Közvetlen riválisától szerződtetett futballistát a Juventus
A bajnokságban harmadik helyezett, El-győztes alakulat kulcsemberét veszíti el.
A bajnokságban harmadik helyezett, El-győztes alakulat kulcsemberét veszíti el.
A francia világklasszis támadónak 68 perc kellett első találatához új csapatában.
Félő volt, hogy sokkal nagyobb a baj.
A nemzetközi kupadöntősök csatáján az Atalanta háromszor is hátrányba került.
Bár Londonban született, mégis nigériai válogatott.
Rendkívül csábító ajánlatot kapott a 66 éves szakember.
Ademola Lookman lett a dublini finálé váratlan hőse.
26-an már biztosították helyüket az elitsorozatban.
A Bayer Leverkusen két meccsre – két döntőre – a tökéletes szezontól.
A sajtó már azt is tudni véli, hogy ki lesz az utódja.
Dusan Vlahovics kétszer talált be, az egyiket meg is adták.
A Ferencvárost kiejtő Olympiakosz és a magyar bajnok csoportellenfele játssza az Ekl-finálét.
A harmadik számú kupasorozatban a Fradi-ölő végezte ki az utolsó talpon maradt PL-csapatot.
A holland válogatott középpályást már korábban is összeboronálták a vörösökkel.
A fővárosiak pontot mentettek, de ezzel ők is lépéshátrányba kerülhetnek.
Több liverpooli sztárjátékos formahanyatlással küzd.
Keresi szeptemberi formáját válogatottunk csapatkapitánya.
Álomszerűen kezdett Bergamóban Jürgen Klopp csapata, de aztán teljesen elfogyott a lendülete.
Egy félidőt játszott a válogatott középpályása, hibája viszont végzetesnek bizonyult.
Jürgen Klopp megérdemelt vereségről, rossz mérkőzésről és fejetlenségről beszélt.
Szoboszlai Dominik egy félidőt játszott, de csodát ő sem tudott tenni.
Elhalasztották az olasz labdarúgó-bajnokság meccsét.
A győztes a Benfica–Marseille-párharc továbbjutóját kapja.
A legutóbbi hét fordulóból csak egy meccset nyert meg a rekordbajnok.
Egyszerűen nincs ellenszer a milánóiakra.
Kiküzdötte sikerét a Juventus.
A torinóiak vezetőedzője pedig rekordot döntött.
Christian Kouamé volt a violák hőse.
Lerabolták az elitet az angolok, a németek és az arabok, már az is siker, ha a legjobbak maradtak.
Már csak az orvosi vizsgálaton kell átesnie a tehetségnek.
A „vörös ördögök” a triplázó városi riválisról vennének példát.
Az Atalanta ugyanakkor lassan a BL-indulásról is lemondhat.
A Napoli lassan már akkor is bajnok, ha nem csinál semmit.
Rangadót nyert az AC Milan az olasz labdarúgó-bajnokságban.
Az Atalanta nem kegyelmezett a Salernitanának.
Január eleje óta csak a búcsúmeccsén kapott nyolc percet, de most újra a pályán.
Theo Hernández fantasztikus gólt szerzett.
A lipcseiek magyar kapusa a bajnokságban szeretne közelebb kerülni a BL-hez.
Idegenben pazar formában futballoztak a lipcseiek.
Semmi nem dőlt el a lipcseiek első negyeddöntőjén az Európa-ligában.
A magyar kapus hasznára válhatnak az üzenetek.
Az Atalanta lassan lemondhat az újabb BL-indulásról.
Gulácsi Péteréknek olasz együttes ellen kell kiharcolniuk az elődöntőbe jutást.
A védő szeptember óta nem léphetett pályára combsérülése miatt.
Egy másik viszont folytatódott.
Fantasztikus hét percet produkált a Juventus.
A rekordbajnok az ötödik helyre jött fel a sikerével.
A Roma idegenben nyert rangadót.
Fontos szerepe van a jelzésnek.
A Speziáé volt az első és az utolsó gól, mégis nagyon kikapott az Atalantától.
Egy napra betiltották az öt százaléknál erősebb alkoholos italok árusítását az esti Bajnokok Ligája-mérkőzés előtt.
A norvég tréner a három rangadó előtt reménykedve beszélt a felemelkedésről.
A rómaiak kapták, mégis ők reklamáltak, ráadásul beigazolódott a félelmük.
A katalánok negatív rekordot döntöttek, Lewandowski duplázott. Győzelemmel kezdett a címvédő is.
Néhány pillanatig úgy tűnt, a Juventus marad le a Bajnokok Ligájáról. A Milané lett az ezüstérem.
Megvan Andrea Pirlo második trófeája a torinóiak edzőjeként, a Juve nyerte az Olasz Kupát.
Hiába a 20 kapura lövés, a piros-feketék nem tudtak betalálni.
Az Atalanta döntetlenjével eldőlt a scudetto sorsa.
A legjobban fizetett játékos majd 30 millióval marad el a Juve-sztártól.
Nem történt meglepetés a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek keddi visszavágóin.