Most már hivatalos, alapjaiban változik meg a lomtalanítás Budapesten
Az érvelés szerint az 50 éve jellemző lomtalanítási rendszer rendetlenséget eredményez.
Az érvelés szerint az 50 éve jellemző lomtalanítási rendszer rendetlenséget eredményez.
Éves szinten csökkent az olajvállalat eredménye.
Az elején voltak nehézségek, de mára stabilan működik a DRS-rendszer.
A Mol vezérigazgató-helyettese szerint gőzerővel folyik a fejlesztés is.
A napi 6-7 milliós visszaváltási mennyiség a cél.
Elképesztő zűrzavarról lehet hallani, most utánajártunk, mi történik a háttérben.
Erősen kezdte a hétvégét a DK elnöke.
Van, ahol nem tapasztalnak fennakadásokat, mások számos problémára hívták fel a figyelmet.
1000 tonna veszélyes hulladék érkezhetett egy akkumulátorgyárból.
De a szakma már dolgozik a kihívásokon.
Áder János az új visszaváltási rendszerről beszélt.
Rengeteg veszélyes hulladékot is tárolt, most bíróság elé áll.
A társaság a következő 10 évben további 82 új hulladékudvart épít országszerte.
Ugyan bevonták az akkumulátorlerakó engedélyét, de még kérdéses, mi lesz a tárolással.
Most ingyen megszabadulhat a kukába be nem férő holmijaitól.
2024 júliusától várhatóak a változások.
Eredetileg 2024 januárjában indult volna.
Mindent egységesítenek.
Egyelőre nem tudni, a hatóságok melyik országtól és milyen információkat várnak.
Nem igaz, hogy a korábbi rendszer jól működött.
Visszaváltást követően ezt a díjat akár háromféle módon is megkaphatjuk.
A legnagyobb fenyegetést az új hulladékgazdálkodási rendszer jelentheti.
Vállalkozások magánügyébe szólnak bele az új változásokkal.
Akkor is húztak még egy váratlant, amikor már senki sem számított rá.
Több kamionnyi szemetet vitt Pécsre és Kaposvárra a férfi.
Itt vannak a részletek.
A gyártók úgy vélik, alig hagytak nekik időt az átállásra, ami számos problémához vezethet.
Tizenhat, hulladékkezeléssel foglalkozó cég nyújtott be panaszt.
Emellett a használt sütőolaj és a textilhulladék elkülönített gyűjtése is biztosítva lesz.
Megjelent a rendelet, az érintettek nem akarnak hinni a szemüknek.
A gyártói felelősségre vonatkozó kormányrendelet a lakossági díjszabást nem érinti.
Aki elmulasztja a kötelezettséget, bírságot kaphat.
A három kívánság között aligha szerepel a 200 ezer forintos bírság.
Sérülten, összegyűrve és összelapítva is visszaválthatunk.
A szolgáltatás igénybevétele kötelező.
A rendszer bevezetése már áprilisra és májusra is ad új feladatokat.
Nem lesz nehéz megjegyezni.
Közös céget hoz létre a Mol és a Budapesti Közművek.
Az új vállalat 2023 júliusától végzi a szemétszállítást az érintett településeken.
Korábban a Budapesti Közművek vezetője is bírálta a céget.
Állítólag 200 ezer forint egyszeri támogatást ígért a városvezető.
Az olajtársaság 35 évre nyeri meg a hulladékgazdálkodási koncessziós jogokat.
2023 júliusától 35 évig a vállalat végezheti a hazai települési szilárdhulladék begyűjtését és kezelését.
Az egész város bűzlik már – írja egy kétségbeesett gyömrői panaszos. A probléma mintegy 40 települést érint.
A hulladékszállítást a szokásos munkarend szerint végzik.
Áder János podcastjában Hankó Gergellyel beszélgetett.
A hulladék-gazdálkodási koncesszióról még nincs döntés.
A hulladékszállítás nem, ám az ezért felelős cég egyéb szolgáltatásai szünetelni fognak.
Bizonyos nyersanyagokból hiány lehet, ezért nagyon is megéri az elhasznált aksikat feldolgozni.
Tele van már a fiók használhatatlan töltőkkel.
A cég nemesfémtartalmú elektronikai hulladékok újrahasznosításával foglalkozik.
Évi 15 ezer tonna hulladékot fognak szétválogatni.
Dönthetnek a hulladéktörvényről, valamint Simonka György, Tiba István és Szabó Tímea mentelmi jogának felfüggesztéséről is.
Ha elfogadják a módosított jogszabályt, március 1-jén léphet hatályba.
Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes a hulladékgazdálkodási törvény egyik rendelkezése.
Összeférhetetlenség miatt a paksi helyett a Szekszárdi Járási Ügyészséget jelölték ki a vizsgálat felügyeletére.
A köztársasági elnök szerint több ponton is aggályos a jogszabály.
Egy lépéssel közelebb a 2050-es klímasemlegességhez. Óriásvállalatok versenyezhetnek a hulladékkoncesszió megszerzéséért.