Ausztriában terjednek a mutáns vírusok
A megbetegedések több mint felét a koronavírus új változatai okozzák.
A megbetegedések több mint felét a koronavírus új változatai okozzák.
A Szputnyik V továbbra is engedélyezésre vár az Európai Gyógyszerügynökségnél (EMA).
Elsősorban olyanok igényelhetik az új támogatást, akik a válság miatt vesztették el munkájukat, vagy kényszerültek félállásban dolgozni.
A 39 éves szakember először láthat el vezetőedzői feladatokat.
Rudolf Anschober egészségügyi miniszter több fórumon is kockázatosnak nevezte a húsvétig tartó időszakot.
2021-ben összesen 31,5 millió eurót különítettek el erre a célra.
A különféle jégvariánsok olvadáspontja között akár több száz Celsius-foknyi különbség is lehet.
Hét hónap után is stabilan jelen vannak az antitestek a szervezetben.
A szlovák kormány az uniós tagállamok segítségét kérte a koronavírus elleni küzdelemben.
Az osztrák védelmi tárca vizsgálja, konkrétan milyen segítségre és hány katonára lenne szükség.
A védelmi minisztérium szóvivője szerint a katonák nem ilyenek.
Az Ausztria által bevezetett szigorúbb szabályok idézték elő a helyzetet.
Sebastian Kurz kancellár csak húsvét körül lát esélyt a lazításra.
A nő százhuszonötezer euróra tart igényt.
Gernot Brümel azt állítja, hogy nem fogadott el semmilyen adományt.
Az ellenzék Gernot Blümel lemondását követeli.
Ezzel párhuzamosan országhatáron belül lazítanak.
A Modernától és a Valnevától rendeltek.
Tirolt péntektől kezdve csak negatív teszt birtokában lehet elhagyni.
293 esetben kimutatták a dél-afrikai variánst.
A belügyminiszter szerint meg kell akadályozni a nem létfontosságú utazásokat.
Sebastian Kurz osztrák kancellár szerint fontosabb a vakcina, mint a geopolitika.
Az elmúlt 24 órában 1388 fertőzöttet és 37 halálesetet regisztráltak.
Az új osztrák szabályozás az ingázó magyaroknak is meglehetősen kemény feltételeket szab.
A rendőrség még vizsgálja, mi történhetett.
Előre egyeztetett időpontfoglalással összesen hét helyen van lehetőség díjmentes teszt elvégzésére.
Jövő héttel jönnek az enyhítések – jelentette be Sebastian Kurz.
Az iskolai és a részleges kereskeldemi nyitás van napirenden a hétvégi tüntetések után.
Bolhapiacokon, replikákkal kereskedő boltokban és fémdetektor segítségével jutott hozzá gyűjteménye darabjaihoz.
A töredékes szerzeményt Cso Szong-dzsin dél-koreai zongoraművész adta elő a salzburgi Mozarteum nagytermében.
Egy hiba miatt 50 előjegyzett ember nem kapta meg végül az oltást Bécsben.
Amerikában a sebészi és textilmaszk kombinációja hódít.
A következő két iskolai félévben összesen 200 millió euró áll majd rendelkezésre.
A svéd–brit gyártó nem tudja leszállítani az első negyedévre ígért vakcinamennyiséget.
Ha a kormány járványügyi intézkedései az osztrák mintát követik, ahogy Orbán Viktor mondta, akkor itthon is változhatnak a védekezési szabályok.
Az alkancellár az állam felelősségét hangsúlyozta.
Mint mondta, minden hét számít, hogy emberéleteket és munkahelyeket mentsünk meg.
A kancellár megígérte, hogy az AstraZeneca vakcinájával fogja beoltatni magát.
Ausztriában 20 százalékos oltóanyag-kiesést jelent januárban a Pfizer−BioNTech vakcina beszállítása körüli késlekedés.
A kancellár bejelentette, hogy február 8-ig semmiképp nem enyhítenek.
Karácsony óta ez a harmadik lezárás a koronavírus miatt, január 18-ig nem is lehet számítani enyhítésre.
Az asteracanthusok a dinoszauruszokkal egy időben haltak ki.
Amíg nem csitul a járvány, marad a szigor.
Az alsó tagozatok kivételével mindenütt kötelező lesz a maszkviselés.
Pénteken lép hatályba az új rendelet, ennek megjelenése után teszik közzé a regisztrációhoz szükséges linket.
Az első oltást eddig 53 ezer ember kapta meg.
A MedUni Wien matematikai modellje a beteg kórházban rendelkezésre álló adataiból azonosítja azt, akinek nem fog rosszabodni az állapota.
A magáncsődök átlagos hiánya 141 ezer euróra emelkedett tavaly.
Christine Aschbacher volt család- és munkaügyi minisztert azzal vádolták meg, hogy doktori disszertációjának egy részét valahonnan kimásolta.
Sokan már tavaly elveszítették munkájukat, idén pedig még el sem kezdhették.
Christine Aschbacher az ellenségességgel és a felfokozott politikai hangulattal indokolta a döntést.
Tesztoffenzívát terveznek az osztrák iskolákban.
A két országban nagyon megugrott a koronavírus-megbetegedések száma.
Ötezer eurós pénzbűntetés és jogosítványelvétel is lehet a száguldozásból.
Az osztrák kancellár azt mondta, a rendelkezésre álló készleteket azonnal szét kell osztani, és amilyen gyorsan csak lehet, oltani kell.
Ausztriában az elmúlt napon 1642 embernél igazoltak koronavírus-fertőzést, és 33 ember halt meg a járvány miatt.
Az idősotthonokban országszerte január 12-én kezdődnek az oltások.