
Több mint nyolcvannapos éhségsztrájk után meghalt az Iszlám Dzsihád egyik vezetője
Kader Adnan bebörtönzése alatt megtagadta az orvosi vizsgálatot és a kezeléseket.
Kader Adnan bebörtönzése alatt megtagadta az orvosi vizsgálatot és a kezeléseket.
Pár héttel a választások előtt.
Dán állampolgárságától is megfosztották.
Körülbelül húsz fogvatartottnak sikerült kimenekülnie.
Letartóztatásához egy rendőrségi bejelentés vezetett.
Feszült időszakban sértegetik a török elnököt.
Egy orosz fővárosi bíróság március 21-én minősítette szélsőségesnek az anyavállalatot, és tiltotta be a két közösségimédia-szolgáltatót.
Az eljárásban kilenc gyanúsított áll a bírák elé.
A helyi hatóságoknak hat terroristát sikerült elfogniuk.
A Vaskupola a gázai rakéták 97 százalékát hatástalanította.
Őrizetbe vették az Iszlám Állam terrorszervezet egyik követőjét.
A két fél oda-vissza támadásokat indít.
Ali bosszút esküdött, mert a brit légierő csapást mért a szírekre.
A merényletet egy étteremben követték el.
A Hamász szóvivője haragosan reagált a döntésre, bűncselekménynek nevezte.
Van közöttük gyermekvédelmi szervezet és palesztinellenes jogsértéseket dokumentáló szervezet is.
Az amerikaiak szerint ez megzavarhatja a terrorszervezetet.
Az áldozatok között 14 gyermek is van.
Bakura Modu szerint elődjét egy rivális csoport, az ISWAP vezetője ölette meg.
Apa és fia nem azonosult a terroristák radikális ideológiájával, célszerűségből csatlakoztak az iszlamistákhoz.
Szerintük sosem a fehér felsőbbrendűség hirdetéséről szólt a Fehér Ház ostromában is tevékeny csoport.
Erdogan egyúttal azt is mondta, hogy a közösségi médiafelületek egytől egyig felelősek a tizenhárom török állampolgár „aljas kivégzéséért”.
Nem is akármilyen.
Épp, mint Amerikában Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke.
A rettegett szomáliai as-Sabáb éjjel-nappal hívható telefonügyeletet is tart.
Az Orosz Birodalmi Mozgalom került fel a listára.
Az afgán titkosszolgálat a terrorszervezet két magas rangú parancsnokát is foglyul ejtette.
Trump átminősítené a bűnszervezeteket, a lépéssel Mexikót is felbőszítette.
Ahogy sejteni lehetett egy bizonyos Abi Ibrahim al-Hasemi al-Kurasi lesz a terrorszervezet új vezetője.
Az amerikai elnök Twitterre írta ki, hogy ezzel könnyíthetné a rendőrség munkáját.
Az ETA egykori vezetőjét 2002 óta körözték.
Az iráni kormány válaszolt arra az amerikai döntésre, ami a Forradalmi Gárdát külföldi terrorszervezetté nyilvánította.
Baghúz az utolsó lakott terület, amely az Iszlám Állam ellenőrzése alá tartozik.
Az ügyészség cáfolta a Magyar Idők hírét.
A férfi és a nő 2010 és '14 között végzett logisztikai tevékenységet és kapott kiképzést a gyanú szerint.
70 harcostársával együtt tették le a fegyvert.
2015 óta büntethető az, akit elkapnak miközben terroristákhoz tart, most az első ítélet is megvan.
A terrorista felrobbantotta magát, miután a tunéziai biztonsági erők meglőtték egy razzián.
Szíriába készülő fiatalok igazolványait vonták be Belgiumban.
Hakan Sükür ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Azt állította, csak szakács volt Szíriában. Nem hittek neki.
Az iszlamista terrorszervezet válsághelyzetbe sodorta a nyugat-afrikai régiót.
Jemenben újra beindult a terrorizmus elleni küzdelem, de itt az ellenfél a mindent túlélő al-Kaida. A terroristáknak a polgárháborúban lett egy saját emírsége, ahonnan olajpénzből fogadott venezuelai zsoldosok próbálják őket kifüstölni.
Az al-Shabaab terrorszervezetből vált ki pár száz tag, gyakoribbá válhatnak a támadások.
A TEK szerint terrorista fedőszervezet tagja, de az egy 150 országban működő, 80 millió taggal rendelkező apolitikus közösség.
A nigériai hadsereg kezd úrrá lenni a helyzeten a terrorszervezet elleni harcban.
Az iszlámellenes terrorszervezet a közeljövőben akart robbantani.
60 elrabolt nő is megmenekült a Boko Haram táborából Nigériában.
Egy titkos ügynök sejknek adta ki magát, rávette, hogy robbantson, amikor robbantani akart, elkapták.
Azt mondja, egy hónapon belül mindent visszafoglalhatnak a terrorszervezettől, ami két hete még brutális merényleteket hajtott végre.
Kihallgattak egy 26 éves férfit.
Nem küld katonákat Irakba, de az USA rendelkezésére bocsátja egyik légitámaszpontját.
Legalábbis ezt állítja az orosz állami tévé. Donyeck és Luhansz olyan mint az egész al-Kaida?