390 találat az Indexről, és 74 a környékéről.
Több templomban tűz ütött ki Új-Zélandon, gyújtogatás történhetett
Nem ez az első ilyet eset Új-Zélandon.
Több tízezren tüntettek az őslakosok jogaiért Új-Zéland fővárosában
A tüntetést egy 9 napos menetelés (maori nyelven hikoi) előzte meg.

Kettétépett egy törvényjavaslatot, majd táncba kezdett egy képviselő az új-zélandi parlamentben
Tiltakozását fejezte ki ezzel.
Évek óta nem látták őket, most felbukkant a vadonban bujkáló szökevény család
Most először sikerült a gyerekeivel együtt levideózni az apát.

Nagy Márton Magyarország és Új-Zéland turisztikai kapcsolatáról egyeztetett
Egyre több látogató érkezik a szigetországból.

A vérfürdővel végződő mentőakció után jött a váratlan fordulat
Elszakadásért küzdő pápua fegyveresek rejtegették 19 hónapig a dzsungel mélyén a pilótát.
Meghalt egy 3 éves kisfiú Új-Zélandon, miután az apja lefektette aludni
A gyermek szülei azon dolgoznak, hogy ne forduljon elő ugyanez még egyszer.

Nagyon benézte ez az ország, hatszorosára drágult az áram
Ez egy intő jel lehet még Magyarországnak is.

Meghalt Új-Zéland királya
Tuheita a minap még uralkodásának 18. évfordulóját ünnepelte.

Légi járatokat töröltek egy vulkánkitörés miatt Új-Zélandon
A vulkáni füstben lévő hamu veszélyt jelent a repülőgépekre, mert beszívódik a motorokba.

Kim Dotcomot, a Megaupload fájlmegosztó vezérét kiadják az Egyesült Államoknak
„Amerikai gyarmatnak” nevezte országát a hírre reagálva.
Halálos cukorkát osztottak ki véletlenül a rászorulóknak Új-Zélandon
A metamfetamint fogyasztók szokásos adagjának 300-szorosát tartalmazták az új-zélandi csomagok.

Meggyilkoltak egy új-zélandi pilótát az indonéz felkelők
Másfél éve történt hasonló incidens.

Több, mint 200 ezer embert bántalmaztak Új-Zélandon az egyházi és kórházi ellátásban
A kompenzáció milliárdos nagyságrendű lehet.

III. Károly lemondja programjait rákbetegsége miatt
Kímélni akarják a rákos daganat miatt szenvedő uralkodót.
Madár kerülhetett a hajtóműbe, kigyulladt egy ausztrál légitársaság gépe
A repülőn 67 utas és hatfős személyzet tartózkodott, az esetről felvétel készült.

Új-Zéland szigorítja a vízumszabályait a bevándorlási helyzet miatt
A fenntarthatatlan migráció miatt.

A világ egyik legveszélyesebb helyén rabolták el, vérfürdőbe torkollt a mentőakció
Többször is próbálták kiszabadítani, csődöt mondtak a kommandós akciók.

Fölényes sikerrel és egy világrekorddal nyitottak női pólósaink a dohai vb-n
Keszthelyi Rita öt találattal ünnepelte a csúcsot.

Több tucatnyi delfin pusztult el Új-Zéland partjainál
Néhány állatot végleg elaltattak, annyira szenvedtek.

Hősies küzdelemben kapott ki az egészségét kockáztató Babos Tímea
Nem akármilyen akaraterőről tett tanúbizonyságot a betegséggel küzdő magyar teniszező.

Új-zélandi visszakozás: a kormány mégsem korlátozza a dohánytermékek forgalmazását
A kis koalíciós partner kényszerítette rá akaratát a többségre.

Lesznek valaha a cigarettázást nem ismerő generációk?
Rengeteg ember életét menthetné meg a füstmentes törvény, csak az anyagiak ne lennének.

Tengernyi vizet találtak az óceán alatt
Új-Zéland közelében a normálisnál több víz kerül a földkéreg alá.
Bűnösnek találtak egy nőt három kislánya meggyilkolásában
Életfogytiglani börtönbüntetést kapott.

Káröröm- és gyűlöletcunami az amerikai nők kiesése nyomán
Megan Rapinoe a célkeresztben.

Újabb ország fegyverkezik a nagyhatalmak konfliktusa miatt
Kína erősen nyomul a csendes-óceáni térségben.

A FIFA elnöke teljes mellszélességgel állt ki a nők mellett, majd hatalmas öngólt rúgott
A sportvezető szavai ellentmondásba ütköztek, nem érdekli a női világbajnokság.

