Munkatáborba száműzhették az észak-koreai hadsereg két tisztjét
Tiszteletlenek voltak a Koreai Munkapárttal.
Tiszteletlenek voltak a Koreai Munkapárttal.
Újabb szankciók jönnek Phenjan atomprogramja miatt.
A tengeralattjáróról indítható rakétáik fejlesztésére utalnak az új képek.
Kész esettanulmányt adott a férfi bélrendszere a diktatúra egészségügyi- és agrárrendszeréről.
Műholdfelvételeken tűnt fel egy gyanús nyomáskiegyenlítő test.
Kétéves börtönt is kaphat, aki megszegi a tilalmat.
Az elnök az ázsiai útja után összegzett. Szerinte Amerika megítélése soha nem volt ilyen jó.
Jobb, ha tudja, hogy az észak-koreaiak szerint ő egy halálra ítélt ocsmány bűnöző, írta a lap.
A szökevényt saját katonatársai lőtték meg, de sikerölt átérnie a dél-koreai oldalra.
Pedig ő sosem mondaná rá, hogy kicsi és kövér. De azért annyira nem haragszik, lehet, hogy egy nap még barátok is lehetnek.
A Pekingben tárgyaló elnök azt kérte, hogy Kína szakítsa meg pénzügyi kapcsolatait a sztálinista állammal.
Vagy nem. Hiába virágzik az észak-koreai dezertőrhorror-ipar, még mindig semmit nem tudunk arról, mi folyik odaát.
Az amerikai elnök a dél-koreai parlamentből üzent.
A dél-koreai látogatásra érkezett amerikai elnök nem árulta el, pontosan mire alapozza ezt.
Az indonéz és vietnami vádlottak védői szerint az észak-koreaiak találták ki az egészet.
Pentagon: az észak-koreai nukleáris fegyvereket mélyen a föld alá rejtették el, nincs más megoldás.
A koreai súlyemelők tarolhattak volna a vb-n, de végül be sem neveztek az amerikai versenyre.
Ez nem meglepő fordulat, ugyanis Észak-Korea nem szokta elismerni, ha súlyos baleset történik az országban.
Egy japán hírügynökség szerint 100 ember rekedt egy alagútban, és velük együtt a mentésükre küldött másik 100 ember is meghalhatott.
Kedvenc atomrobbantós helyszínükön 100 méteres hasadás keletkezett a hegyoldalban.
A gyárba elkísérte felesége és nővére is.
A brit kormány szerint Phenjannak köszönhető, hogy a WannaCry zsarolóvírus számítógépek százezreit fertőzte meg.
Ezt az alapigazságot most egy dél-koreai halászhajó legénysége tanulhatta meg.
Egy légköri atomrobbanás elektromágneses impulzusai megbéníthatnák a kritikus infrastruktúrát, és kitörne az éhínség.
Észak-Korea miatt készül a manga képregény. A kézikönyv nehezen volt érthető.
Ha közelebb juthatnak a célponthoz, könnyebb lenne csapást mérni Amerikára. De sikerülhet?
Brexit, migráció, digitális piac, kül és biztonságpolitika – ezek a csütörtök délután kezdődő és péntekig tartó Európai Tanács ülésének, a tagországok kormányfői tanácskozásának legfőbb témái.
A volt elnökjelölt veszélyesnek és rövidlátónak nevezte Trump politikáját.
Ez volt Észak-Korea reakciója az amerikai felvetésre, miszerint mégse kéne hagyni, hogy a fegyverek döntsenek.
Putyn kihirdette, amit az ENSZ-ben korábban megszavazott.
Észak-Koreában rakétákat szállítanak, és közelít amerikai haditengerészet erődemonstrációja.
Most nem atomrobbantás okozta, de a korábbi kísérletek megváltoztatták a talaj szerkezetét.
Hekkerek hozzájutottak egyebek mellett Kim Dzsongun megölésének tervéhez, illetve az USÁ-t is érintő haditervekhez.
A hajók tiltott árukat szállítottak Észak-Koreának.
A nőről eddig annyit lehetett tudni, hogy ő szervezte Kim nyilvános szerepléseit.
De hogy mi, azt nem árulta el. Kim Dzsongun megvédte az atomfegyverprogramot, hamarosan folytathatják a fegyverkísérleteket.
A katonai hekkerek például felfoghatatlanul nagy károkat tudnának okozni. Sokatmondó, hogy Kim Dzsongun mégsem veti be őket, helyette atomrakétákkal bohóckodik és Trumppal szájkaratézik.
Az elnök a katonai vezetőkkel Iránról és Észak-Koreáról tárgyalt. Katonai megoldásokat kért.
Szöul komplett gyárakat hagyott hátra 2016-ban északi területen, azokat foglalták most el.
Eddig csak Kínán keresztül kaptak netet. Nehezebb lesz nyomást így gyakorolni Kim Dzsongunra.
Kilenc országot kidobtak az anaheimi vb-ről, Észak-Korea lett a legnagyobb favorit.
Ők mérgezték meg az észak-koreai diktátor féltestvérét, de állítják: átverték őket.
"Takarékoskodj az energiáddal, Rex!" – üzente az elnök a Kínában tárgyaló külügyminiszterének.
Róma ugyanakkor nem szakítja meg a diplomáciai kapcsolatot a diktatúrával.
Rex Tillerson külügyminiszter szerint a helyzet nem olyan sötét, és vizsgálják a tárgyalások lehetőségét Kim Dzsongunnal.
A halottkémi jelentés szerint vér- és oxigénhiány okozta a halálát, amit egy korábbi, ismeretlen sérülés okozhatott.
Horrorisztikus részletekről mesélnek az Észak-Koreában módszeresen halálra kínzott amerikai egyetemista szülei.
26 észak-koreai állampolgár esetleges tulajdonát vagy résztulajdonát pedig zárolják az Államokban.
A szolgáltatás Észak-Korea több részén is elérhető, annak ellenére, hogy zavarják az adást.
Putyin korábban azt mondta, nem küld katonákat a térségbe.
Le fogják lőni az amerikai gépeket, amelyek közel repülnek a légterükhöz, ígéri a külügyminiszter.
Bővült az eddig hat muzulmán országra érvényes elnöki rendelet.
Az erődemonstrációval azt akarták megmutatni, hogy bármilyen fenyegetésre van válaszuk.
De valószínűleg most nem robbanás okozta.
Már ha fáj bármi miatt.
Eddig személyesen még nem sértegette őt, most viszont belekezdett. Ebben erős, prostizott, stricizett, moslékozott már le politikusokat.
Az olimpiába is belekeverték az atomkérdést.
Trump új szankciókat sózott Észak-Koreára, és a kínai központi bank is elköteleződött a szankciók mellett.
Az amerikai elnök korábban azt mondta, teljesen elpusztíthatja Észak-Koreát.