Magyar Péter két valódi győzelméről
Ha kormányt vált Magyar Péter, akkor sem fogják az Egyenes Beszédből a szakértői kispadot hirtelen becserélni a minisztériumokba.
Ha kormányt vált Magyar Péter, akkor sem fogják az Egyenes Beszédből a szakértői kispadot hirtelen becserélni a minisztériumokba.
A város közgyűlése ezért keddi ülésén módosította a költségvetést.
A polgármestertől egymillió forint sérelmi díjat követel a miniszter felesége.
Negyvennyolcezer követőjük van, de kevesebb mint százan osztják meg a bejegyzéseiket.
Márki-Zay Péter szerint a létesítmény csak azért épült, hogy elköltsék a pénzt.
Csak a parkolás 28 százalékkal emelkedik.
Márki-Zay Péter pártja szerint elfogadhatatlan a pazarlás.
Véleményük szerint a miniszter nem képes megfékezni a MÁV összeomlását.
A humorista még szülővárosában sem léphet fel a közmédiás szereplése óta.
Harmadszorra győzte le a Fideszt Hódmezővásárhelyen.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint Vitézy Dávid egy „nyíltan meleg” polgármester.
Sorozatunk második részében az ország délkeleti részébe látogatunk el.
A DK EP-listavezetője inkább az összefogásban látná a megoldást.
A miniszterelnök megbeszélést folytatott Grezsa István polgármesterjelölttel.
Lázár János mentette a menthetőt.
Szerinte Orbán Viktornak az eurót is be kellene vezetnie.
Szerinte Magyar Péter növelte az esélyeit azzal, hogy a NER-ből jött.
Magyar Péter válaszra sem méltatta Márki-Zay Péter megkeresését, míg Lázár János „szemétdombra” küldené ellenlábasát.
A Mindenki Magyarországa Mozgalom átragasztotta a Fidesz óriásplakátját.
Márki-Zay Péternek ő a másik kihívója a Fidesz jelöltje mellett.
Botka Lászlót és Karácsony Gergelyt ellenpéldaként említette a legutóbbi interjúban a miniszter.
A Magyar Nemzet cikke alapján.
Hivatalos bejelentést tett a párt.
De csak akkor, ha élőben közvetítik azt.
A politikus úgy véli, amikor ő akarta leváltani a kormányt, sokkal kisebb volt az elégedetlenség.
Hatalmas összeget követelnek.
Mint mondta, Varga Judit elbeszéléséből egy pszichopata férjet láthatunk.
A korábbi miniszterelnök-jelölt szerint Magyar Péter sok mindenben ugyanazt mondja, mint amit korábban ő is.
Egy dolgot azonban szerinte is tisztáznia kellene a jogásznak.
Egy város, ahol nem szólalnak meg a fiatalok.
„Egy miniszter férje volt ebben a kormányban” – írta róla.
Évértékelőt tartott a pártelnök.
A producer odaszólt Márki-Zay Péternek.
A korábbi miniszterelnökjelölt elárulta, már a kapcsolatfelvétel is megtörtént Varga Judit volt férjével.
Szerinte azért most tartották, mert Orbán Viktor több szálon kötődik a bicskei botrányhoz.
A Néppárt kampányfőnöke kizártnak tartja, hogy feketepénzeket kaptak volna.
Egy „Orbán–Gyurcsány titkos paktumot” is emlegetnek.
Az eljárás alatt biztosan nem lesz látható a műsorvezető a csatornán.
Fegyelmi eljárás indult a csatornánál.
Kiderült, hogy milyen tényezők állnak az Állami Számvevőszék megállapításainak hátterében.
A Fidesz kampányköltéseit szabályszerűnek látták.
Betelt a pohár egy volt fideszes politikusnál.
Első helyen Márki-Zay Péter szerepel.
Márki-Zay Péter szerint Varga Judit elkésett, Jakab Péter a parlament feloszlatását követeli.
Gyurcsány Ferenc több mint kétszázmilliót adott kölcsön, Toroczkai László bekötőutat vett a migráció miatt.
Egykori KDNP-s politikust igazoltak.
Facebook-posztban osztotta ki a minisztert a volt miniszterelnök-jelölt.
A polgármester szerint a miniszter majd előhúz a kalapból egy „békeangyalt” a választásokra.
Megmérkőzne nemezisével, aki bejelentette, nem indul a 2026-os választáson képviselőként.
Ehhez nem kell pénz, hatalom, tudás.
A rendszer legitimitása akkor a legnagyobb, ha kevés hard power eszközt használ, miközben a szabadság látszatát fenntartja.
A miniszter a Márki-Zay Péterrel való viszonyáról is beszélt.
Rövid, de velős választ adott a párt az Index kérdésére.
Az Indexnek arról is beszélt, hogyan látja esélyeit Hódmezővásárhelyen.
A hódmezővásárhelyi polgármester Lázár Jánosnak is odaszúrt.
A korábbi miniszterelnök-jelölt az LMP-t és a DK-t is bírálta.
Az LMP társelnöke reagált a Momentum politikusának beszédére.
Szerinte az ellenzék csak így bizonyíthatja be, hogy nem áruló.
Az MMN szerint óriási a tét 2024-ben, ezért mindenkit óva intenek a közömbös hozzáállástól.
A Facebookon megy a szájkarate.