NY Times: A szaúdi koronaherceg testőrei gyilkolhatták meg az ellenzéki újságírót
Közben az isztambuli főkozulátusra behatoló nyomozók frissen festett falakat találtak.
Közben az isztambuli főkozulátusra behatoló nyomozók frissen festett falakat találtak.
Az amerikai elnök telefonon hívta fel a herceget.
A konzuli rezidenciát is átnéznék a törökök.
A szaúdiak hamarosan be is ismerhetik ezt, értesült a CNN.
Trump Szaúd-Arábiába küldi külügyminiszterét.
A szaúdi király is vizsgálatot rendelt el az Isztambulban eltűnt kormánykritikus újságíró miatt.
A kormánykritikus szaúdi újságíró eltűnése miatt.
A férfi egy esküvőjükhöz szükséges papírért ment be a konzulátusra, de soha többé nem látták. A nő szerint ha megölték, a felelősök fizetni fognak.
Egy kormánykritikus szaúdi újságíró bement az isztambuli főkonzulátusra, és többé nem került elő. Török források szerint hangfelvételek bizonyítják, hogy a férfit meggyilkolták. Lehet, hogy végül egy Apple okosóra szolgál bizonyítékokkal. A török nyomozás még tart, a szaúdiak pedig mindent tagadtak, de egyre nagyobb rajtuk a nemzetközi nyomás az ügyben.
Az épület előtt álló barátnőjének elküldte a felvételeket - soha nem jött ki élve az épületből.
Richard Branson felfüggeszti az üzleti kapcsolatait Szaúd-Arábiával, az amerikai pénzügyminiszter még kivár.
A B-terv lehetett, hogy Hasogdzsi menjen be az isztambuli konzulátusra, ahonnan aztán nem jött ki többet.
Az olajmonarchia ügynökei végezhettek a szaúdi ellenzéki újságíróval.
Dzsamál Hasogdzsi élesen bírálta a szaúdi monarchiát.
A szaúdi trónörökös egyik bírálója volt, utoljára az isztambuli követségre látták bemenni. Törökország is magyarázatot követel, az USA aggódik.
Berlin sajnálja, hogy a német külügyminiszter tavaly keményen beolvasott Rijádnak.
Ezt bírta mondani az amerikai külügyminiszter. Közben Rijád megzsarolta Madridot.
Ha olajról van szó, vagy a Nyugattal kell küzdeni, akkor egymásra találnak.
A felkelők területén vetették be a légi erőt.
Iszrá al-Homham ügyét egy titkos, terroristáknak fenntartott bíróság tárgyalja.
Szaúdi aktivisták őrizetbe vétele ellen szólalt fel Kanada, mire válaszul Rijád beindította a gőzhengert és a kemény diplomáciai-gazdasági retorziókat. Mohamed bin Szalmán új korszakba vezetné át az országot, de ennek ára van.
40 gyerek meghalt, 56-an megsérültek. A szaúdiak vezette koalíció szerint nem civileket céloztak, az USA is ki akarja vizsgálni, mi történt.
A szaúdi vezetés nagyon megsértődött, amiért Kanada szóvá tette, ahogy az aktivistákkal bánnak.
Több százan jelentkeztek a képzésre az országban, ahol autót is csak június 24. óta vezethetnek.
Szaúd-Arábiában tilos a nem-családtag férfiak és nők érintkezése. A koncerten ölelkező nőt zaklatással vádolják.
A 45 éves El-Hadari 11-est is védett, nagyokat fogott, de a szaúdiak tökéletesen hajráztak.
Egyiptom kapusa, el-Hadari 45 évesen vb-k legidősebb játékosa lett, az ő bravúrjairól is szólt a meccs. A többet támadó, jobban akaró szaúdiak az utolsó pillanatban nyerték meg a meccset, aminek már nem volt tétje.
Szombat éjféltől vége a tilalomnak.
Eddig vagy sofőrt kellett hívniuk, vagy egy férfi családtagot, hogy vezessenek helyettük.
Uruguay kínkeservesen verte a szaúdiakat, ezzel továbbvitte az A csoportból az oroszokat is.
Al-Dzsasszim első csele volt jó, aztán mentésébe belesérült.
Egy feledhető meccsen Uruguay nyert, az oroszok mellett továbbjutott az A csoportból, a szaúdiaknak még a gólhelyzet sem jött össze, kiestek a vb-ről.
Orosz-szaúdi meccs nem csak a vébén zajlik, de az olajpiacon is.
Az orosz hatóságok szerint a képeken látható lángok ellenére _valójában_ nem is volt tűz.
A sportminiszter és a szövetség elnöke is teljesen kiakadt, mert a felkészülés tökéletes volt.
Az orosz válogatott szövetségi kapitányát hívta fel az elnök. A meccs embere a családjának hálálkodott.
A házigazda oroszoknak ennél jobban nem is indulhatott volna a hazai rendezésű futball-vb. Pazar gólok születtek, egy volt Real-csatár lett a hős Szaúd-Arábia ellen.
Kezdődik a XXI. futball-világbajnokság az orosz-szaúdi meccsel. Házigazda még sosem veszített nyitómeccset, ugyanakkor ázsiai válogatott nyolc éve, 15 meccs képtelen vb-meccset nyerni. Kövesse velünk online.
Piqué már talált is rá példát, miért pozitív a kezdés előtt kirúgni a kapitányt. Pár óra, és elkezdődik az 2018-as oroszországi világbajnokság.
De megszenvedtek a szaúdiakkal, 2-1 a vége.
Katart nem tudták megroppantani az egy éve tartó blokáddal a szomszédai. Sőt. Mondjuk ehhez kellett 40 milliárd dollár is.
Az Irán elleni fellépés első akciója lehet a rosszul teljesítő, de annál gazdagabb szövetségesek megtámogatása. Az ENSZ megelőző manővert vetett be, átvenné a célpont kormányzását, mielőtt milliók halnak éhen.
A fegyverkereskedelem sohasem transzparens üzlet. Balkáni újságírók most feltártak egy összetett láncolatot.
Eközben 17 aktivistát tartóztattak le, akiknek egy részük pont a női egyenjogúság mellett kampányolt.
Oroszországtól venne fegyvereket Katar.
A nők egy hónap múlva autót is vezethetnek a konzervatív muszlim országban.
A nők autóvezetésért harcoltak például, de most akár halálbüntetést is kaphatnak.
Napokkal a járművezetés engedélyezése előtt az ellenségnek titulált jogvédőket akár ki is végezhetik.
Szaúdi és izraeli felajánlkozás a kampányban: egy titkos találka, ami megmagyarázná Trump külpolitikai fordulatait. Új szál a Mueller-vizsgálatban.
Az egyiket a főváros felett, a másikat pedig az ország déli részén.
Az Iránnal szembeni szankciók miatt kevesebb olaj lesz a piacon, aminek a szaúdiak örülhetnek.
Az életszínvonal-emelő programban mozikat, operát építenek és felhúznak egy Disneylandet.
Egy vádalku részeként adták ki a foglyot.
Lynn Laverty Elsenhans, egy amerikai olajcég korábbi vezetője ütötte át az arab üvegplafont.
Feloldja a kormány a tilalmat, dollármilliárdokat pumpál a szórakoztatóiparba.
Állítólag Szaúd-Arábia 80 dolláros olajat szeretne - ez a cél most egy kicsit távolabb került.
Az elmúlt öt hónapban ez már a negyedik ilyen incidens.