Most szégyellem, hogy brit vagyok
Theresa May lemondott, mi pedig kint voltunk Londonban, és egyből körbekérdeztünk a városban. Sokan örültek neki, de nem hiszik, hogy az utódja jobb lesz.
Theresa May lemondott, mi pedig kint voltunk Londonban, és egyből körbekérdeztünk a városban. Sokan örültek neki, de nem hiszik, hogy az utódja jobb lesz.
May legesélyesebb utódjelöltje szerint Nagy-Britannia mindenképpen kilép az EU-ból, akár egyezség nélkül is.
Természetesen indul a toryk vezetéséért.
Összefogtak az EP-választásra a Munkáspártból és a konzervatívoktól kilépett brit képviselők.
Theresa May hivatala megköszönte eddigi munkáját, és visszautasította egy újabb referendum kiírását.
Az ex-külügyminiszter saját exkollégáinak ment neki. Szerinte nem kellene szoros kapcsolatban maradni az EU-val.
Theresa May most már azt akarja, hogy az EU is tegyen javaslatokat a brit kilépés feltételeire.
A július első hetében elfogadott javaslatok szorosabbra fűzik az EU viszonyát Nagy-Britanniával.
A volt külügyminiszter nem kér bocsánatot a kijelentései miatt, ezért panaszt tettek ellene.
Boris Johnson brit ex-külügyminiszter kissé túltolta, de talán éppen ez volt a célja.
A volt külügyminiszter élesen bírálta a lemondása után kidolgozott javaslatcsomagot.
Jeremy Hunt miniszterelnökségre is volt már esélyes, most neki kellene végigcsinálni a Brexitet.
24 órán belül a harmadik lemondás a brit kormányban.
Boris Johnson brit külügyminiszter szerint Moszkva cselekedetei ezt indokolták.
Boris Johnson émelyítőnek nevezte a gondolatot, hogy Putyin egy ilyen esemény fényében sütkérezik majd.
A brit külügyminiszter gyökerei a legismertebb svájci múmiáig nyúlnak vissza.
A brit-iráni Nazanin Zaghari-Ratcliffe ötéves börtönbüntetést kapott Iránban.
Kölcsönös engedményekkel végre megállapodtak a három fő kérdésről, így haladhatnak tovább, de a neheze még csak most jön.
A britek már „nagy kompromisszumokat kötöttek”, mondta a londoni kormány brexit-ügyi államtitkára az Eurológusnak adott exkluzív interjújában.
A brit külügyminiszter még az idén Iránba utazik, hogy megpróbálja rendezni a helyzetet.
Elakadhatnak a brexit-tárgyalások.
A londoni kormány többek között Magyarországnak is segélyt adhat, hogy segítse a brexit-tárgyalásokon.
A brexit miatt sokan rárepülnének új kereskedelmi megállapodásokkal a meggyengülő országra.
A brit miniszterelnök telefonon győzködte Angela Merkelt: tartani akarja a Brexit-menetrendet.
Obamával és Merkellel is beszélt telefonon az új brit miniszterelnök, akinek összeállt a kormánya.
Élő adásban tudta meg, hogy Boris Johnson az új brit külügyminiszter. Lehet, hogy Johnson már bánja, amiért nemrég gúnyverset írt a kecskével háló török államfőről?
Michael Grove felesége Boris Johnson népszerűtlenségéről ír, férjét alkudozásra buzdítja.
A Brexit egy gigantikus méretű középső ujj a liberális elit felé, akik csak prolizni és idiótázni tudnak, most meg legszívesebben elszakadnának a néptől: elitellenesség, populizmus és közöny - mintha csak itthon lennénk.
A Brexit-népszavazás után Cameron kínos pillanatokat él át Brüsszelben, miközben már kezdődik az utódlásáért folyó harc. A Munkáspártban össztűz zúdult a pártelnökre, a skótok keresik az utat az EU felé.
A Brexit-párti volt polgármester szerint nem csorbulnak a külföldiek jogai a kilépés után sem.
Mintha a UKIP vezetője és szövetségese, Boris Johnson sem kívánta volna annyra a győzelmet.
Nemsokára szavaznak a britek, hogy kilépjenek-e az EU-ból. Akármelyik fél nyeri a kampányt, a józan ész veszített.
Boris Johnson bedobta a végső érvet az EU-ból való kilépés mellett.
A civilben író Boris Johnsonnak egyetlen szóval sikerült elrontania az amerikai elnöknek címzett cikkét.
Hiába figyelmeztette David Cameron, Boris Johnson végül a kilépés mellett kampányol majd.
A konzervatívok szerint a főváros csak így tarthat lépést a növekedéssel.
"Nem tudjuk visszacsinálni az internetet"-mondta el a problémáról a főpolgármester.
Párizs, San Francisco és Brüsszel után akár Londonban is bevezethetik az új szabályozást.
London polgármestere szerint az Iszlám Állam mellett harcolóknak rossz a kapcsolatuk a nőkkel.
A szegények hülyék, mondta Boris Johnson, majd bevállalt egy élő IQ-tesztet. Hiba volt.
Boris Johnson londoni polgármester is köztük van. A konzervatívokat megosztja az új csoport célja.
A különc londoni polgármesterrel nyaralnának a britek. Obama lenyomta Romney-t a felmérésben.
Boris Johnson percekig csüngött egy drótkötélen, ezzel van tele a net, London vezetőjéből mém lett.
Johnson az Oxfordi Egyetemen tanult klasszikus tudományokat, Dr. Armand D'Angour ódáját választották.
Az olimpiai faluban ingyenes a telefonálás, a fodrász, ötezres az étkező, 150 ezer óvszer is van.
Végül csak a másodlagos szavazatokkal tudott nyerni a vicces hajú, konzervatív Boris Johnson Vörös Ken ellen.
A szélfútta hajú Boris Johnson kifakadt a liftben, munkáspárti ellenfele olyan egészséges, hogy orvosa ettől szinte elélvezett. Szórakoztatóan alakult a londoni polgármester-választás.
London polgármestere elveszi az ingyenes utazási jogot azoktól, akik nem adják át helyüket.
150 nap múlva kezdődik az olimpia Londonban, a polgármester a kulturális programokra hívta fel a figyelmet.
Kiélezett helyzetben a büféből visszaérkező Boris Johnsonra egy percet kellett várni a döntő szettben.
A 2012-es londoni játékokra sorsolják a belépőket, olimpiai bajnokok rokonai is jegy nélkül maradtak.
London polgármestere elkergette a filmrendezőt vascsővel fenyegető lánybandát.
Boris Johnson rosszul lépett a gázlón, és mellkasig merült a vízben.