Kegyelmet kaptak az Egyesült Arab Emírségekben tüntetés miatt elítélt bangladesiek
Hazatoloncolják az érintetteket.
Hazatoloncolják az érintetteket.
Lassan egy hete zúdult az áradás az ázsiai városra, de még mindig nem sikerült úrrá lenni a káoszon.
Sejk Haszina bangladesi kormányfő még augusztus elején lemondott hivataláról, és elmenekült.
Célja egyelőre kérdéses.
Feloszlatták a parlamentet.
A rendőrök könnygázt, gumilövedékeket, sokkológránátokat vetettek be a tömeg ellen.
Újrakezdődtek a kormányellenes tiltakozások.
A frissen végzett diplomások nehezen kapnak állást, amin a kormány a kvótarendszerrel még nehezítene is.
Fák és villanyoszlopok dőltek ki.
A műtétek mellett sor került a szétválasztott sziámi ikrek esedékes kontrollvizsgálataira is.
Banglades nagykövetének gondolatai az anyanyelv nemzetközi napján – Asad Alam Siam írása.
Három társával együtt.
A dolgozók magasabb béreket követelnek.
Egy rendőr és egy tiltakozó meghalt, sokan megsebesültek.
Húsz évet kapott.
Sokaknak okoznak álmatlan éjszakákat.
Épp négy éve választották szét a fejüknél összenőtt kislányokat. Pataki Gergely írása.
A szakértők elárulták, mire lehet következtetni mindebből.
Mianmarban és Bangladesben is pusztítást végzett.
A lépés miatt aggódnak a helyi légitársaságok.
A tárcavezető a bangladesi kereskedelmi miniszterrel tárgyalt.
Egy segítségre szoruló országba nem ízléses „belerúgni” egy mégoly meggondolatlan mondattal.
Korábban egy menekülttáborban ütött ki tűz.
Ezrek maradtak fedél nélkül.
Sebészeti misszióra utaztak a magyar orvosok.
Elmondásuk szerint a bérükből ételre sem futja, 150 százalékos emelést követelnek.
A 37 éves Hero Alom YouTube-on másfél millió rajongóval rendelkezik.
A víz alatti cölöpöket 122 méter mélyre kellett leverni.
Két évtized óta nem látott ekkora árvizet Banglades.
Tombol a monszun, napokig nem áll el.
A tárcavezető bangladesi kollégáját, A. K. Abdul Moment fogadta délelőtt Budapesten.
Mintegy 600 ember dolgozott az épületben.
Kritikus állapotok uralkodnak a kórházakban.
Pataki Gergely írása az évtizedekkel ezelőtti keleti nyitásról.
A művész maradhatott volna díszpintynek, de inkább nem tette, Stockholmban él.
A gyerek állapota stabil, de további kezelésekre van szükség.
Rabeya és Rukaya megható története másfél órában.
A Nipah-vírus a fertőzöttek 70 százalékánál végzetes kimenetelű.
Erősen visszaszorult az állatok élettere.
Lesújtó toplistát közölt az IQAir levegőminőséget vizsgáló svájci vállalat.
Két év telt el a műtét óta.
A munkaerőhiány miatt évi 50 ezerre emelte a kormány a befogadási kvótát.
Mindössze néhány másodpercen belül vesztették életüket az áldozatok Indiában.
Több mint harmincan megsérültek, az áldozatok száma tovább emelkedhet.
Román embercsempészeket fogtak el az M1-es autópályán, Győr térségében.
A feketepiaci kereskedők számára rendkívül értékes a veszélyeztetett faj.
Bangladesben történt a szerencsétlenség.
Több mint 45 ezer ember maradt hajlék nélkül.
Legalább 560 ember sérült meg.
A nő férjét és fiát is bűnösnek találták.
A hadsereg vezetőjének öccsét életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, Budapestre szökött.
A vállalkozás hivatalosan nem létezik.
Rövid és velős volt a válasz.
A Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvoscsoportjának akcióit hálálják meg.
Ez az első ilyen jellegű tanintézmény.