jutottak a kupasorozat elődöntőjébe.
Felesége karjai közt halt meg a Vasas-legenda.
Április 2-ről 3-ra virradó éjjel lett rosszul.
Ritkán látni ekkora fordulatot egy edzői pályafutásban.
Az angyalföldiek a kupa mellett a vándorserleget megtarthatják.
A Mezőörs nagy csatára késztette a fővárosi piros-kékeket.
A szakember Angyalföldön leginkább a rá jellemző győztes mentalitást szeretné átadni.
A klub hétfőn bontott szerződést Desits Szilárddal.
A szélsőt nem is olyan rég még a honi labdarúgás legnagyobb ígéretei közt emlegették.
Sokat vártak erre a sikerre a fővárosi csapat szurkolói.
Az ökölvívó-olimpikon Papp Lászlóval dolgozott együtt, Kovács Istvánék edzője is volt.
Tóth Zita kiválóan szerepelt az Európa Kupában.
Rangadónak indult, kiütés lett belőle.
Ünnepélyes keretek között kötöttek szerződést.
71 éves volt.
„Nem éreztem magam akkora játékosnak, hogy a közösségi médiában jelentsem ezt be.”
Aggódó felesége két órát várt az esetkocsira, Győrfi Pál reagált a mentőket ért kritikára.
És még nincs vége… De nincsenek jogi konzekvenciák sem, nincsenek felelősök.
Az angyalföldi klubnál Mészöly Kálmánra, a Szőke Sziklára emlékeztek.
2025-ig írtak alá a piros-kékekhez.
A köztársasági elnök szerint az olimpiai bajnok egy példakép mindenkinek.
A magyar futball Joao Cancelója Debrecenben futballozik – kulcsszerepe is volt a bronzban.
Öt labdarúgó távozását jelentette be egyelőre az angyalföldi klub.
Sőt, a klub ingyenes különjáratokat is indít Budapestre.
A Vasas csupán átszállójegyet váltott az NB I-be, a következő szezonban ismét a másodosztályban szerepel majd.
Három gól született a Groupama Arénában.
Ezúttal sem jött össze a győzelem az angyalföldieknek.
A piros-kékek 21 esztendő elteltével nyertek újra nemzetközi trófeát.
Nagyot küzdött a Vasas, de ez sem volt elég.
Támogatásukról biztosította őket a klub.
Az angyalföldiek ezúttal is a Mezőkövesdet győzték le, ráadásul hátrányból fordítva.
Egyre reménytelenebb a Vasas helyzete.
A tavaly szeptemberben érkezett szakember 18 bajnoki mérkőzésen ült a Vasas kispadján.
A Budafok Beke Péter mesterhármasával magabiztosan nyert az elődöntőben.
A duplázó tini szerint szülei még nála is jobban meghatódhattak. A Kutya átka: Kecskemét 2022 februárja után kapott ki ismét otthon.
A klub sportigazgatója, Nagy Miklós erősítette meg a híreket.
Egyre inkább kilátástalanabb helyzetben a Vasas. Sorozatban negyedik tétmeccsét bukta el az FTC.
A zöld-fehérek ugyanakkor eddig mind a 14 alkalommal búcsúztak.
A Vasas megvédte címét a Békéscsaba ellen.
Egyre nagyobb bajban a Vasas is.
Folytatódott a Kecskemét nagyszerű sorozata, Bognár György győzelemmel jubilált.
Bekezdtek a felcsútiak, zalai út lett a jutalmuk.
A Vasas is meglepetésgyőzelmet aratott.