Hamarosan Romániába utazik Orbán Viktor
Lázár János stratégiai partnerként tekint az ott élő magyarokra.
Lázár János stratégiai partnerként tekint az ott élő magyarokra.
Néha egészen érdekes eredménye lett az elrománosításnak vagy elszlávosításnak.
Több mint 900 ezren jogosultak erre.
Nélkülük nem tarthatók fenn a hazai népesedési folyamatok.
Újra beterjesztik a tervezeteket.
Nemcsak Romániában, hanem Szlovákiában is szűkítenék a magyarok mozgásterét.
Nem a magyar útlevelet igénylők vannak köztük a legtöbben.
Szeptember 30-án tartanak előrehozott parlamenti választásokat északi szomszédunknál.
Pengeélen táncol a magyar közösség parlamenti részvétele.
A Fidesz utolsó írásos választási programjában vállaltaknak most épp az ellentétét valósítják meg.
Várják haza a magyarokat.
Friss népszámlálási adatokat tettek közzé az országban.
Az oda menekülők miatt vészesen csökkenhet a magyarok aránya a régióban.
A színmagyar falu közepén 2005. december 23-án nyitották meg a határt a szlovák és az ukrán hatóságok.
Nagyon nem mindegy, hogy 300 méter alatt vagy felett fekszik egy település.
Kárpátaljai magyarként nehéz lojálisnak lenni egy olyan államhoz, amely szinte egyáltalán nem törődik a kisebbségeivel.
Egyre kevesebben járnak a szlovákiai magyar iskolákba.
Az etnikai és az államhatárok nem esnek egybe.
Drasztikusan csökkent a romániai magyarság lélekszáma.
Bocskor Andrea alapvető érdeknek nevezte, hogy a háború mielőbb befejeződjön.
A DK-s polgármester újra megszólalt a határon túli magyarokról és Trianonról.
Magyarországnak nincs joga a romániai magyarokhoz – állítja a román minisztérium.
Válság idején szerinte különösen fontosak a női tulajdonságok, amiből van bőven.
Előbb volt a cikk, mint az ügy?
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az országgyűlési választásra.
Megjelent a KINCS Percek, a Kopp Mária Intézet legújabb kisfilmje a magyar család- és népesedéspolitika eredményeiről.
Sepsiszentgyörgyre látogatott a miniszter.
Nem felejtették el a 2004. december 5-i kettős állampolgársági népszavazást.
Az oktatásért felelős ügyvezető szerint a családok 14-16 százalékát kell meggyőzni.
A népszámláláson több mint négyszázezren vallották magukat magyarnak.
A Nemzeti Választási Iroda elnöke kiadta az utasítást a Magyar Közlönyben.
Az államfő szerint a magyarok egymás támaszai szerte a világban.
A miniszter a nemzeti összetartozás bizottságának év végi ülésén számolt be munkájáról.
A Magyar Tehetségekért Határtalanul Alapítvány több támogatást kapott külföldről, mint a törvényben rögzített 7,2 milliós küszöb.
Szerinte sokan hazaköltöznének külföldről, ha jövőre az ellenzék nyer a választásokon.
Levélben szavazhatnak, ha regisztrálnak a Nemzeti Választási Irodánál.
A miniszter a Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi ünnepségén járt.
A programban tíz felsőoktatási intézmény vesz részt.
Szakértői becslések szerint 1,28 millióan lehetnek.
Megkezdődött a Kárpát-medencei Nyári Szabadegyetem Sátoraljaújhelyen.
A párt csak akkor építene stadionokat a határon túl, ha erre van a legnagyobb szükség.
Szerintük ez nem jogi, hanem politikai döntés.
Péntekre összesítik az interneten gyűjtött támogatásokat is.
A főpolgármester szerint meg kell haladni a megosztó politikát.
Jelenleg hetvenezer külföldi hallgató tanul Ukrajnában.
Hamarosan döntés születik a kisebbségi jogokról. Csak új jogszabály oldhatja meg az anyanyelvhasználat kérdését.
A világ bármelyik pontjáról várják a magyarokat oltásra.
A nemzeti régiókért indított kezdeményezést 1,4 millióan írták alá.
A népszámláláson lehetőség volt kiválasztani az elsődleges és másodlagos nemzetiséget is.
Eddig senki sem gyűjtötte össze, hogy a határon túli, illetve a diaszpórában élő magyarok helyben kitől kérhetnek az anyanyelvükön segítséget.
A Szövetség – Magyarok, nemzetiségek, régiók nevű szervezet vezetőit az MKP és a Most–Híd adja.
Az Európai Unió szerinte egy idegen ideológiát akar a magyarokra kényszeríteni.
Várhelyi Olivér uniós biztos tájékozódott a kisebbségi jogokról Ukrajnában.
A pozsonyi főpolgármester viszont aktívan kampányol a népszámlálás előtt.
A kelet-szlavóniai Harasztiban újraavatták a nemrég megrongált Petőfi-szobrot.
Brenzovics László szerint csalódniuk kellett Volodimir Zelenszkij elnökké választása után.
Új törvény készül, hogy ne tölthessenek be állami tisztséget.
Egy helyi jogász szerint a jogszabály egyértelműen a felvidéki magyarság ellen irányul.
Az RMDSZ szerint a mostani állásfoglalás válasz az úzvölgyi temetőben történtekre.