Fél lábbal az F1-ben marad a korábbi csapatához visszatérő Valtteri Bottas
A rutinjával nagy segítségére lehet régi-új kenyéradójának.
A rutinjával nagy segítségére lehet régi-új kenyéradójának.
Tavaly az F3-ban nyert, 2025-ben már a legjobbakkal versenyezhet.
Az akkumulátorok a Samsung SDI magyarországi üzemében készültek.
Néhány hete úgy festett, hogy végleg eltávolodik a száguldó cirkusz világától.
Born in Barcelona, made in Győr. Már nem csak négykarikás modelleket gyártanak.
Több száz alkalmazott gyűlt össze az utcán.
Sajátos sztrájkolás.
Michael Breme elmondta, mi a véleménye a magyar kormányról.
A kőkorszakhoz hasonlóan véget ér az olaj és a gáz korszaka is.
Jogi képviselője reagált az erről készült fotókra.
A helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
Egyedülálló lehetőségnek nevezte a váltást.
Hosszas huzavona után megszületett Győrben a bérmegállapodás. Tizenkétezren vártak erre.
Bár a Rába-parti üzem teljesítményét több tényező befolyásolta, van ok az örömre.
Érthetetlen és túlzó reakció a szakszervezet szerint a vállalat harmadik bérajánlata.
A szakszervezet elutasította a munkáltató második ajánlatát, és új követelést fogalmazott meg.
Utánajártunk, miként léphetnek be a magyarok a négykerekű istenek földjére.
A munkaadói oldal átadta újabb bérajánlatát.
A szakszervezet meghatározta az első követelési csomagját.
A sofőr alig láthatott a füsttől, azonban nem állt félre.
A győri és a kecskeméti gyár élén is váltás történt.
Hamarosan kezdődnek a bértárgyalások.
Gerd Walker: Akkumulátor nélkül nincs elektromos autó.
Az ilyen cselekedetek összeegyeztethetetlenek a vállalat és a közösség értékeivel.
1,65 ezrelék alkohol volt a sofőr vérében a baleset pillanatában.
Az egyik elnökségi tag tíz ingatlant ajándékozott a testvérének.
Teljes döbbenetet okozott a rendőrség fellépése.
71 éves volt.
Belépett a jövő kapuján az Audi. Nagy Márton elmondta, mi vár a járműiparra és a gazdaságra.
Ha tehette volna, az alvázszámot is magával viszi.
Továbbra sincs arra utaló jel, hogy a zavart külső hatások eredményezték.
Világszerte baj van a Volkswagen-csoport üzemeiben.
Beindult az őszi szezon.
A rendőrök hosszasan üldözték a száguldozó embercsempészt a főváros utcáin.
Már az utódja is megvan.
Viszonylag enyhe büntetést kapott a beismerő vallomásért cserébe.
Ez a jövő, nem kell tőle félni – mondta az Indexnek az Audi Hungaria járműgyártásért felelős igazgatósági tagja.
A sofőr segítségnyújtás nélkül hajtott tovább.
Korábban visszautasította a vádakat.
A korábbi Audi-főnököt csalással vádolják.
Átfedés a gépkocsigyártás és a könnyűzene között.
Hosszas tárgyalás után a szakszervezet elfogadta a vállalat ajánlatát.
Alfons Dintner az Indexnek: Ezek a beruházási kérdések még az idén eldőlnek.
Mozgalmas év áll az autó- és motorgyár mögött, de idén folytatódik a zöldátállás.
Aggasztónak találja a helyzetet a szakszervezet.
Mindent letarolt a német prémiumautó.
A szakszervezet aggasztónak találja a bértárgyalások folyamatának jelenlegi helyzetét.
A szakszervezet szerint nem közeledtek érdemben az álláspontok.
Továbbra sincs megállapodás.
Kedden újra tárgyalóasztalhoz ültek a felek, de ezúttal sem sikerült dűlőre jutni.
Új ajánlatot vár a szakszervezet a vállalattól.
Négy kerék, négy karika: folytatódott a bértárgyalás, de távoli még az egyezség.
Az egyik sofőr futva menekült el a helyszínről.
Nagy Márton fogadta az Audi vezetőségét.
Nem született megállapodás a szakszervezet és a cégvezetés között folytatott bértárgyaláson.
A lángok az elszívóra is átterjedtek.
Az esetről felvétel is készült.
A szakszervezet megállapodott a munkáltatóval.
Egy magyar kamionos és egy autó ütközött.
Álmában halt meg a korábbi sikeres üzletember.