Csak kilépő irányba használható az egyik közúti határátkelőhely
Közleményt adott ki a rendőrség.
Közleményt adott ki a rendőrség.
Döntés született Bulgária és Románia schengeni övezethez való csatlakozásáról.
Fagyossá vált a két Korea kapcsolata.
Kiváltása önkéntes és ingyenes lenne.
Az újrarajzolt választóvonalat mindkét fél gazdasági érdekeinek megfelelően alakították ki.
Sok katona és civil hal meg az évek óta húzódó összecsapásokban.
A földmozgást a helyi lakosság is észlelhette.
A nagyhatalom nem ismeri el a szigetország függetlenségét.
Viszont csak páran érkeztek embercsempészek segítségével.
A szerek egy részét meg sem próbálta elrejteni.
Úgy látják, a görögök és a horvátok sem végzik megfelelően a munkájukat.
A pszichológiai hadviselés folytatódik.
Egyelőre nem számoltak be jelentős károkról vagy áldozatokról.
A szervezőket is meg kell büntetni.
A határsértő északi katonák ismeretlen tevékenységet végeztek.
Szem(et)et szem(ét)ért észak és dél között, csatasorba álltak a hangosbemondók.
A sebesültnek a helyszínen egyik kollégája nyújtott elsősegélyt.
És ez nem az első eset.
Erre hozzávetőleg 2,7 millió eurót különítettek el.
A fegyveres erők tagjai beálltak a demonstrálók mellé.
Orbán Balázs teljes kudarcként értékelte az Európai Unió elmúlt ötéves tevékenységét.
A birtokháborítás tárgya kifogyhatatlan.
Fokozzák a készültséget a határon.
Már meg is van a fő feladatuk.
De a határnyitás egyelőre csak a légi és tengeri közlekedésre vonatkozik.
Egyre inkább elfajul az illegális bevándorlás helyzete az Egyesült Államokban.
40 munkagéppel vonultak az átkelőhöz.
Egyre több az illegális bevándorlással próbálkozó határsértő.
A bírság összegét az Építési és Közlekedési Minisztérium szabta meg.
Milanovic szerint Magyarországra olyan belépni, mintha vidámparkba menne az ember.
Erődemonstrációra készül Szlovákia, a határra vezénylik a katonákat is.
Az ország elnöke és belügyminisztere jelentették be.
A szerb elnök a katonaságot is a határhoz rendelné, ha szükséges.
Legalább 10 napra állítják vissza a kontrollt.
A déli határnál forgattunk, ahol lassan tarthatatlanná válik a helyzet.
Lezárták a határátkelőt, és vizet sem kapnak többé a gázaiak.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint egyértelmű a bántalmazás ténye.
Meglepő lépésre szánta el magát Joe Biden kormánya.
Mindezt haszonszerzés céljából.
Összesen 13 illegális bevándorlót kísértek vissza a határhoz a rendőrök.
Könnygázgránátokkal válaszoltak a füstgránátokra a katonák.
A belügyminiszter szerint Zágrábnak jobban ellenőrzés alatt kellene tartania a kialakult helyzetet.
Megsokszorozódott az elfogott illegális bevándorlók száma.
Romániából jelentkezett be a Szijjártó Péter, ahol felszólította Ausztriát.
Nem tudni, hogy mikor indulhat újra.
A Wagner-csoport a lengyel határtól két kilométerre gyakorlatozik.
Több korábbi részletre is kitért a hatóság a válaszában.
Washington felől érkezik a veszély.
Néptáncosok utaztak Bosznia-Hercegovinába.
Van, ahol 15 óra is lehet egy határátlépés.
Azonnal letartóztatták.
A biztonsági határzárnál, az I. határvadász ezrednél jártunk.
Humanitáriusabb bevándorlási rendszert ígért, de homokszem került a gépezetbe.
A magyar mentők érkeztek ki hozzá először, de nem tudták megmenteni az életét.
A miniszterelnök még a múlt héten kérte meg a lépésre Alekszandar Vucsicsot.
Minden sofőrtől csak öt eurót kértek, több millió forint jött össze nekik.
Egy kamion is kigyulladt az M35-ösön.
Biztonsági okok miatt döntöttek így.
Terrortámadás és véres bosszú is állhat a háttérben.
Szijjártó Péter szerint ez nem új fenyegetés Ausztriától.