Afrikával erősítené meg kapcsolatait az Egyesült Államok
A pontos időpont még nem ismert.
A pontos időpont még nem ismert.
A Nyugat-afrikai Iszlám Állam terrorszervezet a hadsereg öt tagját ölte meg.
A veszélyeztetett állatot a pikkelyei és a húsa miatt vadásszák illegálisan.
Több tucat munkás rekedhetett a romok alatt.
Fegyveres támadók robbantották be a börtön falát.
A Nyugat-Afrikai Iszlám Állam több vezetőjét is likvidálta a hadsereg.
A hadsereg több mint ötven emberrel végzett.
Több mint ötven napi fogság után lettek szabadok a túszok, akik közül 17 éhen halt a fogságban.
Egy nigériai hiénaember Afolabi Sotunde képriportjában.
A tűzharcban egy rendőr meghalt, a rabokat keresik.
A Boko Haram terrorszervezet két magas rangú tagját fogta el a nigériai hadsereg.
Tizenhárom embert meggyilkoltak, 10 embert elraboltak.
Nigériában hiába tiltják, mégis a második legnagyobb bitcoin-piac a világon.
Többek között tíz nigériaitól vonták meg az indulási jogot.
A pénzt lefoglalták a bűnözők, a szülők kezdik feladni a reményt.
Veszélyes méreteket öltött Afrika legnépesebb államában az emberrablás.
Kilenc éve még 83 pont volt a két csapat között a különbség.
Legalább harmincöt falusival végeztek marhatolvajok Nigériában.
Rossz az, aki rosszra gondol?
Kiderült, hogy a Boko Haram legalább egy csoportja hűséget esküdött riválisának, hetekkel azután, hogy a a vezetőjük meghalt.
Sok olyan országban, ahol igyekeznek korlátozni a demokratikus jogokat, megpróbálják ellenőrizni vagy betiltani a közösségi médiát is.
Bakura Modu szerint elődjét egy rivális csoport, az ISWAP vezetője ölette meg.
Gépjárművel hajtottak be a falvakba és sorozattüzet adtak le a lakosokra.
Milyen jogon akarják eldönteni, hogy ki a jó és ki a gonosz? – tette fel a kérdést a volt elnök.
Öt napig bujkált az ellenségei elől.
A támadók motorkerékpárral érkeztek a magániskolához és válogatás nélkül lőni kezdtek.
A most elengedett diákokat és oktatókat áprilisban rabolták el a Greenfield Egyetemről.
Lehet, hogy a világbajnokságon már az afrikai nemzetet erősíti.
A hajótest kettétört, eddig csak huszonkét túlélőt és egy holttestet sikerült felszínre hozni.
Az 54 éves katonatisztet január 26-án nevezték ki a hadsereg vezetői posztjára.
Nők és gyermekek is vannak az áldozatok között.
Egy volt szomszédja akarta korrumpálni, akit aztán a volt rendőr megkért, hogy segítsen neki megszerezni a nigériai örökségét.
December óta 730 gyermeket és tinédzsert raboltak el.
Ötmillió gyermek iskoláztatása van veszélyben.
A hamisított és az előírásoknak nem megfelelő termékek káros kihatással vannak a vesékre és más létfontosságú szervekre.
Egyetlen csoport sem vállalta még a felelősséget a támadásért.
Az országban romlik a közbiztonság, elharapózott a szervezett erőszak.
Algériában már tizenhárom esetben azonosították az új kórokozót.
Bűnbánó bűnözők segítették kiszabadulásukat.
A gyerekeket múlt szerdán hurcolták el.
Ez már a második ilyen támadás rövid időn belül.
Mindegyik utas életét vesztette.
A fővárostól 600 kilométerre északra található Kagara egyik iskoláját kedd este támadták meg.
A nigériai Ngozi Okonjo-Iweala az új főigazgató.
A megállapodás szerint 20-50 pécsi repülő szolgálja majd a nyugat-afrikai ország légierejét.
Az 53 éves Moses Chikwét, Owerri egyházmegye segédpüspökét sofőrjével együtt ismeretlen tettesek vasárnap este hurcolták magukkal.
A támadás miatt fokozott biztonsági intézkedéseket rendeltek el az ország minden iskolájában.
December 11-én este fegyveres támadók hatoltak be a tanintézet területére, s nyitottak tüzet, amikor a diákok már aludtak.
Az Angolától Szenegálig elnyúló, közel 2,35 millió négyzetkilométeres Guineai-öböl jelenleg a világ legveszélyesebb térsége a hajók számára.
Legalább negyvenhárom áldozata van a iszlamista terrorszervezet újabb vérengzésének.
Nem ez az első eset, hogy egyházi épületekre támadnak.
Szabályos ostrom volt.
15 hónapon keresztül tartotta fogva a nőt a férfi, akihez időközben feleségül is ment. Eközben 48 ezer dollárt rabolt el tőle.
A támadás Nigéria északnyugati részén történt.
A nigériai hadsereg végzett 12 terroristával a kiszabadítási hadművelet közben.
A rendőrség elfogta a Budapesten át Nyugat-Európába szállító nemzetközi csoport tagjait.
Négy ország koalíciós csapatai megsemmisítették a Boko Haram több bázisát és raktárát.
Egy helyi lázadás és fegyveres bandák tevékenysége miatt százak vesztették életüket Nigéria északi részén.
Elfogásakor 30 millió forint készpénzt és kokaint is találtak a VII. kerületi lakásban.