Szijjártó Péter: Az Európai Unió befolyása jelentősen visszaszorult
A tárcavezető New Yorkból, az ENSZ 79. Közgyűléséről jelentkezett be.
A tárcavezető New Yorkból, az ENSZ 79. Közgyűléséről jelentkezett be.
Létrehozását az ukrán kisebbségi törvény írja elő.
Módosítanák a választási törvényt, így csorbítva a kisebbségiek jogait.
Még mindig messze a cél.
Nem teljesültek a követelések.
A miniszter korábban egyértelművé tette a magyar elvárásokat ez ügyben.
A saját fegyverüket fordíthatja ellenük az ukrán elnök.
Szerinte már most látszik, hogy ez messze van a 2015-ös jogok visszaadásától.
Szerinte csak azok a politikusok szorgalmazzák az ukrajnai választások megtartását, akik unatkoznak.
Olha Sztefanyisina miniszterelnök-helyettes szólalt meg a kisebbségek, köztük a magyarok jogainak védelméről.
Zelenszkij tisztviselője a napokban jelezte, hogy készen állnak.
Az EU-csatlakozás érdekében több országgal is megállapodásra törekednek.
Emellett számos más kérdéssel is foglalkozni kell.
Az érdekvédelmi szervezet felháborítónak tartja, ami a magyar középiskola körül zajlik.
Több szervezet is bírálta a törvénymódosító javaslatot.
Monica Poli sztár lett a közösségi médiában.
Az ukrán parlamentnek, kormányzatnak és Zelenszkijnek is üzentek.
Íjgyártó István nem tapasztalt magyarellenességet Ukrajnában.
Kiszolgáltatott kisebbségek Eurovíziós Dalfesztiválja Császi Ádám új filmjében. Lesti Ágnes írása.
A radikálisok közül néhányan már a magyarok deportálását követelik.
Szijjártó Péter is reagált.
A külgazdasági és külügyminiszterrel vettük végig a háború évfordulóján az elmúlt egy év magyar–ukrán diplomáciai csomópontjait.
Volodimir Zelenszkij egyik munkatársa beszélt erről egy interjúban.
A Nyugat-Balkán egyik lehetséges robbanópontja ma másfél évtizede lett egyoldalúan független. A lépést még sok nagy vezető állam nem ismerte el.
Szijjártó Péter Strasbourgba utazott, és azt mondta: sürgős az ügy.
A Velencei Bizottságnak sem tetszik a döntés.
Ez a lakosság hat százaléka.
Félnek a támogatások megvonásától.
A tanfelügyelőség elutasít minden feszültséget keltő, felelőtlen megnyilvánulást.
Nem csak a többségében magyar anyanyelvűek között kötelező.
Hátrányosan érinti a kisebbségi nyelveken sugárzó médiaszolgáltatókat.
Gyógyszer- és élelmiszerhiány miatt kért bocsánatot a régió vezetője.
Az őslakosok vezetői generációk óta küzdenek az elismerésért.
Bocskor Andrea alapvető érdeknek nevezte, hogy a háború mielőbb befejeződjön.
Ez volt az utóbbi idők egyik legvéresebb támadása az országban.
Erősítenék a közösségeket.
Minden 25. embert terrorizmussal kapcsolatos vádak alapján ítélik el.
Az Európai Unió szerint az LMBTI közösségek nincsenek biztonságban.
Nem sikerült parlamenti többséget szereznie.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nyílt levélben tett bejelentést.
Szerintük ez nem jogi, hanem politikai döntés.
Stanislav Tomáš nyakán öt percig térdelt a rendőr a csehországi Teplicében.
Az End the Cage Age az első kezdeményezés, amely uniós jogalkotást von maga után.
A miniszter az ukrán Mirotvorec oldalt ismertette az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésén.
Bár a birodalmak jöttek-mentek, a szorbok már ezerötszáz éve élnek a mai Németország keleti részén, amely egykor Mátyás birodalmához tartozott.
Ukrajna szerint az őshonos népekhez sem az oroszok, sem a magyarok nem sorolhatók.
„Kolja, hol vagy, te magyar, hát te obolonyi vagy!”
Hamarosan döntés születik a kisebbségi jogokról. Csak új jogszabály oldhatja meg az anyanyelvhasználat kérdését.
A vírusnál is gyorsabban terjednek a rémhírek a faluban, ahol meghalt egy testvérpár az oltás után. Videó- és képriport a másik Magyarországról.
Február és július között veszik fel az adatokat.
A nemzeti régiókért indított kezdeményezést 1,4 millióan írták alá.
Előzőleg az Európai Bizottság elutasította a Minority SafePack célkitűzéseit, pedig az Európai Parlament támogatta.
Még egy hónap áll rendelkezésre a világjárványra való tekintettel.
Sorra veszik őrizetbe a legnagyobb lengyel kisebbségi szövetség vezetőit.
Peking pátlapon keresztül üzen.
Peking képviselője szerint a tervezett intézkedések hazugságokon alapulnak.
Brenzovics László szerint csalódniuk kellett Volodimir Zelenszkij elnökké választása után.
Szerintük az EP-nek nem kellene felfüggesztenie a katalán EP-képviselőknek a mentelmi jogát.
A testület szerint a jogalkotás nem uniós, hanem tagállami hatáskör.
A bukaresti kormány új miniszterelnök-helyettese szerint óriási kihasználatlan lehetőségek vannak a magyar-román kétoldalú kapcsolatokban.