A FIFA elnöke megalázta a nőket
Javában zajlik a női labdarúgó-világbajnokság, innen pattant ki a botrány.

Horrorisztikus, sebekkel teli kardhalat fogtak ki a halászok
A furcsa állatról videót is készítettek.

Lehet élet a Földön kívül? Az Antarktisz jegének mélyén a válasz
Folyókat kutattak, és életet találtak.

Gólzáporos volt az első nap a női világbajnokságon
A meglepetések egyelőre elmaradtak.

Lövöldözni kezdett egy munkás egy aucklandi építkezésen, két ember meghalt
A fegyveres ámokfutása közben öten megsérültek.

Már több mint egymillió belépő elkelt a női labdarúgó-világbajnokságra
Jó úton haladunk afelé, hogy az idei legyen minden idők leglátogatottabb női vb-je.

Lovaggá ütötték Jacinda Ardernt
Hezitált, hogy elfogadja-e az elismerést.

Mérlegre kell állniuk azoknak, akik Új-Zélandon repülőre akarnak szállni
Furcsának tűnő protokollt vezetett be az Air New Zealand.

Halálos tűzeset volt egy új-zélandi szállóban, egyelőre nem tudni, hányan haltak meg
Még keresik a tűz keletkezésének okát.
Meghalt Új-Zéland legidősebb embere
Pár napja még sörözött és sztorikat mesélt.

„Nemcsak a demokráciát hozta a világra, hanem egy babát is”
A thai miniszterelnök-jelölt 36 éves, korábban pedig a pakisztáni és az új-zélandi kormányfő 37 évesen szült.

Macskaölő versenyt hirdettek gyerekeknek egy új-zélandi iskolában
Az állatok túl sok védett madarat ölnek meg.

Újabb ország üzen hadat a TikToknak
Többen is léptek már hasonlót.

Meghalt a világ első nyíltan transznemű parlamenti képviselője
Georgina Beyer 65 éves volt.

Furcsa és csodálatos helyek gyűjteménye a Google Street View-n
Végtelen nevű maori domb, repülő csészealj a pályaudvar felett és magyar csendélet, amire nem vagyunk büszkék.
Új-Zélandon kihirdették a veszélyhelyzetet a heves esőzések nyomán
Ez a harmadik alkalom az ország történetében, hogy erre a lépésre szánták el magukat.

Ha Új-Zélandon sétál, bármikor a fejére eshet egy lámpa
Életveszélyes.

Gabrielle nagy pusztítást végezhet – új szubtrópusi ciklon jelent meg
Az áradások miatt már százakat lakoltattak ki Aucklandben és környékén.

Az utolsó pillanatban fújták le Elton John koncertjét
A felhőszakadás okozta áradások miatt rendkívüli állapotot hirdettek Új-Zélandon.

Beiktatták Új-Zéland új miniszterelnökét, Chris Hipkinst
Múlt héten Jacinda Ardern váratlanul lemondott.

Megnéztük, hol kötnénk ki, ha átásnánk magunkat a Föld túloldalára
Még véletlenül sem Kínában.

Megválasztotta elnökévé a leendő kormányfőt az új-zélandi Munkáspárt
Az októberi választásokig fogja vezetni az országot.


Miért mondott le most a világ egykoron legfiatalabb női kormányfője?
Az egykor nagyon népszerű Jacinda Ardern pártja szempontjából a legrosszabbkor döntött a távozásról, alig fél évvel az új-zélandi választások előtt.

Váratlanul lemondott Új-Zéland miniszterelnöke
Jacinda Ardern azt is közölte, mi a távozás oka.

Új-Zéland füstmentes ország lesz
A trafikok számát máris 90 százalékkal csökkentették.

Nemes cél érdekében elárverezik az új-zélandi kormányfő káromkodós jegyzőkönyvét
Bekapcsolva maradt a miniszterelnök asztali mikrofonja.

Új-Zéland miniszterelnöke nem vette észre, hogy bekapcsolt mikrofonnal szidalmazza a riválisát
Levélben kért bocsánatot az eset után.

Megszületett a döntés: Új-Zélandon törvény tiltja a fiatalok dohányzását
A kormány célja, hogy 2025-ig teljesen felszámolja a dohányzást az országban.

Egy magyar család Új-Zélandon maradásáért lobbiznak a helyiek
A bevándorlási hivatal elutasította a tartózkodási kérelmüket.

Már 16 évesen is szavazhatnak Új-Zélandon, levihetik a korhatárt
Alaptalanul diszkriminál a jelenlegi szabályozás a döntéshozók szerint.