Ellopott választást emlegetett, 1,3 milliárd dollárra perlik Trump ügyvédjét
Rudy Giuliani szerintük példátlan kárt okozott a választási szavazógépeket üzemeltető cégnek.
Rudy Giuliani szerintük példátlan kárt okozott a választási szavazógépeket üzemeltető cégnek.
A Jobbik elnöke szerint legkésőbb október 23-ára meglesz a közös ellenzéki jelölt.
Összegyűjtöttük azokat a választókerületeket, ahol már lehet tudni, kik jelentkeztek be 2022-re.
A konzervatív Marcelo Rebelo de Souza a szavazatok több, mint hatvan százalékát szerezte meg.
Kétkörös választás döntött arról, hogy ki legyen a párt új vezére.
A miniszterelnök hétfő déltől a képviselőházban, kedd reggeltől pedig a szenátusban kér támogatást kormányzása folytatásához.
Júniusban alapították, végül november elején jegyezték be a Normális Élet Pártját.
A Momentum elkezdte bemutatni a jelöltjeit, és máris van „ütközés” az ellenzéki pártok között.
A párt etikai bizottsága előtt szeretné tisztázni magát.
A Fidesz alelnöke szerint a baloldal mindvégig a koronavírusnak szurkolt, miközben a kormány mindent megtesz az emberéletek védelme érdekében.
Lemondani továbbra sem akar.
Az angolna a harmadik, a fürge cselle pedig a második lett.
A házelnök szerint külföldi erők „mindent, meg még azon túl is” meg fognak tenni az Orbán-kormány megbuktatására.
Megvan a programja is.
A legfelsőbb bíróság felszólította az államfőt, hogy jelölje ki az új választások napját.
Nem fogadták el határidőre a költségvetést, a végső szavazáson előkerültek a parkolóban és könyvtárban bujkáló képviselők is.
A főpolgármester az RTL Klubnak azt mondta: aki a jövőben átveszi az országot ilyen körülmények között, nagyon nagy terhet vesz a hátára.
A párt alaptörvény-módosító javaslatot nyújtott be erről.
Kolumbia nem ismeri el a választások eredményét.
Azt kérték, hogy a bíróság érvénytelenítse az államban leadott 2,5 millió levélszavazatot.
A szavazatok ismételt újraszámlálása is a megválasztott elnök győzelmét eredményezte.
Ellenzéki bojkott mellett 31 százalékos részvétellel győzött a szocialista államfő pártja a parlamenti választáson.
Marosvásárhely újonnan megválasztott polgármestere értékeli a romániai választásokat.
A klasszikus populistákat és a szoftnacionalistákat kiejtették a törvényhozásból.
A meglepetések parlamenti választása zajlott Romániában. A magyarságnak a következő négy évben is lesz törvényhozási képviselete.
Magyar nyelvű üzenetben kért választókat, hogy szavazzanak az RMDSZ-re.
Georgia államban sorsdöntő szenátorválasztást tartanak.
A hétvégén helyi idő szerint reggel 7 és 21 óra között lehet szavazni.
Így biztosítják a biztonságos hazajutást a késő este szavazóknak.
Ha a magyarok részvétele alacsony lesz, erős képviselet nélkül maradunk.
Elsöprő fölénnyel szerezte meg az elsőséget.
Hogyan lehet hitelesen győzelemről beszélni olyan szereplőkkel, akik tíz év alatt három kétharmadot hoztak össze a Fidesznek? – teszi fel a kérdést.
Egy év alatt 7 százalékot javított a miniszterelnök.
Békések, pedig Lukasenkót nem lehet demokratikusan elmozdítani.
A Népszava szerint a választásokig nem vállalja be a konfliktusokat a kormány.
Maia Sandu nyert a második fordulóban, Putyin ideges lesz.
A két jelölt, Maia Sandu és Igor Dodon dolgozott már együtt is, mégpedig akkor, amikor az ország királycsinálóját kellett száműzni.
A választási bizottság szerint a rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség kampányszlogenje lejárató szándékú.
Pártlistát az a párt állíthat, amely legalább kilenc megyében és a fővárosban legalább ötven egyéni választókerületben önálló jelöltet állított.
Meglepő módon nem akar új választásokat kiírni Alekszandr Lukasenko.
A dunamelléki egyházkerületi választáson két jelölt indult.
Erről Magyarics Tamás Amerika-szakértő beszélt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Igor Dodon, az oroszbarát leköszönő elnök kevesebb mint három százalékkal maradt alul az első fordulóban.
Az ellenzék szavazatvásárlást és megfélemlítést emleget, az EBESZ nemzetközi megfigyelői szerint szabályos volt a lebonyolítás.
Az eddigi részeredmények alapján a Georgiai Álom kormánypárt szerezte meg a szavazatok felét, az ellenzék csalásról beszél.
Az októberi felmérés szerint 71 százalék biztosan elmenne szavazni, ha most vasárnap lennének a választások.
A jelölt már megvan, de csak jövőre fogják megnevezni.
Az USA-ban már a választás napját megelőzően, előre le lehet adni szavazatokat.
A nyolcvanas évek szovjetellenes függetlenségi mozgalmából kisarjadt Haza Szövetség koalíciós kormányzásra készülhet.
December 6-án tartanak parlamenti választásokat Romániában.
Tóth Ádám független jelölt kérte az eredmény megsemmisítését, de nem tudta igazolni, hogy csoportosan viszik a fideszes szavazókat a választásra.
Tóth Ádám független jelölt bűncselekményt gyanít.
Viszont összeadódnak a szavazatok – vonta le a következtetést a szerencsi időközi választás alapján a politológus.
Az Országgyűlésben 135 képviselő szavazott mellette, 26 ellene.
Luis Arce az érvényes szavazatok 52,4 százalékát szerezte meg.
A jelenlegi miniszterelnök, Jacinda Arden olyan népszerű, mint egy rocksztár.
Már több településvezetővel is egyeztetett a Magyar Falu programról az édesapja örökségét továbbvinni tervező képviselőnő.
Rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentette az utódát a kerületet megrengető pedofilügyben.